Rémkép (trilógia)

11.rész

Hajnali négy óra van és nem bírok tovább aludni. Tudnom kell, hogy jól sikerült-e, hogy Stephen sikeresen eljuttatja Jim holttestét. Remélem nem kapták el Stephent. Bár szerintem ha el is kapnák ő simán ki tudna jutni. Végül is ő nem egy normális ember. Nem mondható embernek, de egy nagyon kicsit mégis az. De most az a legeslegfontosabb, hogy Stephen sikeresen eljuttatta Jim-et, majd visszajött, úgy, hogy nem vették észre.

Hirtelen eszembe jutott, hogy van egy különleges kapcsolat köztünk. Tudunk úgy kommunikálni, hogy azt más nem tudja és nem is veszi észre. Több kilométer távolságban is működik. Azt hiszem. Még nem próbáltuk ki. De Stephen, ha úgy vesszük, két emelettel alattam van. Azt viszont, nem tudom, hogy a valóságban hol lehet a rejtekhelyük. De a portál ajtaja az itt van a pincénkben.

Stephen. Hallasz? 

Behunytam a szemem és koncentráltam. Most csinálok ilyet másodjára, és még mindig nem tudom, hogy működik-e.

Igen. Tisztán hallak. Miben segíthetek?

Jól sikerült az akció? Észrevettek?

Senki se vett észre. Amúgy egy srácnak a háza a főhadiszállásuk. És ahogy láttam a nappaliban szoktak gyűléseket tartani. Ott volt egy szekrény. Oda raktam be Jim-et.

Meséli.

Oké. Akkor minden rendben volt. Köszönöm.

Nincs mit. Semmiség volt. További szép álmokat.

Köszön el. De én már nem tudok visszaaludni. Megkönnyebbültem, hogy Stephen sikeresen végrehajtotta amit kértem, de már nem tudok visszaaludni.

Eszembe jutott a tegnap délután. Megkínoztam, majd írtam egy kis üzenetet. Egy vékony fonallal átszúrtam a papírdarabot és Jim nyakára kötöttem. Feltűnő helyen van. Majd Perrie kiválasztotta a következő áldozatomat. Luke Robert Hemmings mondtam magamban a nevét. Olyan ismerős. És tegnap mikor megnéztem a fényképet róla a füzetben, az arca is ismerős volt. Mintha már találkoztam volna vele. Nem tudom. Nem olvastam el amit róla írtak. Azt tervezem, hogy majd előtte olvasom fel. Majd ha sikeresen is elraboltam, és a pincében lesz előttem a székhez kötözve.

Azon kaptam magam, hogy az ágyon ülök törökülésben és Michael-t bámulom. Próbáltam már elküldeni, mert félek attól, hogy egyszer lejön a pincébe, meglát mikor épp az egyik társát kínzom. És ki tudja, hogy mit csinálna. Félek, hogy összetöröm a szívét. Sőt! Az életét is tönkreteszem. Én ezt nem akarom. De tennem kell amit rám bíztak. Meg kell őket ölnöm. Beleértve Michael-t is. De én őt soha a büdös életben nem bántanám. Soha! Ő nekem a mindenem. Ő nekem a fény ami a sötét éjjen, beragyogja a szobád. Ő az a csoda az életemben, ami képes felforgatni mindent. Egy angyal az én ördögi világomban.

Ördögi világ. Jól hangzik. Ördögi világ, ismételgetem. Én egy ördög vagyok. Nem! Én maga az ördög vagyok! Mindenki azt hitte és hiszi is, hogy az ördög férfi. Ez csak természetes. Mindig a férfiak a főnökök. Aha a nagy szart!

Michael megmozdult. Jobb lesz ha felkelek. Nem akarok vele beszélgetni. Első kérdése úgy is az lesz, hogy miért nem alszok. És nincs kedvem kitalálni hülyeségeket. Nincs is kedvem neki hazudni. De az igazságot nem tudhatja meg!

Lent a konyhában csend és sötét van. Nem akarok zajongani. Most jó ez a kis csönd. Mindig is szerettem a csöndet és a magányt. Nem vagyok az a társaságkedvelő ember. Most meg főleg nem. Bár ez érthető is. Azért is mentem akkor oda ahhoz a folyóhoz. A nagy nyüzsgés után, ami átkísérte azt a napomat, mert a suli egyáltalán nem egy csendes hely. Magányra vágytam. Meg is kaptam, és vele együtt azt, hogy az életem megváltozott. Még örültem is neki akkor. Most már nem. A családom lehet, hogy már halott. Nem nagyon szerettem velük lenni, de azért jó lett volna elköszönni tőlük. Ha most megkeresném őket, nem lenne minden a régi. El kellene nekik mesélnem mindent, az egészet és azt is, hogy most, hogy vagyok. Jól is hangzana: Képzeld anya!Én vagyok az ördög. Hát nem vicces? De nagyon az! Sosem lehet normális életem. De soha nem is akartam azt. Féltem attól, hogy unalmas és felejthető életem lesz. Hát, ez most egyáltalán nem az. Ez izgalmas és jó, nagyon jó élet. Nem pont ilyenre vágytam, de ez is jó.