SZÜNETEL
Angyalok már pedig igen is léteznek. Habár Chanyeol sem hitt bennük korábban, egy véletlen balesetnek köszönhetően mégis találkozik egyel. A saját őrangyalával.
Park Chanyeol utolsó kapcsolata viharos volt és csúnyán ért véget. Azóta telje...
Kibummie volt mindennek az okozója egyben most az én megmentőm is. Nem kell tovább Channie terhére lennem, főleg, hogy a nagyszájú Jongin elpletykálta, hogy szeretem. Már csak egy hetet kell kibírnom, és végre hazamehetek, ahol majd kiszállnak belőlem ezek a furcsa, fojtogató érzések.
Vacsora után átadtam a kanapét Kibumnek, ugyan is Jonginnak ma este dolga akadt, így nem költöztethettük be őt oda, én pedig bekényszerültem Chanyeol ágyába. Őszintén szólva jobban szeretem az ő ágyát, sokkal puhább és kényelmesebb, mint a kanapé. Bár ez mostmár teljesen mindegy, mert úgy sem lesz már rá szükségem.
Annyira örültem Kibumnek, hogy amíg le nem feküdtünk, szinte le sem szálltam róla. Mennyire hiányzott a bolond kis feje, a viccei, vagy hogy csak megöleljen.
- Kibummie, megleszel egyedül? Biztos ne aludjak veled itt kint? - Megrázta szőke fejét, majd bíztatóan elmosolyodott, hogy nem lesz itt semmi baj. Bólintottam, majd elköszönve tőle, beiparkodtam Chan szobájába, hogy ő is pihenni tudjon.
- Gyere pici, még nem tudok aludni. - Bebújtam mellé, a mellkasához feküdtem, ő pedig szorosan tartott.
- Nem fejezted be, amit a konyhában kezdtél el kora délután. - Éreztem, ahogy teste megfeszül, szorosabbra fonta körülöttem a karját. Percekig csak csendben volt, szinte a légy zümmögését is hallani lehetett a szobában. A szívem őrült tempóban vert, hiszen ha megkérne, ha ő kérne rá, nem mennék el. Tudom, hogy hiú ábránd, hamis illúzió, de talán még van egy pici reménysugaram.
- Szeretlek Baek, és nagyon fontos vagy. - A szemem felcsillant, talán mégis...? - De sosem tudnék rád többként tekinteni, mint egy szimpla barát. Te vagy az én őrangyalom. - A testem elnehezedett, a pilláim megrebbentek, próbáltam mosolyt erőltetni magamra. - Ne haragudj, kérlek.
- Tudtam, Channie. Semmi baj - törölgettem könnyes szemem. - Te a legjobbat érdemled, és remélem egyszer megtalálod majd őt. Már felkészültem erre, tudom, hogy nem vagyok neked elég jó. - Testem rázta a sírás, de nem engedett a szorításból.
- Ne sírj, Baek. Így lesz a legjobb neked. És ne hidd, hogy nem lennél nekem elég jó. Az én hibám, te tökéletes lennél.
- Semmi baj, mondtam. Amúgy sem szabad nekem ilyenekbe belemennem. - Elfordítottam a fejem tőle, egész testemmel arrébb húzódtam, a fejem búbjáig húztam a takarót.
Reggel fejfájással és feldagadt szemekkel ébredtem. Fogalmam sem volt, hogy mikor aludhattam el, de éreztem, hogy nem bírom kinyitni a pislogóim. Nem akartam tükörbe nézni, hiszen szörnyen nézhetek ki, de Kibummiet ma átkísérjük Jonginhoz. Most azt kívántam bár én is ott maradhatnék, akkor nem lenne ennyire kellemetlen Chan szemébe nézni.
Ahogy megérkeztünk Jonginnie lakására, sebtében kaptam el a karját, majd húztam a hálójába. Zihálva vette a levegőt, mintha legalább is akkora nagy távot kellett volna lefutnia. Leültettem az ágyra, szemben foglaltam vele helyet a padlón.
- Miért mondtad el Chanyeolnak? Tudod milyen kellemetlen volt azt hallani tőle, hogy én semmit nem jelentek neki? Megbíztam benned, és te elárultad a titkom!
- Baek... Mit művelt megint az az idióta?
- Most kivételesen semmit! Épp beszélgettünk arról mit érzek iránta, mikor Kibummie csengetett, aztán csak este tudtuk befejezni. Legalább felkészítettem magam arra, hogy hogyan fogadjam a visszautasítást. Miért fáj ennyire? - Nagy szemekkel pislogtam Jonginra, tenyerem a mellkasomra szorítottam. - Mit csináltam rosszul Jongie?
- Semmit nem csináltál rosszul picikém. - Izmos mellkasának csapódott az arcom, ahogy erősen rántva rajtam magához húzott. Belekapaszkodtam a pólójába, úgy öleltem, mintha legalább az életem múlna rajta. - Idővel jobb lesz. Ne haragudj, hogy elárultam, de nekem úgy tűnt Chanyeol is kedvel téged.
- Nem leszek sosem olyan szerencsés, hogy Chanyeol úgy nézzen rám, mint egy potenciális párjelöltre.
- Majd én rásegítek, ne aggódj. Még egy hétig itt leszel, addig felnyitjuk ennek a mamlasznak a szemét.
- Jongin, őszintén... Csúnya vagyok? Vagy nem vagyok szerethető? Esetleg a súlyom miatt van? Tudom, hogy híztam mostanában. - Jongin lehajtott fejem alá nyúlt, tenyerével finoman tartotta az állam, majd íriszei az enyémekkel találkoztak.
- Még egyszer ilyen hülyeséget meg ne halljak. Baekkie, csodaszép vagy, eleve nem lehetsz csúnya, az angyalok gyönyörűek. Te is az vagy. Imádnivaló vagy, az ártatlanságod, a kedvességed, szeretnivaló a személyiséged. És ezek mellett csinos is vagy. Ne aggódj ilyeneken. Van egy tervem, de nem mondhatom el neked. Tudom, hogy képtelen vagy hazudni. - Rám kacsintott, majd karon ragadott és kihúzott a nappaliba. Ahogy a küszöböt érintettük karomról a derekamra vándorolt át a keze, azt tartotta erősen maga mellett. Chanyeol és Kibum hirtelen hagyták abba a beszélgetést, ahogy megláttam minket Chanyeol korábbi jó hangulata elillant, helyette méreg és csalódottság íródott ki az arcára.
- Miért fogdosod az ÉN angyalkámat?
- Miért vigyorogsz az ÉN angyalkámra? - vágott vissza Jongin, majd még szorosabban ölelt magához.
- Jongin, ne húzd ki a gyufát. Tudod mi a helyzet. - Értetlenül kapkodtam a fejem ide-oda, semmit nem értettem a helyzetből.
- Azt hittem eddig tudtam. De úgy tűnik félreértettem a szituációt.
- A dolog még mindig ugyan úgy áll. Vágod? - Chanyeol arca már vörös volt a méregtől, Jongin pedig még szélesebben vigyorgott, mint előtte. Nem tudtam mi van, így inkább kibújtam Jongin ölelése alól és odaosontam Kibummiehez. Neki se volt nagyon fogalma a történtekről, hiszen teljesen más témáról beszéltek korábban, mielőtt mi megjelentünk volna.
- Nem vágom és nem is nagyon érdekel. Baekkie bébi, holnap eljössz velem vásárolni? Meg Kibummie is jön persze. - Nem tudtam ellenállni Jongin kisfiús mosolyának, így természetesen bólintottam. Kibum izgatott lett, én pedig próbáltam kibogozni a szálakat, hogy mi történik éppen.
- Ne merészeld Jongin! Szállj le az angyalkámról!
- Rajta sem vagyok - vigyorgott az említett. Chanyeol elsötétült szemekkel közeledett Jongin felé, aki továbbra is csak vigyorgott. Elkapta a pólójánál fogva, nekitolta a falnak, egészen az arcába mászott.
- Hagyd békén Baekhyunt. Ne flörtölj vele, ne akard rátenni a kezed, rá se nézz! Haza fog menni, érted? - Megijedtem, hogy ezek ketten verekedni fognak, így közéjük álltam, hogy tompítsam a kedélyeket, már amennyire ezt lehetett.
- Nem kell megvédenie senkinek sem, képes vagyok rá magamtól is! El fogok menni holnap Jonginnal, és Kibummievel. Fejezzétek ezt be, mert semmi értelme nincsen erőszakot alkalmazni.
- Szóval nem kell a segítségem. Kíváncsi lennék meddig élnéd túl nélkülem. - Hangjából csöpögött a gúny, ami egészen a lelkemig hatolt. Nem szerettem, ha így viselkedett, nem is értettem miért van annyira az ellen, hogy Jonginnal legyek. Ő koptatott le, neki nem kellettem, pedig én bármit feladtam volna érte. Az egész életem.
- Szerintem menjünk haza mielőtt még összeverekedtek. - Megfogtam a kezét, diadalittasan elvigyorodott, magához húzott, majd kitolt az ajtón, hogy aztán elindulhassunk hazafele.
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.
