Rémkép (trilógia)

6.rész

                  

Jenna szemszöge

A környéken lévő összes lámpa kialudt. Elsötétült minden. Hirtelen tűz keletkezett előttünk. A tűznek a füstje nagy felhőt alkotott. Majd egy ismerős fej jelent meg a közepén. Végignézett rajtunk, majd megszólalt.

"Lám itt a két volt rabszolgám. És egy gyönyörűség, Jenna." - nézett rám.

"Szia." - köszöntem neki. A fiúkra néztem. Döbbenten bámultak előre. "Hé!" - integettem előttük. "Nektek meg mi bajotok van?"

"Jenna!? Te ismered Ark-ot?" - kérdezi Michael.

"Így hívnak? Ark?" - nézek a fejre azaz Ark-ra. Ő bólint. Majd visszanézek Michael-re. "Igen." - bólintok.

"Mi? Hogy hogy? És.."

"Tegnap én mentem el hozzá, azért, hogy újra összehozzalak titeket. Láttam, hogy mennyire szenvedsz." - vágott közbe Ark.

"De nem úgy van, hogy már nem irányítasz minket és nem is figyelsz?" - kérdezi Ashton.

"Így is van. Néha-néha azért megnézem, hogy vagytok. De túl sok a dolgom. Az új tanítványomat kell jobb állapotba hoznom, hogy átvegye a helyem, persze a kiképzése után." - magyarázta.

Rabszolga? Új tanítvány? Ezek meg mik? És ki valójában Ark? Mi a fasz van?

"És ha most megbocsájtotok nekem mennem kell." - mondta ki, és egy másodperc se kellet, a tűz, ami táplálta a füstöt el is tűnt.

"Ez mi a francot keresett itt?" - kérdezte Ashton. Michael nem is foglalkozott vele. Ő csak rám nézett. De nem valami kedvesen.

"Ezt, hogy képzelted?" - néz rám szúrós szemmel.

"Mit?"

"Miért nem mondtad el, hogy találkoztál vele? És..."

"Először is, ő jött el hozzám, másodszor, ma beszéltem veled először, harmadszor ez kurvára nem tartozik rád!" - emeltem fel a hangom.

"Mi az hogy csak ma beszéltél velem először? Több mint kettő vagy három éve ismerjük egymást! És igen is rám is tartozik! Te és én..."

"Nincs olyan, hogy mi, oké! És soha a büdös életben nem lesz olyan, hogy mi! Soha!" – szinte már ordítottam.

"De igen is van! És lesz is! Te ezt nem érted, mert..."

"Mert az a rohadt agyrázkódásom volt!" - fejeztem be helyette. "Igen tudom..." - sóhajtottam.

"Bocsi srácok, hogy közbeszólok, de nekem mennem kell." - állt fel Ashton.

Nem is foglalkoztam vele és Michael-lel, elindultam haza. A dzsekimet felvettem és a sötétségben sétáltam haza. Szapora lépéseket hallottam magam mögött. Majd valaki hátulról átkarolt.

"Ne érj hozzám!" - ráztam le a kezét a vállamról.

"Most mi bajod?"

"Jézus! Ennyire hülye vagy?" - néztem rá egy pillanatra.

"Aha értem. Szóval ez a bajod." - mondta.

Nem foglalkoztam vele. Nem is akarok rá nézi. Ha hazaértünk elküldöm a büdös francba! És nem akarok soha többet találkozni vele. Még látni se akarom!

"Most mit mondtam amiért hallgatsz?" - nézett rám. A szemem sarkából láttam csak, hogy ártatlanul néz és a válaszomra vár.

"Te honnan ismered Ark-ot?" - rá se néztem.

