Just The Way You Are - George Russell ✅

Fifteen

Borús, esős időre keltem reggel, de ez egyáltalán nem tudta elvenni a kedvem. Hatalmas mosolyt csalt az arcomra a mellettem fekvő fiú látványa, aki még mindig az igazak álmát aludta, s nekem kedvem lett volna egész nap bámulni.

A tegnapi nap estéjén mindketten hullafáradtan dőltünk be az ágyba, de én csak később tudtam elaludni, hisz felhívtam apát. Szerencsére jól van, és bevallása szerint nem magányos, mert egész nap a Wokingi Centerben van, nekem pedig kissé megszakadt a szívem ettől. Mindig is fontos szerepet játszott az életében a munka, de valahogy úgy éreztem, hogy most az összes felgyülemlett bánatát, csalódását a túlórázással akarja levezetni.
Georgeról még mindig nem számoltam be neki, fogalmam sincs miért, talán féltem, de megfogadtam, hogy Barcelonában megteszem ezt, hisz ha belépett az életembe egy fiú, akkor arról apának joga van tudni, annak ellenére is, hogy hivatalosan nem vagyunk még együtt.

- Hozok popcornt - pattant fel mellőlem a  brit fiú órákkal később, mikor lustaságunknak köszönhetően elhatároztuk, hogy a napot a kanapén fetrengve filmnézéssel fogjuk tölteni.
- A legfelső polcon van - kiáltottam utána, és már épp nyúltam a távirányítóért, amikor a mellette lévő tárgy, történetesen George telefonja felvillant.

Sarah: Tudnánk valamikor találkozni? Hiányzol.

Kikerekedett szemekkel olvastam el a rövid, de annál inkább nagy jelentőségű üzenetet. Sarah, a lány, aki hirtelen kitépte George szívét, darabokra törte, majd porig aprította. Nem értettem az egész szituációt, hogy hogy volt képe újra  írni annak a fiúnak, akit megcsalt, majd nevetve hozzávágta a tényt.
És mi van akkor, ha Georgenak is hiányzik? Ha találkozni fog vele? Már csak a gondolataimtól is kirázott a hideg, de mivel én egyáltalán nem vagyok egy jelenetrendező típus, ezért halkan vártam, hogy a fiú visszatérjen a nasival, miközben belül szinte szétmarcangoltak az összeesküvés - elméleteim.
- Mit nézzünk? - ült le mellém, kezében egy hatalmas adag popcornnal, amit az ölembe nyomott.
- Nekem mindegy, rád bízom - rántottam meg vállaim, őszintén, mindezek után már elment a kedvem a filmnézéstől.
- Akkor mondjuk ez? - mutatott rá egy számomra ismeretlen filmre, én pedig válaszul csak bólintottam egyet.
- De szólj ha nem tetszik, vagy bármi, és akkor válthatunk másikra is - fordította felém a fejét.
- Nekem teljesen mindegy - feleltem, majd a pillantásomat a tévére szegezve ignoráltam a fiú kérdő, fürkésző tekintetét.
- Na jó, mi a baj? - nyúlt az állam alá gyengéden, ezzel kényszerítve hogy a szemébe nézzek.
- Semmi - varázsoltam magamra egy hamiskás mosolyt, de ez nem győzte meg Georgeot.
- Ne titkolózz, kérlek - símított végig arcélemen, melynek hatására megborzongtam - nyugodtan mondd el, hogy mi bánt.
- Nézd meg a telefonod - sóhajtottam végül az asztal felé mutatva, a fiú pedig értetlen tekintettel kapta fel a tárgyat, és feloldotta a képernyőt.
- El - sóhajtott fel egy halvány mosollyal, arányosan nézve rám - szinte minden nap ilyeneket írogat, nem tudok vele mit kezdeni. De - helyezte rá a tenyerét az arcomra, másik kezével pedig felém mutatta a megnyitott beszélgetést - ahogy látod, én soha nem válaszolok neki. Nézd csak meg nyugodtan - adta a kezembe, gondolom azért, hogy végigolvassam a lány összes üzenetét.
- Nem is tudom hogy gondolhattam hogy - fogtam a fejem, nem befejezve a mondatot.
- Hogy én beszélgetek vele? - tette meg helyettem George, majd egy pimasz mosollyal folytatta - baj lenne ha igen?
- Csak nem akarom hogy megint megbántson - rántottam meg vállaim, de a fiú "ezt még te sem hiszed el magadnak" nézésével újra szólásra késztetett - Na jó, talán zavarna is egy picit.
- Ezt jó érzés hallani - hajolt oda hozzám, majd hirtelen belepuszilt a nyakamba, mire én felnevettem.
- Ne, ott csikis - kacagtam tovább.
- Igen? - nézett rám egy pillanatra fülig erő szájjal, majd újra a nyakamhoz érve millió puszival halmozta el a területet, nekem pedig két okból is vöröslött az arcom, köszönhetően csikisségemnek, és a fiú kissé intimebb közelségének.
Mikor azt hittem, hogy George végre abbahagyta a kínzásomat, megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, majd szemeim kikerekedtek, amikor újra megéreztem forró lehelletét az érzékeny bőrfelületen, és a fiú nemes egyszerűséggel elkezdte szívni a nyakam.
- George - suttogtam félig a döbbentségem, félig pedig az engem érő extázis miatt.
- Basszus - ült fel hirtelen, elszakadva a nyakamtól, és kissé idegesen a hajába túrt - ne haragudj, túl messzire mentem. - azzal a lendülettel, mellyel előbb a nyakamnak ugrott, most az erkélyre rohant ki, én pedig az események gyorsasága miatt reagálni sem tudtam a történtekre. Sejtettem, hogy a fiú félt attól, hogy ha gyorsabban halad, és esetleg a közeljövőben átkisérnénk egymást a gyönyör kapuján, akkor azt hinném, hogy csak erre kellettem neki. Persze tudtam, hogy esze ágában sem tenne ilyet, főleg nem azok után, ahogy törődik velem, de valamiért úgy érzem, hogy ettől tartott, és ha kínos téma, ha nem, muszáj volt megbeszélnem vele, arról nem is beszélve, hogy minden porcikám vágyott rá.

