Rémkép (trilógia)

10.rész

Jenna szemszöge

Négy nap. Négy nap és egy ember életének vége lehet. Nem tudom, hogyan, hány fajta módon, de vége lehet. Négy nap elegendő volt ahhoz, hogy az első áldozatomat kinyírjam. Túl rövid volt mondtam magamnak mikor megvizsgáltam Jim életjeleit. A szíve leállt, a testhőmérséklete csökkent, a bőre színe is sápadtabb lett. Első nap még azt gondoltam, hogy eltart ez egy hétig is. De eléggé nagyot tévedtem. Már aznap eléggé megkínoztam, legyengült.

Kedd, Május 10. - első nap

Reggel mikor Michael elment, nem is reggeliztem, egyből lementem megnézni Jim-et. Kinyitottam az ajtót. A lépcső fokai nyikorogtak alattam. Öreg fából készültek. Azt hiszem tölgyfa lehet. Bár ki tudja. Azt sem tudom kié volt ez a ház előttem. Arra sem emlékszem, hogy kerültem ide. Csak felébredtem, a hálószobában voltam, és egy ismeretlen ember ült egy széken az ágy mellet. Akiről később kiderült, hogy a pszichológusom volt.

Mikor leléptem az utolsó lépcsőfokról, és a lábam a pince alját súrolta, a helyiségben lévő összes lámpa egyszerre felkapcsolt. Elismerően néztem körül. Nem tudom ki tervezte ezt a pincét, lehet, hogy az Ark-ok, de nagyon profin megcsinálta.

"Jó reggelt, Jim!" - megyek oda a cellájához. A cella egyszerű, belül egy matrac, azon egy pléd és egy párna. Még luxusnak is számít. "Hogy aludtál?" - guggolok le, hogy szemmagasságban legyek vele. Egyébként, Jim a matracon ült, kicsit sápadt volt az arca, a száján egy repedés amit alvadt vér vett körül. Rám nézett. A tekintete elárulta, hogy a világon engem utál a legjobban. Bár ebben a helyzetben ez természetes. Nem is lepődöm meg.

"Látom nem vagy beszélgetős hangulatodban." - állok fel. "Kár. Pedig dumálhattunk volna egy kicsit. Amúgy is te vagy ez első áldozatom. És nekem ebben az egészben nincs tapasztalatom, ellenben veled. Te már több embert is öltél, és eléggé sok tapasztalatod van. Sőt! Az is lehet, hogy jobb vagy nálam. Mármint csak ölési technikában persze." - magyarázok, ő meg mintha nem is hallana, az ujjait dörzsöli. Pár másodpercig néztem, majd sóhajtok egyet, megfordulok és az asztalhoz megyek. Még egyszer elolvasom Jim oldalát a füzetben. Közben azon gondolkozom, hogyan is kezdjem.

"Stephen! Perrie!" - szólok két segédemnek. A falból kinyílik az a bizonyos ajtó, majd kilép rajta Stephen, őt követi Perrie.

"Jó reggelt, Jenna! Miben segíthetünk?" - mondták egyszerre. Ilyenkor olyanok mint a robotok. És ijesztőek is, ahogy egyszerre beszélnek.

"Először is, ki szeretne jobban segíteni a kínozásában?" - biccentek a cella felé.

"Perrie." - vágja rá Stephen.

"Stephen nem bírja a vért. Mármint nagy mennyiségben. Ezért én segítek neked. És egyszer Ark felkért, hogy Michael egyik foglyát én is kínozzam meg. Erről Michael nem tud." - mesélte Perrie.

"Nagyon jó a kínzásban!" - tátogja Stephen közben Perrie-re mutat. Mosolyra húzódik a szám. Perrie értetlenül néz, majd mikor észreveszi, hogy Stephen rámutat, és leolvassa a szájáról, hogy mit mond, megüti.

"Oké. Akkor Perrie fog nekem segíteni. Stephen, téged arra kérlek, hogy szedd ki és kötéllel kötözd a székhez a lábát és a karját. Köszi." - mosolygok rá. "Perrie!" - fordulok a lány felé. "Készíts elő, kést, gyufát, egy szál cigit, alkoholos üveget és... hm... Mit is? Ja igen, pisztolyt." - mosolygok. Perrie bólint.

Felmentem a konyhába, gyorsan megreggeliztem, majd megyek vissza. De sajnos sikertelenül. Hirtelen kinyílik a bejárati ajtó. Megfordulok és Michael-lel találom szemben magam. Mit keres itt? Hisz csak most ment el? De...?