Hiding Face {KiriKami}

7

"Woooo! Az jó sztorinak számít ha elmesélem, hogy majdnem elütött egy  madárraj?" Denki majdnem leesett az épület tetejéről, miután egy csapatnyi fecske repült neki Koda által. A mai nap eléggé intenzívnek vehető, ugyanis tulajdonképpen fogócskáznak. A szabály az volt, hogy párokban kellett megvédeni egymást. A pár egyik tagja kaphatta el a többieket, a másik pedig védte őt.

"Attól függ hogyan meséled." Kirishima nevetve válaszolt, a szőke pedig mosolyogva beszélt tovább. "Hát igen. Hősiesen küzdöttem hogy megvédjem a legjobb barátom életét az ellenféltől, akik garázdálkodtak a környéken..." Kezdte el sejtelmesen mesélni az eltúlzott mesét. "És ekkor egy csapatnyi vérszomjas madár támadt ránk." Már ő sem bírta visszatartani a nevetését, így mindketten kacagva álltak a tetőn.  Tulajdonképpen nem nagyon tudtak menni sehova sem, hiszen egyikük képessége sem volt jó arra hogy az épületek hátán pattogjanak.

Denki tegnap óta jobban volt, sőt, még enni is tudott, szóval még az eddigieknél is jobb kedve volt. Az pedig hogy Kirishima-val lehetett, teljesen elfelejttette vele a gondjait.

"Fogalmam sincs mihez kezdenék nélküled." Egyszercsak kicsúszott a szőke száján, majd szinte azonnal elvörösödött. Nem kellett volna ezt mondania! Jézusom, ez olyan mintha bevallaná neki az érzéseit. Hogyan reagálna? Mit mondana? Tuti megutálná. Többet nem beszélne vele és az életének vége lenne. Francért szólta el magát!

"Hm?" Kirishima ránézett, és az arckifejezésén látszott, hogy nem hallotta őt. Hál' istennek. Megkönnyebbülten sóhajtott magában, viszont még mindig ki kellett magyaráznia hogy mit mondott. "Semmi-semmi! Csak hangosan gondolkodtam." Tulajdonképpen nem is hazudott, de azért valamennyire igen.

"OOOII!" Egyszercsak Bakugou hangját hallották meglepően közelről. Egyikőjük sem tudta, hogy honnan jön, szóval szinkronban hátranéztek. Semmi. Hallották a fiú robbanásait, viszont arról fogalmuk sem volt hogy honnan. Értetlenül néztek egymásra, majd végül beléjük hasított a felismerés. "Kavics ezek itt vannak mellettünk menjél már menjél már menjél már menjél már menjél már-" Denki sietve lökte meg barátját, hogy ideje lenne futni, ugyanis az épület mellől tartottak feléjük.

Alig néhány pillanat alatt már felbukkant a tetőn Bakugou Mina-val, aki a hátára kapaszkodott. A lány gyorsan leszállt róla, majd a másik kettő nyomába eredt. Nem volt sok idejük átgondolni a tervet, mivel az épület nem volt végtelen. Vagy itt küzdenek meg azonnal, vagy ugranak.

"Uhm..." Kaminari megtorpant a tető szélén, amikor meglátta hogy valójában milyen magasan vannak. Nem volt tériszonyos, de ha választani lehet, akkor inkább nincs emeletes házak tetején. "Kapaszkodj!" Kirishima hirtelen megragadta Denki csuklóját, és ugrott. A képessége megvédte, viszont Denki nem érezte magát annyira biztonságban. "Miért veszi mindenki ilyen komolyan ezt az edzést?!" Ijedtében megszólalt, miközben szorosan kapaszkodott társa karjába. Mégis hogy kéne úgy landolniuk, hogy az jó legyen?

A menetszéltől a szőke majd' megfagyott, amíg tartott az örökkévalóságnak tűnő zuhanás. Az érkezés sem volt túl kellemes, Denki valahogyan a hátán kötött ki, Kirishima lábai pedig szinte sajogtak ahogyan megrepesztették maguk alatt a betont. "Élünk még?" Denki a tüdejére mért ütéstől egy ideig csak köhögni tudott, valamint már akkor tudta, hogy ezután tenni fog egy látogatást Recovery Girl-höz.

Kirishima nem volt túlságosan megviselve, szóval egyből indult volna keresni egy búvóhelyet Bakugou elől, viszont Denki még mindig a földön feküdt. "Gyere már!" Szólt rá, viszont a szőke még mindig az eget nézte. Nem tervezett felállni onnan, viszont amikor meglátta Bakugou-t, hirtelen beindult benne a túlélési ösztön. Nem mintha veszélyben lett volna, viszont így jobban belegondolva ha veszít, akkor ne ilyen szánalmas módon tegye.