Hiding Face {KiriKami}

3

Péntek van. Denki agya még mindig a tegnap esti sétán kattog és azon, hogy mennyire sajnálja hogy nem tarthatta meg Kirishima pulóverét. Ahogy kilép a kollégium küszöbén, szinte mintha ő hozta volna magával, elered az eső. Baszki... Nincs esernyője a szobájában sem, mivel bár ősz van, nem számított zivatarra.

Lassan elindul, kissé fázva, és hallgatja az esőcseppek hangját. Gyorsan kapkodja a lábát, hogy mielőbb fedél legyen a feje felett, viszont egyszercsak valami szokatlanba botlik az út mellett. Ahogyan a mozgás irányába fordítja a fejét, észrevesz valamit egy bokor mögött.

Ő sem tudja miért, de elindult a mocorgás irányába, hogy kiderítse mi is az. Ahogyan egyre közelebb ért lassan beteljesedett a kép, ahogyan a bokorból kinézett egy macska.

Egy ideig nézték egymást, majd ahogyan a kisállat nyávogni kezdett, Denki elmosolyodott. "Hát te?" Leguggolt hozzá, amitől kicsit megijedt az állat, de egy idő után hozzádörgölőzött, halkan dorombolva. "Nem kéne ilyenkor kint lenned, tudod-e?" Halkan nevetett, ahogyan megsimogatta a selymes bundáját. Erre nem szoktak járni macskák... Csak azokat akiket kidobnak otthonról.

Ha tehette volna, akkor hazavitte volna őt. Vagy legalább a szobájába, viszont egyik sem volt lehetséges. Habár Aizawa szerette a macskákat, a kisállatok a kollégiumban nem voltak igazán megengedettek. Egyedül Koda tarthatott egy nyulat, hogy gyakorolja a képességét.

"Te sem tudsz menni sehova se, huh?..." Keserkés mosoly húzódott az arcán, ahogyan belegondolt abba, hogy holnap haza kell mennie. Már majdnem egy hónapja nem volt otthon, és kezdett hiányozni az anyja, viszont félt az apjától. A múltkor is addig veszekedtek hogy majdnem kitörte a csuklóját. Alig volt néhány perc nyugalma a házban.

"Hé, Pikachu!" Egy ismerős hang szólalt meg a kollégium felől, amire Denki felkapta a fejét. "Kavics?" Mire odanézett a vörös hajú fiú már ott állt előtte, a kezében egy esernyőt tartva. "Mit csinálsz?" Kérdőn nézett rá, majd amikor meglátta a macskát, elmosolyodott. "Nem is tudtam hogy szereted az állatokat."

Denki halványan elpirult a lágy mosoly láttán. A lángoló szemei szinte csillogtak, így a szőkének meg kellett küzdenie magával, hogy levegye róla a tekintetét. "Cs-Csak megláttam hogy kint van... Meg egyébként is esik..." Felnézett a szürke felhőkre, amik egyre vadabbul szórták magukból az esőcseppeket. Lehet mégis kellene egy esernyő...

"Majd Koda szól Aizawa-nak, oké? Addig meg kibírja. A bokor viszonylag szárazon tartja." Kirishima vállat vont, miközben Denki felállt a földről, már majdnem teljesen elázva. Ahogyan végignézett magán csak arra tudott gondolni hogy ez a nap végére biztos nem fog megszáradni. Miközben felmérte a kárt, meglátta ahogyan barátja felé nyújtja az esernyőt. "Tessék. Gondolom szükséged van rá." Halkan nevetve átadta neki a tárgyat, majd ment tovább az iskola felé.

"D-De a hajad... Szét fog esni. Nekem már úgyis mindegy." Kaminari sietve utána ment és visszautasította volna a másik segítséget, viszont ő csak vállat vont. "És? Akkor ma lapos hajam lesz!" Széles mosollyal nézett rá, ahogyan az esőcseppek lassan, de biztosan szétszedték a vörös haja tartását. Denki nagyon is szerette volna látni őt leengedett hajjal, mert imádta amikor néhány tincset alrébb söpört az arcából. Viszont nem akarta hogy osztálytársa esetleg megfázzon, vagy valami baja essen.

"Akkor meg megyek melletted. Akkor sem fogsz megázni!" Kirishima halkan nevetni kezdett a válaszon. Denki utánament, majd úgy igazította a kissé apró esernyőt, hogy mindkettőjüket, bár inkább Kirishima-t védje az esőtől. A tárgy mérete miatt kénytelen volt úgy helyezkedni, hogy a válluk összeért, amitől gyorsan vert a szíve. Érezte a másik testének melegét, ami elmondhatatlanul nyugtató érzés volt számára.