SZÜNETEL
Angyalok már pedig igen is léteznek. Habár Chanyeol sem hitt bennük korábban, egy véletlen balesetnek köszönhetően mégis találkozik egyel. A saját őrangyalával.
Park Chanyeol utolsó kapcsolata viharos volt és csúnyán ért véget. Azóta telje...
Már egy hónapja annak, hogy Kibummie hazament, én pedig itt ragadtam a földön. Nem mintha bántam volna, hiszen ezt szerettem volna, Chanyeollal lenni. Kicsit még mindig kellemetlen volt mellette lenni, hiszen nem tudom hogy kellene viselkednem a párommal, de mégis boldogság töltött el minden egyes pillanatban mikor rá gondoltam. Igaz, miattam nagyon lassan haladtunk, még csak a kezem fogta meg, de én nem bántam. Ijesztő volt a gondolat, hogy bármi másomhoz is hozzányúlna.
Én éppen munkakeresésben vagyok, mivel ha itt akarok élni, akkor be kell segítenem a kiadásokba. Nem várhatom el tőle, hogy mindent ő fizessen. Bár, mivel nincsen semmilyen képzettségem, ezért borzasztó nehéz munkát találnom, de nem akarom feladni a reményt. Tulajdonképpen ami nálam szóba jöhet, az maximum a vendéglátás, de én azzal is kiegyezem. Sőt! Szeretek emberek között lenni, habár még nem ismerem őket annyira ki.
Chanyeol hazaérve bevackolta magát a kanapéra mellém, fejét a vállamra döntötte. Elmosolyodtam, tökéletesnek éreztem a pillanatot. Mintha mindig is hozzá tartoztam volna.
- Baekkie, mi fog történni, ha már kicsit tovább lépünk? Tudod, ha esetleg megcsókollak, vagy... még több annál is?
- Nem lesz kellemes, az biztos. De már mondtam neked, ha megcsókolsz, akkor beszürkül a szárnyam, nem leszek többet érintetlen angyal. Ha még tovább megyünk, el is veszítem őket. Akkor már nem lesz jogom angyalnak hívni magam. - Az arcát fürkészve szomorúság futott át rajta, pedig teljesen önszántamból vagyok itt vele.
- Nem akarom, hogy elveszítsd a szárnyaid. Azokkal vagy tökéletes.
- Akkor soha, de soha nem szabad lefeküdnünk egymással. - Nagyot nyelt, mire én elmosolyodtam.
- De én azt nem bírom ki!
- Tudom Channie, tudom. De egy darabig még biztos, hogy nem fogok veled lefeküdni. Félelmetes.
Vacsora után bementünk a szobába, én már készen álltam a lefekvéshez. Chanyeol magához húzott, derekamra tette a kezét. Boldogan aludtam el, nem is kívánhattam volna ettől többet.
Reggel, ahogy felébredtem, Chanyeol álmos szemével találtam magam szemben. Hihetetlen aranyos volt, muszáj voltam mosolyogni rajta. Számomra óriási lépést tettem meg felé, tarkójánál fogva húztam magamhoz, ajkai pár centire voltak az enyémektől. Kiguvadt szemekkel nézett rám, de én csak bíztatóan mosolyogtam rá, szerettem volna, ha kicsit közelebb kerülünk egymáshoz. Végül lejjebb hajolt, ajkait az enyémekhez tapasztotta. Furcsa volt az érzés, nem tudtam hogyan kellett volna reagálnom rá. Szemeim lecsukódtak, a gyomrom bizsergett, a tenyerem izzadt, a szívem pedig kiszakadni készült a mellkasomból. Annyira különleges volt az érzés, semmihez sem hasonlítható. Kicsit megijedtem mikor ajkait mozgatni kezdte, hiszen ehhez már tényleg nem volt meg a tapasztalatom, de próbáltam őt utánozni. Ujjaim elvesztek dús hajában. Chanyeol egyik keze az oldalamon pihent, másikkal a fejem mellett támaszkodott. Ahogy elvált tőlem, csillogó szemei az enyémeket fürkészték. Biztos voltam benne, hogy az arcom vörös, de ebben a pillanatban nem érdekelt.
Egészen tízig lustálkodtunk még az ágyban, de túl jó volt Chan mellett lenni. Nem akartam őt otthagyni, és azt sem akartam, hogy ő kiszálljon mellőlem. Reggeli után ismét visszafeküdtünk az ágyba, szinte egész nap ezt csináltuk, de én nem bántam. Végre boldog voltam, a legboldogabb ezen a világon.
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.
