Just The Way You Are - George Russell ✅

Four

- Haver - veregette meg George vállát Lando az ajtóban állva, mikor odaértünk szobájához.
- Mit kerestek itt? - kérdezte a fiú zavartan, körbepillantva négyünkön, s mikor tekintetét pár pillanatra enyémbe fúrta, tisztán láttam piros, sírástól feldagadt szemeit.
- Jöttünk felvidítani - lépett be Alex a szobába barátnőjét és engem előre engedve, mire én gyorsan körbepillantottam a helyiségben, George barátnője után kutatva, de a szoba teljesen üres volt.
- Lando - suttogtam a mellettem álló fiúnak óvatosan, hogy a többiek ne hallják - nem úgy volt hogy a barátnője is itt lesz?
- Igen, úgy volt - bólintott, majd kis hezitálás urán folytatta - amíg ki nem derült, hogy megcsalta.
- George megcsalta a barátnőjét? - kerekedtek ki szemeim, s a meglepődöttségem miatt még hangerőmet sem tudtam kontrollálni.
- Soha nem tennék ilyet - kapta fejét felém George, keserű mosollyal az arcán.
- Jézusom, s..sajnálom - jöttem azonnal zavarba, köszönhetően a kínos szituációnak. Mégis hogy hihettem azt, hogy George csalta meg a lányt, és nem fordítva? Feltehetően azért, mert legtöbbször a fiúk szokták elkövetni ezt a bűnt, én pedig hülye módon általánosítottam.
- Nem gáz - vonta meg vállait a magas fiú, de arcvonásaiból tudtam, hogy rosszul esett neki amit mondtam.
- Mi lenne ha rendelnék pizzát? - hozakodott elő hirtelen Lily az ötletetével, a kínos pillanatot megszakítva, s miután mindannyian bólintva beleegyeztünk, felhívtunk egy pizzázót.

- Elmeséled hogy mi történt? - törtem meg a már már fájó csendet pár perc után, George mellett üldögélve. S hogy hogy is kerültünk ide? Miután megvacsoráztunk, Lando telefonja felcsörrent, és mikor felvette, a menedzsere elmagyarázra neki, hogy egy váratlan, vasárnap esti interjút szeretne a Sky Sports Alexxal és vele közösen, hisz elvileg a fanok ezt szavazták meg. Ígyhát a két fiú gyorsan elkeszült, és Lilyvel a nyomukban elindultak a pálya felé, persze csak miután hosszasan megbizonyosodtak róla, hogy biztosan nem hagyom egyedül Georgeot. Szép kis történet, ugye?
- Tegnap összekaptunk egy kicsit - kezdett bele, én pedig meglepődve vettem tudomásul, hogy milyen hamar megnyílt nekem, újra. - részben azért is voltam ideges amikor találkoztunk, nem csak az időmérő miatt - itt bólintottam egyet, jelezve hogy folytassa - aztán mikor visszamentem a hotelszobába, először nem is szólt hozzám de egyszer csak hirtelen kikelt magából, és elkezdett kiabálni velem - vett egy hatalmas levegőt, ám hangja már meg-meg remegett, látszott mennyire megviselte az egész. - csúnya dolgokat vágott a fejemhez, és igaz, én sem kíméltem őt, de az én szavaim messze nem értek fel az övéivel.
- Ez elég rosszul hangzik - húztam el számat, szívem pedig majd megszakadt, látva a szomorú, összetört fiút, aki maga elé meredve csak bólintott egyet.
- Aztán azt vágta a fejemhez, hogy elege van belőlem, én pedig visszakérdeztem hogy akkor miért vagyunk még együtt - folytatta egy kis szünet után. - erre pedig rámkiabált, hogy ő már rég mással lenne ha én nem lennék, és le is feküdt azzal a sráccal. - fejezte be, s láttam rajta, hogy mennyire küszködik azzal, hogy ne sírja el magát előttem.
- Sajnálom hogy ezt kell átélned - tettem vállára a kezem együttérzésem jeléül, bár nem tudhattam igazán milyen is ez, nem voltam még ilyen szituációban - de nem szabad a padlóra kerülnöd, nem hagyhatod neki hogy ilyen könnyen megalázzon.
- Csak.. - rázta meg a fejét - csak én nem hittem hogy ez megtörténhet velem, velünk. Még csak alig pár hónapja voltunk együtt és minden olyan kellemes volt. Csak most tudatosult bennem, hogy ő nem is szeretett igazán.
- Ezt nem tudhatod - néztem mélyen gyönyörű szemeibe, melyek most könnytől áztatottak voltak. Basszus, ez a fiú még így is irtó jól néz ki.
- Szerintem ha egy ember valakit tisztán szeret akkor nem lenne képes arra, hogy megcsalja őt - kapta el tekintetét rólam, és a plafonra meredve várta válaszom.
- George, kár ezen már utólag rágódni. Megértem hogy nehéz, hogy mennyire fáj, de túl kell lépned rajta, és hidd el, erősebben fogsz kijönni belőle.
- Remélem - sóhajtott egy nagyot, s egy halvány mosolyt varázsolva arcára visszafordult felém - köszönöm.
- Semmiség - viszonoztam mosolyát, majd megpróbálva elterelni figyelmét újra megszólaltam - nincs kedved filmet nézni, esetleg sétálni, vagy valami hasonló?
- Most jól esne egy séta - bólintott - nem mellesleg, szívesen megismernélek már rendesen, mert eddig csak annyit tudok rólad, hogy jó tanácsokat tudsz adni - nevette el magát, és szinte nyoma sem volt a pár perccel ezelőtti kiborulásának, melyet örömmel vettem tudomásul.
- Akkor induljunk - feleltem kissé zavartan, majd felállva az ágyról elindultam az ajtó felé, takarva kissé vöröses arcom. Már megint sikerült zavarba hoznia, mit csinál velem ez a fiú?

