Nőies || Jikook ✔️

[01:77]

|| HARMADIK SZEMÉLY ||

Miután odaértek a kórházhoz, úgy tűnt az idő megállt.

Jimin úgy érezte, hogy egy dimenzióban ragadt ahol az érzelmek lelassultak, miközben végigsietett a folyosón, a szobához sietve ahol a barátja pihent a nővérével az oldalán.

Nem érdekelte hogy egy kórház folyosóján szaladgál, túlságosan sok minden járt a fejében ahhoz, hogy ezzel foglalkozzon.

A többi fiú követte a szőkét egy lassabb tempóban.

Persze ők is aggódtak, de miután hallották hogy teljesen jó állapotban van, nem érezték úgy, hogy annyira aggódniuk kellene, mint a szőkének.

Semmi személyeskedés persze. Teljesen érthető hogy a barátot sokkal jobban megviseli az egész dolog.

Jimin egy mély levegőt vett mielőtt belépett a szobába.

Szavak híján, Nayeon gyorsan felpattant hogy üdvözölje, megölelte a szőkét, hogy kimutassa mennyire értékeli a jelenlétét.

Mindketten engedték hogy könnyek ködösítsék el szemüket ahogy Jungkook ágya mellé ültek. Szívük megszakadt az állapotától.

Friss sebek sorakoztak karján.

Nayeon leült a székbe a fiatalabb mellé, a fejét lehajtotta miközben egy zsebkendővel letörölte a sminket ami elkenődött arcán.

Jimin alvó barátja mellé ült le, óvatosan megsimogatta a haját.

"Köszönöm hogy itt vagy neki.." fejezte ki Jimin háláját a másik felé, s egy bólintást kapott amolyan szívesen féleként. "Anyira örülök hogy vele voltál amikor történt."

"Én is." Suttogta. "Fogalmad sincs róla, mennyire látni akart téged egész nap, annyira örülök, hogy olyan valakije van mint te. Sosem hitt magában, de én hittem, hogy hamarosan megtalálja az igazit."

"El sem tudom képzelni, hogy érzed magad.." Jimin a lány kezére helyezte kezét, úgy érezve, mintha egész életükben ismerték volna egymást. "Először a barátod, most az öcséd, annyira sajnálom.."

"Nem is érdekel az a faszkalap.." szipogott a lány, mosolygott, mikor látta, hogy a szőke összekulcsolja ujjait a Jungkookéval. "Csak örülök hogy rendben lesz. Azt mondták pár napon belül elhagyhatja a kórházat."

Jimin sóhajtott egyet.

"Sokat mesélt rólad korábban. Sosem gondoltam volna, hogy a kis öcsikém ennyire szenvedélyesen tudna érezni bárki iránt is. Tényleg nagyon kedvel téged, Jimin."

A másik újból elpirult, hüvelykujjával megsimogatta a fekete hajú kezét.

"Tényleg? Nem gondoltam volna, hogy ennyit beszélne rólam." És ami a szomorú, hogy ez igaz. Jimin nem gondolta, hogy Jungkook az a típus, aki kifejezi magát mások felé annyira könnyen. Főleg mivel nem randizott igazán korábban.

Kiderült, hogy a másik tényleg sokat változott első találkozásuk óta.

Főleg miután elkezdte elfogadni magát.

"Viccelsz? A mindene vagy. Az összes randitokról mesélt, arról, hogy mennyire szereti a szemeid és a mosolyod. Az első szavai azok voltak hogy: istenem Yeonie, annyira gyönyörű."

Mielőtt Jimin más irányba terelhette volna a témát, a többi fiú óvatosan belépett a szobába.

"Annyira sajnáljuk.." mondta Namjoon meghajolva.

"Az állapotához képest jól néz ki." Próbálkozott felvidítani a hangulatot Hoseok, s felhívta a figyelmet arra, ami meglepően igaz volt.

Minden szem a fiatalabbra szegeződött.

Jimin előrehajolt, s megsimogatta a fiú arcát; a könnyek elkeztek csorogni saját arcán.

"Kook-ah.." suttogta, nem is zavarta hogy mennyi ember vette őket körül. Le kellett adnia a terhet a válláról. "Annyira sajnálom, nem érdemled ezt.."

Senki sem érdemli meg, hogy kórházba kerüljön, erre próbált kilyukadni.

"A helyes dolgot csináltad.." mondta halkabban, lehetett hallani, de mégis el kell gondolkodni. "A nővérednek szüksége volt rád és sosem szeretném hogy ne menj hozzá mikor annyit jelent neked. Mindig meg fogom érteni ha vele kell lenned."

Hallva ezt Nayeon elkezdett mosolyogni, értékelve a szavait.

"Jó testvér vagy, olyan édes, örülök hogy valakivel jó a kapcsolatod a családodból.."

És talán ezután, a lánynak is könnyek gyűltek a szemébe. Rájött, ez azt jelentette, hogy Jungkook mesélt a családi problémáikról, s tényleg komolyan gondolta ezt Jiminnel.

"Annyira sebezhető voltam, hogy a legrosszabbat feltételeztem. Azt hittem elhagytál engem.. de te soha, soha nem bántanál engem.." a fiú már alig kapott levegőt. "Otthagytad a telefonod, a pulcsid. Vissza akartál jönni és annyira bizonytalan voltam hogy azt hittem elmentél és jobbat találtál.."

Jimin utálta, hogy mindig ezt csinálta, annyira bizonytalan önmagában és borzalmas a mentális állapota, hogy már elkerülhetetlen volt ez.

Már elkezdte azt hinni, hogy együtt lenni valakivel akinek hasonló a múltja elbaszott.

Reméli hogy nem ez a helyzet. Nem Jungkookkal.

Biztosan elkezd ezen dolgozni.

"Folyton megcáfolsz. Már nem az a személy vagy, aki korábban. Szerető vagy, törődő és édes.. mást sem csináltál csak ott voltál mellettem, megvédtél és megmentettél többször, mint hogy meg tudnám számolni."

"Már nem fogok többé kételkedni benned, innentől kezdve küzdeni fogok magammal, hogy bizonyítsam bízok benned." Ujjaival még mindig a másik arcát simogatta, Jimin behunyta szemeit. "Az én Jungkookom vagy. Folyamatosan bántom magam és téged is bántalak. Sosem akartam, hogy ez történjen.."

Majd a fiú odahajolt hogy egy hosszú csókot nyomjon a másik arcára. "Kérlek kelj fel én kicsi bunom, szükségem van rád.."

És ekkor..

A fekete hajú nagy szemei elkezdtek kinyílni, s kezeit a szőke síró fiú köré fonta.