"Már évekkel ezelőtt kiszemelt magának. Az elején még nem is tudtam, hogy irányítanak csak később. Kis gyerek voltam még. Alig hat-hét éves. Akkor öltem meg életemben az első lányt. A legjobb barátomnak tartottam. Egyik nap haza kísértem. Útközben elmentünk egy erdő felé. Aztán ott, egy vastagabb faággal agyonvertem. Nem tudtam, hogy mit csinálok. Ki is törlődött a fejemből. Aztán legközelebb tíz évesen öltem meg a következő lányt. Szép, csinos lány volt. Gyönyörű szem, arc. Őt is egy erdőben öltem meg. Ezt már nem felejtettem el. Következőleg tizennégy évesen öltem. Akkor költöztem abba az eldugott faházba. Ő volt az első, akit több hét kínozása után öltem meg véglegesen. És akkor hallottam először a fejemben Ark-ot. Elmesélte az ő történetét, aztán meg irányított. Néha tudtam csak ellenállni. Aztán sorra öltem a lányokat. Szünet nélkül. Ha az egyikkel végeztem, jött a másik. De aztán jöttél te. És veled minden megváltozott. Három, majdnem négy hétig voltál nálam. Már rég meg kellett volna, hogy öljelek. De aztán megszegted a törvényeket. És megmentettél minket. Örökre. Te voltál a mi felmentőnk. És hálás vagyok magamnak, hogy megtaláltalak." - mosolygott rám. Megakarta fogni a kezem, de elhúztam.

"Mit művelt Ark? Azt mondtad, hogy elmondta az ő történetét." - érdeklődtem.

"Régóta ő és a testvérei uralják és irányítják a földet. A kilencszázas években jöttek létre. Több ezren voltak. A munkájuk az volt, hogy az embereket irányítsák. Az irányítottjaikat arra biztatták, hogy a legjobb barátaikat öljék meg. Ez megy több ezer éven át. De ők el is pusztulnak." - már megakartam kérdezni, hogy hogy, de ő folytatta. "Ha nem figyelnek oda és a rabszolgáik meghalnak, és nem marad egy se akkor ők is meghalnak. Egy árny Ark-nak több rabszolgája van. És mikor te beléptél az életembe, olyan dolgokat tettél, hogy más árny Ark-nak a rabszolgái fellázadtak és megölték saját magukat. Így az irányítóik is meghaltak. De amikor te végrehajtottad a terved, az összes árny Ark meghalt kivéve Ark-ot aki elnevezte magát Ark-nak. És az összes rabszolga felszabadult. Kivéve egyet akiről senki sem tud és állítólag eléggé beteg, így Ark most gyógyítgatja és ha teljesen egészséges lesz, akkor ő lesz Ark utódja. Egy földi lény. Azaz egy ember. Közölünk. De nem tudom, hogy ki." - mesélte.

"Mi van ha te leszel az? Most úgyis szerelmi beteg vagy." - mosolygok, de aztán gyorsan letörlöm a vigyort az arcomról.

"Mosolyogtál!" - mondta. Leültem a járdaszegélyre. Sóhajtottam.

"Miért nézel?" - érzetem, hogy a tekintete lyukat üt a hátamba.

"Még mindig ugyan olyan gyönyörű vagy mint akkor. Csak egy kicsit makacsabb." - ül le mellém. Elmosolyodom

Néma csendben ülünk már vagy másfél perce. Aztán a mutató ujjával az államat megfogta, és a fejemet maga felé fordította. És... és megcsókolt. Hosszú ideig csókolt. Át is karolt. Éreztem a szívverését, az illatát, a melegségét. Beletúrtam a hajába. Majd valami röpke pillanat bevillant. Folyóparton ülünk. Ő átölel, én nekidőlök. Nézzük a tájat. Majd megcsókol.

"Hiányzol." - hajol el tőlem.

"Tényleg nagyon szerethettél." - mondom.

"Még mindig." - áll fel és elindul az ellenkező irányba.

"Hé várj!" - futok utána. "É-érzek valamit irántad. És azt... azt hiszem, hogy szeretlek is." - mondtam ki. Igen tényleg érzek valamit iránta. Az előbbi csók rádöbbentett és emlékeztetett is arra, hogy egykor én is őrülten szerettem őt.

A szemébe néztem. Mélyre nagyon mélyre. Láttam benne valami csillogást. Majd magához húzott és szorosan átölelt. Elhajoltam tőle és újra belenéztem a gyönyörű szemébe. Lassan közeledett felém. A homlokunk összeért, majd az orrunk. Aztán újra megcsókolt. Most még szenvedélyesebb volt mint az előbb. Szorosan húzott magához. Beletúrtam a hajába. A lábammal átkulcsoltam a derekát. Ő megfogta a combom. És így indult el velem haza.

Otthon, berúgta az ajtót, felvitt a szobámba és lerakott az ágyra.

Helló.Itt a 6.rész.Nem tudom,hogy milyen lett,mert épp félálomban voltam írás közben és azt sem tudom,hogy mit írtam le.Na szóval...szerintem unalmas lett.Na mind egy.Azért olvassátok el.Köszi:)