Zsarolás

tizenkettedik

Logan szemszögéből

Nem értettem, mi ütöthetett ebbe a lányba? Mondjuk, hozzá kell tennem, Neela eleve nem hasonlított a többi csajra, akikkel eddig összesodort az élet, talán pont ezért is tetszett meg ennyire. Pont ezért is vonzódtam hozzá ennyire! Közhelynek tűnhet, mégis a többi nő, ha meghallotta a nevem, máris teljesen másképp fordult hozzám. Voltak olyanok, akik többet reméltek ettől az ismertségtől és akár ravaszul közelítettek felém, akár természetesen, mégis pár szó után könnyen átláttam rajtuk. Egy jó ugródeszkának láttak csak. Valakinek, aki hozzásegítheti őket ahhoz, hogy belássanak a sztárok világába, kinyisson előttük olyan kapukat, amik eddig zárva voltak. És valóban sok mindent megtudtam tenni, el tudtam érni, ha arról volt szó! Pedig a forgatásokon én is csak egy szinész voltam, semmi több. Ugyanúgy ugrattak, megszivattak a többek, ha arról volt szó, ugyanúgy kitettem a lelkem a rendező kedvéért, és igyekeztem úgy megformálni azt a szerepet, ahogy azt elvárták tőlem. Túl sok minden forgott kockán. Ha nem lettek volna ezek az apró szórakozások, amik az egómat megdobták, akkor talán sokkal több időt töltöttem volna otthon egyedül akár magamba roskadva egy-egy szerep után. Nehéz volt újra a hétköznapi világba csöppenni.

Szóval, Neela más volt! Ezt már első pillanatban tudtam, ahogy megláttam őt, amikor az első tanítási nap beesett az órára. Szőkésbarna haja összekócolva omlott a vállára és olyan riadt kék szemekkel tekintett körbe, hogy azonnal megesett rajta a szívem. Aztán a testére tapadó átázott pólójára pillantva már inkább kedvem lett volna kézen ragadni őt, hogy behúzzam magammal egy szertárba és a kedvemre tegyen. Az időjárás olyan szeszélyes volt szeptemberben, szegényke pont elkapott egy gyors zuhét, amiből pár perc múlva már semmi sem volt. Ő meg lélekszakadva, kipirult arccal, halkan lihegve rontott be a terembe. Később rá kellett jönnöm, hogy nem csak az időjárás olyan szeszélyes, hanem ő maga is. Állandóan meg tudott lepni valamivel. Persze az elejétől kezdve szivattam őt, figyeltem ahogy szemei tűzben égnek olyan mérgesen pillantott néha rám, de még ki akartam várni a megfelelő alkalmat, amíg megszerezhetem őt magamnak. Addig meg csak játszottam vele kedvemre.

Az első együtt töltött alkalom után el kellett volna felejtenem őt. Miért is jelentett volna többet, mint akármelyik másik lány? Felmelegítettem vele az ágyamat, majd egyszerűen meg akartam szabadulni tőle olyan durván és lelketlenül, hogy többet ne vágyjon vissza hozzám. Ismertem már jól az embereket és Neelának ez kellett. Szüksége volt rá, hogy a porba zuhanjon, hogy aztán főnixként támadjon fel és összekapja magát. Egyszer neki is pofára kellett esnie, ezt mondogattam magamnak, mintha valóban egy jó indokként szolgált volna arra, amit tettem vele. Pedig a válasz egészen mélyen, a sötétben gyökerezett bennem. Ha mellettem marad, ennél csak rosszabb várt volna rá. Hosszú, magányos éjszakák, miközben vár rám és ugyanolyan hosszú nappalok, mert nekem forgatásra kellett volna mennem, ahova ő nem követhetett volna. Annyira másfelé vitt az utunk... De valamiért nem hagyta, hogy így történjen. A sors is közbeszólt, vagy csak anyám szavának tulajdonítottam olyan nagy jelentőséget. Olyan örömmel beszélt erről a lányról, hogy nem volt szívem neki ellent mondani, és ha anyám azt akarta, hogy Neela ott legyen a vacsorán, akkor nekem el kellett intéznem, hogy Neela ott is legyen! Persze, azaz este sem úgy sült el, ahogy szerettem volna, de legalább jól alakította a szerepét és olyanok voltunk, mint egy nagy, normális család.

