Ereri/Eruri Oneshots

Jó és/vagy rossz (ereri) [2/1]

Ki az a barom, aki képes sulit váltani tizenkettedik októberében? Ez volt az első gondolatom, amikor megláttam azt a srácot az utálatos osztályfőnökünk mellett besétálni az osztályunkba hétfő reggel, a matekóra első perceiben. Fél szavakból hallottuk, hogy új osztálytársunk lesz, de a tanárok nem vitték túlzásba az informálásunkat.
Első benyomásra annyira semmilyennek tűnik, amennyire csak valaki az lehet. Mármint nem olyan tipikus szürke kisegér, de nem találok benne semmi érdekeset. Fekete haj, alul fölnyírva, felül hosszabbra hagyva, féloldalt elválasztva, szürke szemek, átlagos arc, egy sima farmer plusz fehér póló kombó egy fekete bokacsizmával, és az egyetlen, ami miatt egy kicsit eltér az átlagostól, az az, hogy kimondottan alacsony. Ennyi. Mondhatnám, hogy felkeltette az érdeklődésemet, hiszen ha új gyerek jön egy osztályba, akkor mindenki kíváncsi rá - titokban legalábbis mindenki -, de engem nem igazán hoz lázba a gondolat. Ráfoghatom, hogy rossz napom van, bal lábbal keltem, de semmi értelme nincs.
A mellettem ülő Krista, akivel nagyon jóban vagyok a gólyatábor óta, kíváncsi tekintettel bámulja a srácot. Muszáj átpillantanom az osztály másik felébe, hiszen Ymir nem titkolja, hogy régóta odavan Kristáért, aki most éppen valaki mással van elfoglalva. Majdnem elnevetem magam, Ymirból süt a félténység egy vadidegen srác miatt. Közben az osztályfőnök megáll a tanári asztal mellett, a tábla előtt, mellette pedig a srác is megtorpan. Azt hiszem, mindenki kíváncsi, legalább egy kicsit. Talán én is az vagyok.
- Jóságos jó reggelt szeretett osztályomnak! - köszön Pixis, a hülye ofőnk, és mindenki tudja, hogy valami gikszer van vele, már a kezdetektől. Talán mivel szokásosan "kőműves actimellel" indítja a reggeleit, nem csoda, hogy ennyi boldogság tombol benne minden reggel annak ellenére, hogy utál minket. Egyedül Connie bírja az osztályból, de őt nem sorolnám az épeszűek közé, talán pontosan ezért szimpatizál vele.
Mindenki motyogva, mormogva köszön vissza, hiszen bő három éve indítja így az óráit, az alatt pedig kellően rá tudtunk már unni. A srácnak is mozog a szája, bár a mormogás elnyomja a hangot, senkiét nem lehet ilyenkor tisztán kivenni.
- Szóval, amint látjátok, szeretett osztályunk bővülni fog. És! - viszi fel direkt feltűnően a hangját, miközben felmutatja a mutató ujját, hogy felkészítsen minket valami elképesztően hihetetlen folytatásra. A srác mellette értetlenül pillant fel rá, szinte el tudom képzelni, mit gondol, mintha csak valami bolondok házába került volna. - Nem értesítettek engem sem, csak az utolsó pillanatban, szóval számomra is új a helyzet. Tehát, szeretett osztályom új tagja, Levi Ackerman, mondanál magadról pár szót? - Pixis hirtelen vált témát, miközben teljes testtel a srác felé fordul, és szerintem nem akarna senki akkor az új osztálytársunk helyében lenni, hiszen huszonnégy szempár tapad rá mereven egyetlen másodperc alatt.
Nem tűnik megszeppentnek, mint úgy általában az emberek, ha új környezetbe kerülnek. Végignéz az osztályon, mintha csak meg akarná jegyezni az arcokat. A kezemmel támasztom a fejem, könyökölök, én következem a sorban, egyetlen pillanat erejéig tart a szemkontaktus, aztán a szürke szemek már valószínűleg Krista kékjeibe tekintenek, majd Mikasa szürkéibe, aki előttünk ül Sashával, és így tovább.
Szinte látom rajta, hogy a végére ért a sornak.
- Nem. Nem igazán - böki ki végül, mire azt hiszem, mindenki szemöldöke felszalad egy kicsit. Az enyém is. Ez az a pillanat, amikor fel kell emelnek a fejem, már nem támasztom tovább a kezemmel, mert úgy érzem, hogy mégsem olyan unalmas, mint amilyennek elsőre tűnt. A hangja pedig jóval mélyebb annál, mint amilyennek elképzeltem. Igazából meglepődtem.

Mégis ki válaszol ilyet a tanár "mondanál valamit magadról?" kérdésére az első napon az új sulijában?

