Rémkép (trilógia)

4.rész

                  

"És mit szeretnél megtudni, Jenna?" - kérdezte.

"Meséld el a te szemszögedből." - mondtam.

"Oké. Teljesen az elejétől, vagy amire te emlékszel és az utána lévőket?" - nézett rám. Felhúztam a térdem. Fölösleges lenne az elejétől újra meghallgatnom. Meg nem is akarom hallani.

"Onnantól, mikor másodszor próbáltam elszökni." - ő elvigyorodott.

"Azt az estét imádtam." – perverzül vigyorgott. Pár percig csönd volt. Gondolkozott. "A szobámban ültem, egy üveg vodka volt a kezemben. Mérges lettem magamra amiért kedves voltam veled, így azt terveztem, hogy lemegyek hozzád és még egyszer megkínozlak. De erre mikor kimentem te ott álltál pisztollyal a kezedben. Nem tagadom először megrémültem, de aztán mikor láttam, hogy a kezed egy kicsit megremegett már tudtam, hogy te is megrémültél. Eléggé be voltam nyomva, így homályosan láttalak. Azon járt az agyam, hogy ha elveszem tőled a kést utána, hogy kínozzalak meg. Ez egy kicsit megnyugtatott.

"Ó kösz!" - szakítottam félbe. Széles vigyorra húzódott a szája. Majd folytatta.

"Aztán veszekedtünk és mikor a falhoz nyomtalak és elvettem tőled a kést, te megrúgtál én meg hátraestem és magammal rántottalak. Leakartalak lökni magamról és jól megpofozni, de te... te megcsókoltál. És akkor valami fura érzés járta át a testem. A haragom vággyá változott. Majd menyasszonyi stílusban bevittelek a szobámba, leraktalak az ágyamra é..."

"Oké, oké! Ezt még én is tudom. Arra már nem emlékszem, hogy reggel mi történt." - szakítottam félbe. Végig hallgattam volna, csak azt nem akartam látni, ahogy vigyorog közben, és ahogy nézhetett volna rám. Ott még nem tartok, hogy elképzeljem vele az életem. Ha már nincs senki az éltemben csak ő, és más meg csak úgy ismer a hírekből mint 'az amnéziás lány akit elraboltak és nem emlékszik a múltjára'.

"Pedig szívesen elmesélte volna neked."

"Elhiszem. Majd máskor." - mosolyogtam rá. A lépcső felé nézett. Sokáig bámult arra majd hirtelen visszafordult.

"Öhm... Nem megyünk el sétálni? Nem bírok sokáig egy idegen házban lenni." - az arca kicsit ijedt volt. Nagyon furcsán viselkedik.

"Felőlem." - vontam meg a vállam. Felálltam, felvettem a kabátom és kimentünk. "Minden rendben? Olyan fura voltál." - néztem a szemeibe. Azok a szemek. Hirtelen lefagyok, a külvilág elsötétül és egy képsorozat játszódik le a fejemben.

~Visszaemlékezés~

Reggel van. A nap fénye ébresztett. Ez fura. Nap? Kinyitom a szemem és őt látom meg. Azok a gyönyörű zöldes barna szemei néznek rám.

"Szia." - köszön.

"Sz - szia" - dadogok. Lehajol hozzám és megcsókol.

"Jól aludtál drágám?" - drágám? Mi van?

"Öhm jól de, de mit keres... Ó bassza meg! Lefeküdtem veled! Veled! Lefeküdtem a rablómmal. Lefeküdtem egy pszichopata állattal!" - fogtam a fejem.

"Mit mondtál rám?" - nézett mérgesen.

"Hogy egy pszichopata állat vagy! Még nem jöttél rá?" - néztem rá unottan.

"Nem szeretem mikor ilyen vagy Daff! És ilyenkor tudod mi következik?" - hajol fölém. Megrázom a fejem. És csatt! Egy nagy pofon a bal arcomra. "Az fog következni, hogy most szépen lassan és fájdalmasan megkínozlak!" - fogta meg a kezem és rángatott maga után le a pincébe.