Hiding Face {KiriKami}

6

"Jól vagy, Pika?" Kirishima Denki felé fordult, miután betörte az épület ajtaját. "Uhum." A szőke bólintott, majd követte a másikat.

Ground Beta

A mai nap edzésén kimentek a pályára, ahol párokba kellett osztódniuk, hogy végrehajtsák a megadott feladatot, ami pedig egy zászló megtalálása volt. "Biztos hogy itt van?" Kaminari kételkedve nézett körül, hátha megtalálja a vörös zászlót amelyik az egyik épület valamelyik részében rejtettek el. "Tuti. Érzem hogy itt van." Osztálytársa zavartalanul ment tovább, a masszív porral borított folyosón. "Uuhh de akkor is. Mindjárt ránk dől az egész- Nem kéne máshol nézni?" A szőke vonakodva nézett körül. Semmi kedve nem volt pont ma palacsintává nyomódni edzésen. Meg egyébként is, már harmadik napja nem evett.

"Ha hős akarsz lenni, akkor mások életét kell a sajátod elé helyezned!" Mosolyogva nézett rá barátja. Már megint azok a hegyes fogak- ughh... "H-Hát oké, viszont egy zászlóért azért annyira nem lennék hajlandó megpusztulni." Denki elnézett, hogy még véletlenül se kezdjen el fantáziálni semmiről.

"Képzeld azt hogy az a zászló... Mondjuk egy gyerek. Meg kell mentened vagy különben meghal. Várják a szülei, és csakis rajtad múlik az élete. Ha nem sikerül akkor azt a szülei szemébe kell mondanod." Kirishima vállat vonva ment tovább. "Kössz... Ez egy felettébb aranyos estimese volt." Kaminari követte őt, miközben a másik halkan nevetni kezdett.

"Hősnek lenni nem egyszerű! Lesz amikor nem csinálsz semmit sem tökéletesen, de nem szabad feladnod."

Kaminari halvány mosollyal az arcán figyelte az előtte sétáló fiút. Hogyan tud mindig ilyen motivált lenni? Mintha minden nap elteltével egyre jobban csodálná Kirishima-t. Hozzá képest ő egy senki...

"Nézd!" Osztálytársa magabiztosan mutatott az épület emeletén lévő zászlóra, ami a plafonon éktelenkedő lyukon át látszott. A felettébb nagy repedésből vasrudak lógtak ki, amik nem néztek ki bíztatóan. "Ezek szerint jók voltak a megérzéseid." A szőke halványan elmosolyodva nézett a másikra, aki viszont már elindult az egyik lépcsőhöz.

Minden jónak tűnt, egészen addig, amíg a mennyezet még nem adta magát. Denki meghallotta a vascsövek repedését, és egyből összeállt benne a kép. "EIJI!!" Ritkán kiabált. Főleg ilyen hangosan. A hangja még remegett is abban a pillanatban. Az ember, aki miatt lélegzett, veszélyben volt.

Mielőtt Kirishima bármit is reagálhatott volna, annyit vett észre hogy körülbelül egy méterre volt onnan, ahol állt. Ahogyan maga mögé nézett Denkit látta, aki viszont a lezuhanó kő halmaz alatt volt.

Kaminarinak nem volt semmilyen terve sem. Tulajdonképpen barátjával együtt is alrébb tudott volna ugrani onnan. Ösztönből reagált, ami viszont azt eredményezte, hogy a képességével akarta megvédeni magát. Viszont ezt csak akarta.

Elektromosság sehol sem volt. Egy voltnyi kis sárga villám sem. Pedig próbálkozott. Ilyen gyenge lenne...?

Minden másodperc egy évnek tűnt ahogyan látta maga előtt a valószínűleg több tonnás kődarabot. Esélytelen hogy túlélje, ha ez ráesik.
A vasrudak és drótok pedig könnyű szerrel átszúrják őt.

Viszont valami kirángatta ebből az örökkévalóságból. Vagyis inkább valaki. Kirishima alrébb lökte őt. A kezei szorosan átölelték őt, amik majdhogynem könnybe borították Denki szemeit. Olyan nyugtató érzés volt, még akkor is, ha még mindig meg volt ijedve, és össze volt zavarodva.

Végül a földre estek, ami viszont kissé fájt mindkét fiúnak. Denki a vállát ütötte be, Kirishima pedig a könyökét, amiből a képessége miatt letört egy morzsányi darab.