- Tessék? - kérdezi Pixis döbbenten, és az osztály is némán és lélegzetvisszafojtva várja a végkifejletet. Kristával kérdőn nézünk össze, majd vissza a srácra. Ekkor találkozik a tekintetem az ő szürkéivel másodjára. Ez talán egy pillanattal tovább tart, mint az első.
Látom, hogy a srác már éppen szólásra nyitja a száját, amikor Pixis megelőzi.
- Na jó, ezt most elnézem, és betudom annak, hogy izgulsz, szóval kapsz még egy esélyt - ajánlja fel Pixis nagylelkűen, az osztály pedig döbbenten figyeli a jelenetet, én meg magamhoz teljesen idegen módon sajnálom a srácot, amiért miért nem hagyta csak, hogy leüljön végre valahova, ha nem akar mondani semmit.
- Szóval, mondanál magadról pár szót? - kérdezi Pixis újból.
- Nem, nem szeretnék - közli könnyedén, egyáltalán nem felvágós, bunkó, olyan tipikus "beszólok a tanárnak"-féle sem, egyszerűen csak... válaszol.
Nekem pedig valamiért tetszik benne ez a könnyed őszinteség. Pixis döbbenten bámul rá, úgy érzem, ez már az ő agykapacitását is meghaladja, akkor is, ha tanár. Bár, már csak nagyjából két éve lehet hátra a nyugdíjig, a gyerekek rendesen kiidegelték a pályafutása alatt. Ezért nyúlt piához, ezért fogyatkoztak meg az agysejtjei, de mivel ez nem egy túl híres gimi, ráadásul egy kisvárosban van, minden egyes tanárra szükség vam az utolsó napjukig, amíg csak taníthatnak, akármilyen alkalmatlanok is. Ha akad papírjuk a tanári diplomájukról, máris megfelelnek.
Pixis hirtelen rám pillant, felém is fordul, emiatt pedig az osztály is szinte ösztönösen felém néz. A srác is, én meg csak kérdőn húzom fel a szemöldököm.
- Van még egy Eren ebben a csodás osztályban - sóhajtja Pixis ironikusan, mire mindenkiből kitör a nevetés. A srác kérdőn néz rám, én meg próbálok a lehető legüresebb fejjel bámulni a tanárra, hiszen ki nem állhatom. Az érzés kölcsönös, csak éppen a srácra nézve nem jelent semmi jót, hogy Pixis hozzám hasonlítgatja. Az első napján. Igazából nem is értem, hogy miért, hiszen ha jobban belegondol az ember, szerintem nincs is olyan lélek ezen a földön, aki szívesen beszél magáról egy rakás ismeretlen 18 éves előtt, amikor tudja, hogy ezen túl sok múlik. Pár szó alapján kiutálhatják az egész osztályból, vagy akár rögtön a kedvenc is lehet. Tök érthető, hogy nem akart mondani semmit, amolyan egyszerű, de nagyszerű kényszermegoldásként, jobbnak látta semlegesnek maradni. Nem is értem, hogy Pixist miért érinti ez olyan rosszul, hiszen a srác egyáltalán nem volt bunkó, csak mondta, hogy nem fog mondani semmit. Valamiért úgy érzem, meg kell védenem, különben Pixis ki fogja csinálni az érettségiig, hiszen már az első nap olyannak könyvelte el, mint amilyennek engem megismert. Tényleg nem vagyok egy könnyű eset, ezért magamat már nem próbálom megvédeni az ilyen tanáros-veszekedős incidenseknél, hiszen úgyis csak rosszabb helyzetbe sodrom saját magam. Szóval nem nézem a rizikófaktort, ha bő három év alatt egy halom figyelmeztéssel magam mögött még mindig nem rúgtak ki, sejtem, hogy nem az utlolsó évembe akarják majd megtenni.
- Tudja tanárbá', ha a helyébe képzelem magam, egy csomó új gyerek közt én se szívesen vallanám be ilyen "beszélj magadról" utasítás alatt, hogy van egy húgom, mivel a fiúk azonnal arra következtetnének, hogy olyan jól néz ki, mint én, és onnantól testőrt kéne játszanom mellette - Krista a szája elé kapja a kezét mellettem, miközben Mikasa idegesen fordul hátra előttem, az osztály nevet, hiszen mindig jól szórakoznak azon, ha kitör a háború köztem és az ofő közt.
- És tudja, azt se szívesen mondanám el, ha már így magamról kellene beszélnem, hogy imádok kézizni, mert még a végén a focimániások kitagadnának, és ezzel el is vágnám magam az osztály háromnegyedénél. Tudja, rizikósak az ilyen első benyomások - teszem hozzá, miközben direkt olyan fejet vágok, mintha egy idiótához beszélnék, aki azt se tudja, hogy miről dumálok. Mosolyogva dőlök hátra a széken, az osztály némán vihog meg fuldoklik a nevetéstől körülöttem, Pixisnek lilul a feje, a srác pedig... csak néz rám, és próbál napirendre térni afelett, hogy mindez miatta történik, és valaki kiállt mellette. A táskája a vállán van, egy fekete kabát lóg a karján. Pixis hirtelen szív magába egy köbméternyi levegőt, majd megszólal.
- Jó, szóval Eren méltóztassál kifáradni, te pedig - fordult a srác felé. - ülj le mondjuk Armin mellé - mutat a szőke barátom felé. - Nincs idegrendszerem hozzád - mondja, tulajdonképpen nekem, majd idegesen megdörzsöli az orrnyergét, de aztán megint meg akar szólalni, ahogy látja, hogy még mindig a helyemen üldögélek.
- Eren-
- Tudom-tudom, megyek már - sóhajtom, majd feltápászkodom Krista mellől az ajtó melletti második padsorból, hogy még egy igazolatlant gyűjtsek be, csak most éppen egy idegen srác miatt. Bírom, hogy az osztály mennyire jól szórakozik azon, amikor Pixis agyára megyek.
Nem haragszom a srácra, kimondottan kíváncsivá tett. Még látom, ahogy leül Armin mellé az ablak melletti harmadik padsorba, miközben engem néz, a szőke barátom pedig azonnal kérdez tőle valamit, de többre már nem futja, mert kilépek a fehér ajtón a folyosóra, hogy a mobilom társaságában töltsek el egy órácskát a padon a matek helyett. Egyetlen jó tulajdonság van Pixisben: nem szokott ordibálni. Veszekszik ezerrel, de nem ordít, csak nagyon ritkán.