A hatalom kő birtokosa | P.P. ff.

19

‧✤

Sosem gondoltam volna, hogy mégegyszer beteszem ide a lábamat. De itt vagyok.
A bolygó semmit sem változtozott. Nem lett se több, de kevesebb élet, csak ketten voltunk a sziklán. Legalábbis azt hittem.
-Rég jártál erre!- üdvözölt a csuklyás férfi.
Erre odakaptam a fejemet.
-Nem jött buszjárat.- rántottam vállat mire halkan felnevetett.
-A kőért jöttetek, nem igaz?
-És azt is tudjátok, hogy hogyan kell megszerezni.- ahogy kimondta, Nebula rámnézett és rohanni kezdett. Üldözőbe vettem és lerántottam a földre. Megfejeltem nővérem bokáját, ezért vérezni kezdett az orrom.
-Fenébe!
-Gyerünk!- kiáltotta a csuklyás mire idegesen kiáltottam vissza.
-Fogd be!- mondtam, miközben próbáltam visszaráncigálni Nebulát a szikla széléről.
-Mondd meg Gamorának, hogy szerettem!- morogta nővérem és levetett magát de elkaptam robot karját.
-Mondd meg te magad!-felhúztam a felszínre és magamhoz öleltem.
-Gyerünk már, valakinek meg kell halnia!- biztatott minket az örző.
Ekkor eszembe jutott valami. Elváltam Nebulától és biztatóan megpaskoltam a vállát.
-Így van. Ma megfog halni valaki.

‧✤

A visszatérés rázósabb volt, mint hittem. Egyensúlyom valószínűleg a múltban maradt, ezért kellemesen elterültem a földön, míg a többiek nyugodtan vizslatták egymást.
-Mindenki itt van?- kérdezte izgatottan Stark. Natasha felkiáltott.
-Hol van Lisa?
-Jelen!- ordítottam a ládak közül, ahová beborultam.

-Mindegyik kő megvan?- rántott fel a földről Clint.
-Igen.
-Várjunk csak!- szólt közbe Tony miközben összegyűjtötte a köveket.
-Hogy van meg a Lélek kő, ha senki sem halott?- tette fel azt a kérdést Steve amit Tony akart.
-Tudod volt ott egy ember akivek nagyon jóba lettél volna. -álltam fel.
-Ha nem nyírjuk ki.- nevettem el magamat.

Az utoló emlékem az Nebula keze ahogy karomat fogja majd becsapódott valami, én pedig ismét elfeküdtem a földön.

✤

Két erős kar szorít magához. Hirtelen az egyik kezét elveszi, lendülünk egyet. Ebből az egyetlen egy mozdulatból tudtam, hogy ki visz engem.
Parker egy sziklára ült le, velem az ölében. Kezeivel óvatosan tartott emgem, szinte hozzám sem ért.
Lassan nyitottam ki szemeimet. Kint voltunk, egy pusztán. Űrhajók, földönkívüliek és az apám volt ott.
-Lisa! Minden rendben van?- kérdezte Peter mire ránéztem.
Szemei boldogan csillogtak, szája barátságos mosolygra gördült.
Hirtelen magamhoz ránotttam. Úgy öleltem, mint még soha.
-Annyira sajnálom! Én nem akartam. Egyszerűen csak, azt mondta, hogy Henry én pedig ismét a szolgája lettem!- sírtam, egyfolytában bőgtem.
Peter kezeit hátamra vezette majd ő is magához húzott.
-Semmi baj. De ki az a Henry?- aranyosan elmosolyodott mire szólásra nyitottam a számat de megakadályozott egy robbanás.
Valaki kilökött Parker karjai közül és nyakamnál fogva felemelt. Lábaimat vadul lóbáltam.

-Engedd el!- kiáltott kétségbeedetten Peter.