Rémkép (trilógia)

2.rész

                  

~Visszaemlékezés~

Kivágódik az ajtó. Gyorsan lehunyom a szemem, hogy azt higgye, hogy alszom. Idesétál hozzám és lerak valamit mellém. A kezét a nyakamra rakja. Szerintem a pulzusomat nézte meg. Hallom, hogy valamit pakol, majd a sebemhez nyúl. Felrezzenek. Ő elkapja a kezét. A szemem még mindig nem nyitom ki. Majd gyengéden újra megérinti a sebemet. Letörli a rászáradt vért. Aztán valami maró érzést érzek a sebemnél. Nem tudom tovább álcázni magam. Kinyitom a szemem és felordítok. Fertőtlenítővel törli a sebem.

"Bocsi ha fáj." - mondja kedves hangon.

Ilyenkor sosem értem őt. Megkínoz majd ellátja a sebeim, és közben kedvesen viselkedik velem. Túlságosan is kedvesen. A véres törlőkendőt félre teszi, majd tűt és cérnát vesz elő. Bevarrja a sebem, ami a köldökömtől egészen a bal oldalam végéig tart. Összepakolja a cuccát, feláll és kimegy. Pár perc múlva tányérral a kezében tér vissza. Lerakja elém majd kimegy. A tányéron szendvics van. Sima vaj van benne. Legutóbb azért kínzott meg, mert visszapofáztam neki, hogy nem szeretem a sajtot. Csoda, hogy megjegyezte.

Befaltam a szendvicset. Ő pont akkor jött be mikor végeztem. Két nagy pléd és egy párna volt nála.

"Azok mire kellenek?" - kérdezem halkan.

"Gondolom fáradt vagy és szeretnél aludni. És hogy ne fázz fel, mert hogy nincs rajtad póló, ezért ezt alád terítem." - mondta kedvesen. Furán néztem rá.

Odajött hozzám és leguggolt elém. Leterítette az egyik plédet elém. Majd a kezével intett, hogy álljak fel. Nehezen felálltam. Alig van erőm. A sebeim meg rohadtul fájnak. Sosem gyógyulnak meg rendesen. Mindig felszakad valamelyik seb. Közelebb húzza a plédet felém. Megint int, de most azt akarja, hogy üljek le a plédre. Hallgattam rá. Majd ideadta a párnát és a másik plédet.

"Ez..." - kezdtem volna, de ő közbevágott.

"A plédet magadra teríted, hogy ne fázzál. A párna meg azért van, hogy valamivel kényelmesebb legyen." - mondta. Bólintottam. "Jó éjt." - és kiment.

Leraktam a párnát. A plédet szétterítettem. Törökülésben ültem és hallgattam. Hallgattam, hogy mit csinál. Valamit pakol. Majd egy nagy koppanás és ordítás. És ilyenkor szokott meghülyülni. Sosem tudom, hogy mit csinál ilyenkor. Csak ordít egyet, vagy valami nagy koppanás van, aztán néma csend. Se kép, se hang.

Pár percig még valamit csinált majd egy ajtócsapódás és semmi hang nem volt tovább. Felálltam. Valahogy ki kell innen jutnom! Szedd össze magad Jenna és gondolkozz! A lábamon a lánc kb. két esetleg három méter lehet. És az asztal egy méterre van tőlem. Odasétáltam és megnéztem mi van rajta. Kések, pisztoly, sokkoló, öngyújtó, cigis doboz és... egy kulcs. Kezembe vettem és lehajoltam a bokámhoz. Kérlek nyisd ki! És voilá! Leszedtem a bokámról a láncot. Az asztalról levettem egy pisztolyt.

Kimentem az ajtón. A kezemben a pisztolyt szorongattam. Előttem egy bezárt ajtó volt. Egy kisebb folyosó végén álltam. Elsétáltam és a végén, bal oldalon a nappali, jobb oldalon a konyha volt. A konyhában az asztalon egy üveg vodka. Szóval akkor piás. Valahogy gondoltam. Igazából néha eléggé alkohol szaga van.

Hirtelen kivágódott az ajtó. Kilépett rajta. Mérges volt. Rászegetem a fegyverem.

"Úgy látszik, hogy Jenna Daff-ban van egy kis bátorság. Lássuk tényleg elég bátor vagy-e ahhoz, hogy lelőj!" - morogta.

"Képes vagyok rá!" - jelentettem ki. Bár nem vagyok biztos benne, hogy tényleg megtudnám-e tenni.

"Persze! Akkor rajta! Lőj le! Vessél véget a szar életemnek!" - emelte fel a hangját. Elkezdtem remegni. Ő egy lépést tett felém. "Azt kérdetem. Képes vagy rá? Le tudsz lőni?" - tett megint két lépést. Nem léptem hátra, sőt!