tizedik (+18)

525 19 0
                                    


szeretnék szólni, hogy eléggé +18 és erőszakos és durva nyelvezetet tartalmaz.


A szívem végig a torkomban dobogott, miközben Logan az ujjait az enyéimmel kulcsolta össze. A lift falának lökött, hogy ágyéka a combomnak feszült és ajkaival olyan éhesen szaggatta az ajkaimat, hogy szinte minden más gondolatot kisöpört a fejemből. Nem érdekelt, hogy viselkedett velem előtte, ahogy az sem érdekelt, hogy zsarolni próbált és vele főleg nem lett volna szabad viszonyba bonyolódnom, mégis engedtem neki. Túl nagy csábítást jelentett a számomra, és hiányzott az érzés, hogy valaki ilyen módon érjen hozzám, így vágyjon rám. Mintha rajtam akarta volna kitölteni minden haragját, annyira durván fogta meg az államat, hogy aztán nyelve befurakodjon az ajkaim közé és a lélegzetem is elakadjon tőle. Szabad kezemmel nyúltam felé, hogy a tarkójára fonjam az ujjaimat, kicsit erősebben a hajába túrjak. Már egy kicsit hosszabb volt a haja, így rá tudtam markolni, úgy húztam közelebb magamhoz. Levegőért kapkodva próbált meg hátrálni.

- Ha nem vigyázol, még itt duglak meg...

- Azt sem bánnám... - dörgölőztem közelebb hozzá. Tényleg nem tudom mi ütött belém. Nem viselkedtem így a férfiakkal, az sem volt jellemző, hogy olyan könnyen odaadjam magam valakinek. Mégis Logan mintha felélesztett volna bennem valamit. Talán valami vágyat, harci szellemet. New Yorkban voltam, egy teljesen új világban, ahol küzdenem kellett a fennmaradásért, hogy előbbre jussak. Eddig csak az egyetemen tettem oda magam, de most határozottan azt éreztem, hogyha Logan kíván engem, akkor ki kell használnom a lehetőséget és el kell csábítanom őt.

- Nagyon huncut vagy... - simított végig hüvelykujjával az arcomon. Tengerkék szemei úgy ragyogtak rám, hogy elakadt a lélegzetem is. Istenem! Mennyire piszokul jóképű volt ez a pasi! - Gyere, fent majd folytatjuk! - ragadta meg az egyik kezem, ahogy a lift megállt, majd gyorsan a lakásába húzott. Már a nappaliban türelmetlenül újra az ajkaimnak esett és folyamatosan csak csókolt. Kezei is felfedezőútra indultak a testemen, bebújtatta őket a felsőm alá, hogy becézgetni kezdje a melleimet. Megint a falnak döntött, úgy emeltem fel az egyik lábam, hogy átkulcsoljam rajta. Az ölem már tűzben égett érte, hogy végre ruha nélkül legyünk és magamban érezhessem őt. - Annyira kívánlak.. kibaszottul kívánlak... - morogta a fülembe, miközben ajkai már lefelé kalandoztak a nyakamon és kicsit erősebben megszívta az érzékeny bőrt, hogy felszisszentem tőle. Mégis fejemet oldalra vetve, lehunyt szemekkel élveztem minden érintését. Tetszett, hogy Logan ennyire odavan értem. Pont az a pasas, aki eddig állandóan csak piszkálni tudott, megalázni mások előtt! Azok a lenéző pillantások...! Istenem, hogy is tudnám elfelejteni?Hogy gyűlöltem őt! És mégis, már akkor is annyira izzott köztünk a levegő, csak képtelen voltam beismerni magamnak, hogy ezeket a beszólogatásokat csak egy hajszál választotta el attól a kínzó vágytól, hogy a tanári asztalra fektessen és úgy tegyen magáévá. Most végre teret engedtem mindent eltitkolt vágynak, kezeimmel sürgetőleg rántottam fel rajta a pólót, majd a nadrágja szíjával babráltam. - Hagyd ezt, majd én ! - lökte félre a kezem. - Menj be és feküdj fel az ágyra! - parancsolt rám reszelős, mély hangon, hogy egy újabb görcsbe rándult a hasam. A nadrágomból csak ki kellett lépnem. Úgy tűnik ő is olyan izgatottan vetkőztetett engem, mint én őt. Már egy szál melltartóban és bugyiban siettem az ágy felé, míg Logan kirántotta a szíjat a nadrágjából, és mint valami sötétben lopakodó párduc úgy közelített felém. Csodáltam őt, hogy lehetett benne ennyi türelem, mikor az én szívem már a torkomban dobogott, annyira vágytam rá.

- Ereszkedj négykézlábra, nekem háttal... - adta ki az újabb utasítást. Előbb csak lefagyva pislogtam rá, meg sem tudtam mozdulni. A kezében marokba fogott szíjtól kicsit megrettentem. - Csináld, amit mondtam! - szólt már rám keményebben, hogy tétován elhelyezkedtem előtte, úgy ahogy kérte. - Ügyes kislány...

ZsarolásWhere stories live. Discover now