- És anyukáddal milyen a kapcsolatod? - kérdezte George, egy kiadós, hosszú, átbeszélgetett séta vége felé közeledve.
- Nagyon jó - mosolyodtam el anyukámra gondolva, s szememet a most már teljesen üres, kihalt versenypályára vezettem. - nem volt sok barátom általánosban, talán akkor került ennyire közel hozzám és most már szinte olyan mintha a legjobb barátnőm lenne.
- Ő olasz, nem?
- Honnan tudod? - kaptam teljesen meglepődötten a fiú felé fejem.
- Tudtam, hogy Zack egy olasz nőt vett el, Lando mesélt már róla - magyarázkodott - de azt nem mondta, hogy egy lányuk is van.
- Pedig létezek - nevettem el magam - ti mióta vagytok barátok Landoval?
- Olyan 15 éves lehettem, amikor megismertem, de ő még csak 13 volt azt hiszem - mondta, majd összehúzta szemöldökét - vagy 14, nem tudom már, ő mindíg olyan kisfiúsan nézett ki.
- Igen, láttam róla képeket - vigyorogtam, felidézve a kis Landos képeket, melyeket még ő maga mutatott nekem - de mostmár azért növöget.
- Igen, szerintem lassan már óvodába is járhat majd - csatlakozott poénkodásomhoz George is, mire mindkettőnkből hasunkat fogva tört ki a hatalmas nevetés, és talán ez volt a sétánk fénypontja.

Este már az ágyamban fekve idéztem fel a mai nap pillanatait és azt kell hogy mondjam, a fiú nem csak külsőleg tökéletes. Kedves, szerény, jószívű, humoros, nagyon örültem neki, hogy végre meg tudtam kissé ismerni. A sétánk során elég sok témát érintettünk, a családtól, gyerekkortól kezdve a barátokon át egészen olyan komolyabb témákig is eljutottunk, mint például a halálfélelem, vagy a megcsalás. Az utóbbi kettő inkább Georgehoz kapcsolódott, és meg is tudtam tőle, hogy ő egyáltalán nem fél abban az autóban, nem tart attól hogy bármikor a falban, vagy akár a kórházban végezheti, ő élvezi ezt az egészet, a nagy rizikót.
Ezek mellett őszintén nem tudtam mit kezdeni magammal, hisz bármikor amikor a fiú képe beugrott szemeim elé, gyomrom összehúhódott, szívverésem felgyorsult és számat nem tudtam nem mosolyra húzni. Fogalmam sem volt, hogy mi lehet ez, de hagytam, hogy testemet elárassza, ezzel pedig teljesen felvirágozza lelkem, ígyhát, ezekkel a furcsa, de jóleső érzésekkel hajtottam párnára fejem az utolsó Ausztrál éjszakámon, alig várva a következő alkalmat, amikor találkozhatok a fiúval.