Ereri/Eruri Oneshots

Hóvihar (eruri)

Hihetetlen. A gyakorlat pont úgy néz ki, mint ahogy megálmodtam.
A látási viszonyok pocsékok, a terep szintén, a hó szakad, a szél süvít, mégis minden stimmel, el sem hiszem, hogy tökéletes. A katonák tudják, hogy mit csinálnak, úgyis, hogy direkt kivettem a osztagvezetőket és a hadnagyokat, így pedig csak maguk az osztagok maradtak, a maguk közt megbeszélt vezetőkkel az éleken. Hihetetlen. Csak bámulom az oromról, ahogy felveszik az alakzatot a völgyben, osztódnak, szétválnak, információcsere, minden hibátlanul működik. A vihar egyre csak tombol, ha nem égetnék a fáklyákat, nem lehetne látni, hogy működik-e az elképzelésem, így is csak éppenhogy, de nem panaszkodom.
Túlzottan is tökéletes.

Mike és Nanaba ellépnek mellőlem, nem köteleztem egyik osztagvezetőnek sem, hogy néznie kell a gyakorlatot, nem a semmiért állnak az egységek élén, ők akkor is tudnák, ha az éles helyzet előtt egyszer sem gyakorlatoztunk volna.
Nem tudtak róla, hogy ma nem fognak semmit csinálni, direkt nem szóltam, nehogy valakinek eljárjon a szája, azt akartam tudni, hogy az osztagok vezető nélkül mennyire állják meg a helyüket. Hihetetlenül nagy kellemes csalódás.

Levi áll már csak mellettem. Mike és Nanaba előtt Hanji is kellően kíváncsinak érezte magát hozzá, ahelyett, hogy a szirt alatt melegedjen a tűznél, de egy szűk tíz perc alatt megunta.
Levi-t nem tudom mi tartja itt, de szinte hallom, ahogy kocognak a fogai. A kezei a zsebeibe vannak süllyesztve, a kapucni a fején, de mindez hiába, hiszen ez nem az az egység szimbólumával ellátott vastag, téli bunda, ami rajtam is van. Vékonyabb. Az összes osztagvezetőn ilyen van, hiszen abban a nehéz bundában, amit én is viselek, nem lehetne lovagolni. Nem mondtam nekik, hogy ők nem fognak semmit csinálni, egyértelmű volt, hogy a vékonyabban fognak jönni, ezért is nem köteleztem senkinek, hogy nézze végig.

A fáklyák a völgy másik vége felé indulnak, halványodnak, ezt a részét a gyakorlatnak nem fogom látni, hiszen a hó sűrűn hullik, esélytelen, hogy átlássak rajta.

Muszáj lepillantanom magam mellett Levi-ra, de úgy érzem, mostanában valahogy túl sokszor érzem ezt a furcsa belső kényszert. A szürke szemeivel mereven bámul a távolba, pedig már egyetlen fáklya sem látszik, a szemöldökét ugyanúgy ráncolja, mint mindig, és emiatt szinte késztetést érzek, hogy rászóljak, hiszen vénkorára csúnya és mély ráncai lesznek majd miatta. Nem is értem miért foglalkozom ilyenekkel. Lila a szája. Tudom, hogy fázik, látszik rajta, de egyetlen szóval sem mondtam neki, hogy maradjon, melegedhetne a tűznél pont úgy, mint a többiek is. Ő választotta ezt, bár fogalmam sincs, miért.

- Meddig tart még? - kérdezi váratlanul, mintha csak megérezte volna, hogy bámulom. Nem néz fel rám, csak mereven áll tovább a jobb oldalamon.
- Talán pár perc - mondom, nem válaszol rá, csak tudomásul veszi.

Abban a pillanatban, hogy a völgyben újból felfénylenek a fáklyák a távolban, hirtelen jeges, havas, fagyos szél süvít az az arcunkba. Akaratlanul is hunyorítok, miközben újból lepillantok Levi-ra, akinek lefújta a kapucnit a fejéről. Összepréselt, lila ajkakkal és csukott szemekkel húzza vissza a fejére, majd gyorsan visszadugja a zsebeibe a kezeit.

- Fázol? - kérdezem, de biztos vagyok benne, hogy tisztában van azzal, hogy erre én is tudom a választ. A kapucni miatt teljes testtel felém kell fordulnia, hogy megajándékozzon egy értetlen és hitetlen arckifejezéssel. Teljesen bolondnak néz. Majdnem elmosolyodom miatta.
- Szóval igen - fordulok vissza a völgy felé, ahol a fáklyák már egészen közelről fénylenek.
- Szólhattál volna, hogy ilyen hülye ötleteid vannak, mert akkor nem fagyna belém a takony a vékonyabb kabát miatt - közli érzelemmentesen, miközben már újból mereven bámul a távolba.
- Melegedhetnél a tűznél is, nem mondtam, hogy maradj itt.
- Nincs kedvem Hanjiékhoz - mondja, mire összeráncolom a szemöldököm.
- Miért, hozzám van? - kérdezem. Talán kicsit gyorsan csúszott ki a számon, de Levi nem néz felém, ami most megnyugtat.
- Csendben vagy. Mintha itt sem lennél - mondja, mire bennem szétárad valami rossz érzés, de igyekszem nem foglalkozni vele.
Csak sóhajok egyet, de annak a hangját úgyis elnyomja a szél.