Zsarolás

második

- Biztos valamelyik ribanc barátnőjének kérte azt a helyet! - szitkozódtam folyamatosan az orrom alatt, miközben elhagytuk a termet, és a barátnőm javaslatára a legközelebbi kávé automata felé vettük az irányt. Még volt negyven percünk a következő előadásig. Reméltem,  addig talán képes leszek én is lenyugodni, még akkor is, ha jelenleg egyáltalán nem úgy tűnt. Nem értettem, Logan miért akar velem direkt kicseszni állandóan?! Biztos hízelgett a beképzelt fejének, hogy lehet mellette egy csinos csaj, aki végig a fülébe dorombolhat és kéznél lehet, ha kell, és ezzel két legyet is üthet egy csapásra, hiszen jól keresztbe tehet nekem is. Hát, fasza! Mondjuk az okát sem értettem, miért orrolt meg rám ennyire?! Már az első alkalomtól fogva, hogy egymás felé sodort minket az élet és a fullasztó, egyetemi tömeg, olyan mélyrehatóan bámult, hogy először még az is felmerült bennem, talán tetszek neki! Aztán elég hamar rájöhettem arra, engem nem trófeának akar - mondjuk nem is voltam olyan gazdag vagy híres, mint ő, már több filmszerep volt a háta mögött, most mégis valahogy itt koptatta velünk a padot -, inkább mulatságosnak tartja, hogy hajtok, mint a güzü, míg ő ügyesen kivárva akár a legutolsó pillanatot is, betoppanhat elém a célegyenesben és elorozhatja előlem a dícsőséget. Hát, most is elérte. A forró kávé égette a nyelvemet, és hiába próbáltam a barátnőm szavaira figyelni, egyáltalán nem jutottak el hozzám. Csak Loganen járattam az agyam.

- Talán megkérhetnéd rá, hogy te menj el vele... - suttogta mellettem. Csak megforgattam a szemeimet és megráztam a fejem is. Hát, hogyne! Hamarabb kapnám meg az új Nolan film főszerepét, mintsem hogy ez a hülye nekem adja azt a helyet. Különben is! Akkor egész napokat kellene együtt töltenem vele a forgatáson, ahol természetesen ő mindenkit ismerne, engem meg sikeresen befeketítene a többiek előtt...

A barátnőm hiába próbált a lelkemre beszélni, a következő két órán is csak martam magam belülről, és azt kívántam bárcsak megnyílna Logan alatt a föld és lezuhanna a székével és összenyálazott tollával együtt a pokol mélységes mély bugyrába, hogy vidáman integessek utána. Biztosra vettem, még sok ilyen alakkal fog összehozni a sors, jobb, ha már most erre felkészülök! Barátnőmmel a legutolsó órák után egy nagy öleléssel váltunk el egymástól. Estére egy randit beszélt meg, így a legjobbat kívántam neki, tűnődve figyeltem, ahogy lassan az ellenkező irányba sétál. Eszembe jutott, hogy engem a kis, üres lakásomban egyedül a nyulam vár. Egy nagy sóhajjal kotorászni kezdtem a táskámban a bérletem után, amikor megpillantottam tőlem pár méterre Logant. A telefonját nyomogatta, közben nagy léptekkel haladt az ellentétes irányba, a parkoló felé. Talán mégis beszélnem kellene vele! Jutott eszembe számtalan szebbnél szebb gondolat, például, hogy elgáncsolom, majd kikapom a kezéből a belépő passokat, de aztán zsörtölődve mégis megindultam felé. Talán hallgat majd a szép szóra.

- Logan! - kiáltottam utána, miközben az autók közt haladt végig, gondolom a sötétben a sajátját kereste. Már elmúlt este hat, így koromsötét volt felettünk az ég, alig láttam valamit az orrom előtt. Csak abban voltam biztos, hogy ő az. Sötétzöld, katonai kabátot viselt, sok zsebbel és a lábára erősen tapadó fekete farmert. A kabátot most a nyakáig becipzározta, úgy tartotta egyik fagyott kezét a zsebében. Hangomra meglepetten hátrafordította a fejét, ahogy felismert máris közelebb szöktek a szemöldökei egymáshoz. - Helló! - álltam meg pár méterre tőle és nehézkesen kifújtam a levegőt. Csak némán nézett rám. Nehogy visszaköszönj, nehogy! - Beszéltem Mr. Fowlerrel és azt mondta, hogy kértél két belépőt a karácsonyi forgatásra...- kezdtem bele, próbáltam palástolni az idegességemet, még egy mosolyt is az ajkaimra erőltettem.

- Igen, kaptam is! - jelentette ki. Hangja magabiztos volt és olyan hetykén szólt, amitől megint felrémlett bennem az elkényeztetett sztárgyerek képe. Még hogy az ember ne általánosítson!