Hogy aztán elrontsak mindent. Neela megint kifogott rajtam. Mégis hogyan is tudtam volna azoknak az igéző, kék szemeknek ellenállni? Annak az ártatlan arcnak, lágy, formás testnek. Már vacsora közben is csak türtőztettem magam, hogy ne érjek túl durván hozzá. Pedig megkívántam őt. Hiába az egész éjszakát végigszeretkeztük nem csitult bennem a vágy iránta, mégsem tudtam kimutatni felé a valódi érzéseimet. Biztos kinevetett volna, ha elmondom neki ezt a vonzódást. Kinevetett volna, majd hitetlenkedve megrázza a fejét, így azt az oldalamat mutattam neki, amit már jól ismert. A lekezelő, nagyképű, pénzzel mindent megoldó Logant. Gyűlölt érte, mégis jobb volt ez annál, hogy gyengének tartson.

Egy híres éjszakai bárban töltöttem az estét a haverjaim társaságában és már nem is számoltam hanyadik kör piát kértük ki. Csak húzóra döntöttem magamba az összeset. Ez voltam én igazán, a nagy party arc, aki mindig azt tehet, amit csak a kedve tartja! Jelenleg meg épp ahhoz volt kedvem, hogy leigyam magam a sárga földig! Máskor sokkal durvábban nyomultam volna a lányokra is, egymáshoz dörzsölődve vonaglottunk volna a zene ütemére a táncparketten, de valami visszatartott. Inkább maradtam a haverommal és beszéltem neki össze-vissza a nagy semmiről, hogy már a nyelvem is összeakadjon. Majd a szemem sarkából, kissé homályosan, de észrevettem egy ismerős női alakot.

- Nee-hla...! - nyújtottam ki a karomat, hogy az illető ledöbbenjen, de azért morcos arccal közelebb sétáljon hozzám.

- Logan! Úgy látom már nem vagy szomjas... - jegyezte meg epésen, hogy előbb elkerekedtek a szemeim, majd elvigyorodtam. Uh, már megint elemében volt!

- De... csípős...a nyelved! - csapkodtam meg a bárpultot és kézfejemmel már a félig üres poharat söpörtem félre. Igaz, félig üres. Mint az én életem.

- Mennyit ittál? - kérdezett rá keményen majd, ajkait egymáshoz passzírozva elismerően tekintett végig a bárpulton sorakozó üres poharakon. Oké, talán mégsem olyan elismerően tette, de bólintott is egyet rá! Már tétovázva tekintett széjjel a bárban, talán a barátnőit kereste, a fene se tudja, de ahogy észrevettem, hogy indulna meg, úgy kaptam el a csuklóját. Már nem voltam teljesen magamnál, sikerült félig a levegőbe markolnom, így az ujjbegyeim csak a finom bőrét érintették, hogy csodálkozva forduljon vissza hozzám. Elhelyezkedett mellettem a széken. Egy ideig tanulmányozott.

- Iszol...valamit? Meghívlak! - mutattam fel a mutatóujjam, és a bárpult felé fordultam, míg az egyik kezemmel még Neela felé tapogatóztam. Az ölébe ejtett kezeit ragadtam meg, félve attól, hogy magamra hagy.

- Nem kell, köszi - húzta el a száját. - Amúgy sem volt ma sok kedvem lejönni ide...

- De ugye...maradsz... miattam - küldtem felé egy megnyerő vigyort. Éreztem, hogy a halántékom mentén megindul egy verejtékcsepp és tűzforrónak éreztem az arcomat is. Pedig már az ingemet is félig kigomboltam, hogy Neela tekintete pár pillanatig elidőzzön a rakoncátlan gombokon. Alig kapcsolódott össze a tekintetünk, máris zavartan fordította el a fejét , hogy aztán visszavegye a morcos maszkját.

- Inkább mennék! Miattad - hangsúlyozta ki az utolsó szót megint csipkelődően.

- Nem teheted ezt...velem.. én... - dőltem már felé és próbáltam valamilyen gyors meggyőző dumával előállni, de azzal a lendülettel szinte máris az ölébe borultam. Csak egyik karommal támaszkodtam meg a bárpulton, de úgy tűnt az ebben a helyzetben édeskevés volt. Neela máris ijedten a vállamra tette a kezét, majd felsegített ülő helyzetbe. Bámultam a nagy, fénylő, kék szemeit... - Hogy lehetnek.. ilyen.. szép.. szemeid.... - buktak ki belőlem a szavak rekedtesen. Arca pirospozsgás színt öltött.

Még emlékszem, ahogy a karom alá nyúl, aztán felállít a helyemről, hogy elinduljunk édeskettesben a kijárat felé. Uh, a kis tüzes csajszi, az én kis főnixem! Hát, ő sem tudja türtőztetni magát! A taxi hátsó ülésére borított, úgy ült be mellém ő is nagynehezen.

- Gyere, hazamegyünk...

- Édes kis...főnixem... - suttogtam még rekedtesen, szemeimet már félig lehunyva, hogy fejemet a vállára döntsem, majd elnyomott az álom.

( 2018-március-27 )