Furcsa Szerelem

Végre Szombat!

Lassan a hátamra fordulok és dörzsölni kezdem álmos szemeimet. Ásítok még egy nagyot, majd megpróbálom kinyitni a szemem. A nap már ragyogóan süt odakint, amikor meghallom anyu hangját.

- Kicsim nem akarsz végre felkelni? Már elmúlt tíz!...

- Aaanya... Szombat van, az istenért!... Na, mindegy...

Végre rászánom magam, hogy kikászálódjak az ágyból, bár még nem ébredtem fel teljesen. Így talán nem is nagy meglepetés, hogy még percekig ülök az ágyam szélén, magam elé bámulva. Vakaródzom még egy kicsit, miközben szétnézek a szobámban.

Gyászos látvány fogad. Piszkos ruhák szanaszét dobálva, koszos tányér a könyvespolcon. Szétvágott újságok a földön, és ez csupán pár apróság. – Anyu biztos ki lesz akadva, ha ezt meglátja – mondom magamban, majd elindulok ki, egyenesen a fürdő felé.

- Kicsim! Kicsim, ideje felkelni! Már elmúlt tíz óra!...

- Már ébren vagyok anya! Köszi! – válaszolok hangosan neki, majd ismét egy nagyot ásítok.

Szép lassan rendbe szedem magam a tükör előtt, mikor megérzem a frissen készült tojásos omlett illatát. Kissé elmosolyodom, mivel ez az egyik kedvencem. Gyors kézmosás és irány a konyha.

Belépve aztán ásítok még egyet. Talán azért, hogy anyu is lássa, hogy nem is olyan könnyű egy tizenhat éves lány élete manapság.

- Jó reggelt mormota! Ó, úgy látom még nem vagy itt teljesen! – köszön kedves hangján.

- Áááaav! Jó reggelt anya! Ez a hét is hosszú volt! – mondom álmos hangon.

- Ó, te szegény lány! Én a te korodban már dolgoztam iskola mellett, és persze hétvégén. – válaszolja kissé gúnyolódva.

- Persze-persze tudom! Bébiszitterkedtél és füvet nyírtál a szomszédoknál... - vágom rá azonnal.

- Bizony! A kerestem egy részét pedig haza kellett adnom! Akkoriban persze még nem volt számítógép és internet, és a lányok nem ültek előtte egész éjjel.

Helyben vagyunk! Megint a régi nóta. Vagyis, hogy mennyire lusta vagyok! – mondom magamban, majd csupán annyit mondok:

- Szegény gyerekek...

- Hogy? Milyen gyerekekről beszélsz, drágám? – mondja, miközben kérdőn néz rám.

- ...Hát, akikre vigyáztál! Nem lehetett könnyű gyerekkoruk melletted!... – mondom kissé kuncogva, majd villámgyorsan felugrok a konyhaasztal mellöl, amikor meglátom felém közeledni.

- Mit mondtál édes lányom?! Na megállj! Gyere csak ide!... – szól kedves hangon, ám az ujjaival máris játszani kezd a levegőben.

Én pedig már tudom mit jelent ez, így azonnal menekülőre fogom. Kergetőzni kezdünk, közben pedig mindketten jóízűen nevetünk. Persze próbálok mentegetőzni futás és nevetés közben. De ekkor már esélyem sincs a menekülésre.