9.RÈSZ

91 5 0
                                    

Lehet felejteni kène?

Reggel jó kedvűen keltem ki az ágyból. A tegnapi nap után elgondolkoztam hogy tényleg meg változtam-e. Az igazi Zoé nem ilyen közelsem. Nem olyan vagyok aki egy fiú kedvéért megváltozna és halálra fagyna télen az ő kedvéért. Ráadásul ez mind pár nap leforgása  alatt .

A fejem kicsit hasogatott de az időváltozásra fogtam. Szépen komótosan lebattyyogtam a nyuszis papucsomba és már kevertem is a kakómat. Mint mondtam ezzel az itallal le lehet venni engem a lábamról. Amint megittam mentem fel hogy elkészülhessek. Felvettem a tegnap vett pulcsit persze alá egy melltartónál többet nem vettem fel mert nem szeretek pulcsi alá mást felvenni, mellé pedig egy fekete cicanadrágot.

Mikor késznek nyilvánítottam magam lementem és már az ugyanolyan pulcsiban lévő bátyámat láttam meg rám várva.

- Jó reggelt Hugi. Anya nem lesz itthon pár napig, üzleti úton van. Tudod szokásos. - hadarta el közbe telefonját nyomkodta. Mióta bemutattam Bettit és Zackat egymásnak folyton együtt látom őket. Nem zavar de így háttérbe szorulok mert rajtuk kívül nincs senkim.

Az iskola felé vettük az irányt és egy fél óra alatt oda is értünk.

- Mától mindenki tudja hogy az én húgom vagy - karolta át a vállam majd beindultunk.

Nagyon sok szem ránk szegeződött amitől mégjobban elakartam tűnni ellentétbe a bátyámmal. Ő élvezte hogy a lányok sugdolóznak a fiúk pedig szinte reszketnek. Mondjuk ezt nem értettem miért kellene ettől a marhától bárkinek is félnie de nem érdekelt. A nagy tömegben észre vettük Bettit ahogy Lukassal beszélget, mire nekem az utóbbi ember láttán fel éledtek a pillangók.
Mikor Betti felénk fordult a szája is tátva maradt a meglepettségtől Lukas meg csak... hát Lukas volt.

- Ti.. Na ne.. Ez komoly? - nézett ránk Betti döbbenten  miközben újja közöttünk cikázott. - Hát ez elkepesztő. Akit kedvelek az a barátnőm bátyja és akit a barátnőm kedvel az az  én bátyám. Aztaaa-

Na itt lefagytam. Betti kimondta azt amit én soha nem akartam, ráadásul a másik érintett is ott állt. Szinte lefagyva.

- Hát én elmentem Bettivel beszélgetni, Csóri teljesen leblokkolt- vigyorgott a bátyám majd elhúzta a lányt a tömeg felé. Komolyan ilyenkor megtudnám. Folytani egy kanál vízbe.

Mi meg csak mint két idióta álltunk ott és néztük egymást.

- Végre nem olyan vékonyan öltözöl, ez melegebb így sokkal jobb neked is. - mondandója végén mosolygott. - És ami azt illeti.. Tényleg.. Kedvelsz? - kicsit aggodalmasnak látszott a tekintete, lehet hogy ő nem is akarja?

- Én.. Hát.. Lehet egy kicsit.. - böktem ki az igazságot. És mire eljutott a tudatomig hogy kimondtam már Lukas megelőzött.

- Figyelj, én is kedvellek meg minden de... Àhh nem tudom.. - vakarta meg kínosan a tarkóját. Ezek szerint nem biztos az érzéseiben. Mondjuk megértem nem vagyok egy igazi főnyeremény nem vagyok csinibaba ahogy ezt az utóbbi napokban is láthatta de na.

-Szégyellsz?- csúszott ki hirtelen de nem is gondolkoztam hogy mit mondtam ki.

- Mi? Dehogy. Úristen soha nem szégyellek semmilyen barátomat főleg nem téged.... Tudod mit van egy ötletem.. Esetleg lehetne az hogy egy hónapig próbálgatnánk a dolgot aztán meglátjuk hogy mi legyen. Az jó?

× RAGOZÁS× -𝙱𝙴𝙵𝙴𝙹𝙴𝚉𝙴𝚃𝚃Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang