Mérgező barát - novella ✅

1.

Nem akartam bevallani magamnak, hogy mérgező barát, mert képtelen lettem volna elviselni a hiányát, ő pedig nem vette észre, hogy mit csinált velem napról napra...

„Az életben van néhány olyan dolog mely túl szép, hogy igaz legyen. A többi pedig túl igaz, hogy szép lehessen."

– Ismeretlen

Megvan az az érzés, mikor úgy érzed, hogy minden jól megy, hogy semmi se ronthat a helyzeten? Mikor a dolgaid rendben vannak, és már-már várod, mikor szakad az ég a nyakadba?

Én is pontosan így éreztem magam a legelején. Miután megismertem a legjobb barátomat minden jó volt. Vele mindent meg tudtam beszélni, anélkül, hogy félnem kellett volna, hogy kikotyogja a dolgaimat másnak vagy, hogy rossz tanácsot ad. Teljesen megbíztam benne, amit a mai világban már elég nehéz elérni. Napi szinten beszéltünk, aztán jött a nyári szünet. És hogy a nyári szünet mit hozott magával? Egyedüllétet. Mert ilyenkor ismered meg igazán a másikat, hogy mennyire tart téged fontosnak, mennyire érdekli, hogy mi van veled.

Ha nem írtam, ő sem írt, és ahogy csökkentek az üzenetváltásainknak a száma, olyan ütemben kezdett megváltozni bennem valami. Valami, amit sokáig nem tudtam hova tenni magamban. Nade, ne rohanjunk ennyire előre. Kezdjük onnan, ahol elkezdődött minden.

Gondolom nem meglepő, hogy az iskola a szemtanúja és színtere mindennek, ami valaha megtörtént vagy történni fog. Ott ismertem meg kilencedik osztályban a legjobb barátomat, Reed Blake Hendersont. De maradjunk csak Reed Hendersonnál. A Blake-et sose szerette. A kapcsolatunk ott kezdődött, hogy mögöttem ült az órákon és egyre többet beszélgettünk. Akkor még a barátnője mellett ült, akit Zana néven ismerhettem meg.

Úgy gondoltam, hogy életem egyik legjobb döntése volt oda ülnöm. Még a mai napig is így gondolom, mert ennek a döntésemnek köszönhettem, hogy megismerhettem egy ilyen csodás barátot a sok fájdalom ellenére is. Ha visszamehetnék az időbe, és hatalmamban állna megváltoztatni a múltamat, nem tenném meg. Nem bántam meg a döntésemet, Reed előtt tökéletes helyem volt.

Vele ki tudtam beszélni az akkori rajongásomat okozó személyt, akiért másfél évig teljesen oda voltam. Dylennek hívták, aki szeptember elején elcsavarta a fejem csupán a külsejével. De most hagyjuk őt, nem Dylanről szól ez a történet, hanem Reedről és rólam. A kettőnk kapcsolatáról, hogy mikén alakultunk egymáshoz.

Középiskola előtt sose jöttem ki jól a fiúkkal, ők jobban szerették azokat a lányokat, akik a középpontban voltak én pedig sose tartoztam abba a rétegbe. Megvolt a magam kis világa, szerettem olvasni így szünetekben is mindig elvoltam egymagamban.

Ezért is ért meglepetésként, mikor Reed belecseppent az életembe. Nem is tudom, hogy mikortól lettünk legjobb barátok, egyszer csak megtörtént, olyan természetesnek vettük kettőnk barátságát, mintha rég nem látott barátok lettünk volna, akik ismét összefutottak. Mint mikor az ember megtalálja a lelkitársát, még nem tud a személyről semmit, de tudja, hogy megbízhat benne és, hogy ellenállhatatlan vonzást érez a közelében. Bizsergést...

Ott voltam neki, mikor összeveszett Zanával és a szakítás szélén álltak, igyekeztem kibékíteni őket és támaszt nyújtani Reednek. Ő ott volt nekem, mikor tanácstalan voltam Dylant illetően. Reed bíztatott, hogy kezdeményezzek, mert nincs vesztenivalóm és még kémkedett is nekem. Beszélt Dylannel, hogy van-e aki tetszik neki... Mindent megtett értem, mikor megkértem.

Most se volt nagyon másképpen. Szünetben idegeskedtem az angol óra miatt. Dylan évfolyamtársam volt és közös angol óránk volt hetente négyszer.

– Vanessa, beszélgessetek. És hagyd a feladatokat, kérdezd meg, hogy odaadja-e az háziját - mondta Reed, mikor meglátta, hogy körmölök valamit a munkafüzetbe.

– Nem csinál házit. Ő szokta tőlem elkérni. Ez nem jó ötlet - húztam el a számat és tovább írtam, mert otthon elfelejtettem elkészíteni és volt két oldal. Pörgött az agyam olyan ötletek után kutatva, amivel burkoltan, de tudatára tudom adni, hogy tetszik nekem, de mégis diszkrét maradok, és nem vágja le azonnal...

– Mondom, lépj te és beszélgess vele. Nincs vesztenivalód - noszogatott, majd abban a pillanatban becsengettek, nekem pedig mennem kellett az én csoportomhoz, neki pedig a sajátjához. Következett az angol óra Dylannel és Reed tanácsával.

Akkor még minden rendben volt. Nekem tetszett egy évfolyamtársam, Reednek volt barátnője. Reed adta a fiús tanácsait, hogy mit kezdjek Dylannel, én pedig adtam a saját lányos tanácsaimat, hogy mit csináljon, hogy ne menjenek szét Zanával.

Minden úgy kezdődött, mint egy rendes fiú-lány barátság.

Nos, a végére ezt már nem tudom elmondani.