- George - léptem ki hozzá az erkélyre.
- Felejtsük el - rázta meg a fejét hirtelen, szüntelenül a tájra meredve.
- És ha én nem akarom? - kérdeztem, és úgy tűnt, a mondatom hatásos volt, hisz a fiú kikerekedett szemekkel kapta felém a fejét.
- Vissza kell mennem Angliába este - szavai hidegzuhanyként értek a semmiből, tekintve hogy egyáltalán nem erre a a reakcióra számítottam. Egyáltalán hogy jött ez ide?
- M..miért? Nem úgy volt hogy szerdáig maradsz? - kérdeztem halkabban, félve, hogy elijesztettem valamivel magamtól.
- Claire hívott, baj van a főszponzorral és ezért összehívnak egy csapattalálkozót - magyarázta el a korai távozásának okát, én pedig megértően, és kicsit megkönnyebbülten bólogattam. - hidd el, maradnék még ha lehetne.
- Mikor megy a géped?
- Nyolckor, úgyhogy már fél hatkor el kell indulnom innen - húzta el a száját a szponzorórájára nézve, amelyet kénytelen hordani szinte mindig, kivéve a szabadedzéseken, időmérőkön, futamokon.
- Akkor nem sok időnk maradt - szomorodtam el, hisz hirtelen alig pár órám maradt azzal a fiúval, akivel ebben a pár napban eléggé felgyorsultak az események.
- Rendeljünk kaját, evés közben pedig segítek kiválasztani a festményeket amiket majd beadsz - lépett be a szobába, nyomában velem.
- Akkor hozom őket - indultam el a lépcső felé, hisz azokat a képeket, amelyeket nem a falra raktam ki, azokat a padlásra vittem fel.

- Túl hamar vége volt ennek a nyaralásnak - állt meg George a biztonsági ellenőrzés előtt, szomorúan nézve rám.
- Jöhetsz máskor is nyugodtan - mosolyodtam el, majd kezeimet a fiú nyaka köré fonva magamhoz öleltem.
- Akkor szerdán találkozunk - fogta tenyerei között arcom, miután elváltunk egymástól.
- Alig várom - suttogtam, majd a fiú egy apró puszit hintett homlokomra, aztán nagy meglepődésemre a nyakamon éktelenkedő pici lila foltra is, majd elszakadt tőlem, és egy utolsót intve átlépett a fémdetektoros kapun.

A taxiba beülve szótlanul bámultam ki az ablakon, s meghallva a rádióból szóló halk, gyönyörű számot, melyről a fiú jutott eszembe, egy hatalmas mosoly varázslott arcomra.

When I see your face
There's not a thing that I would change
'Cause you're amazing
Just the way you are

Sziasztoook:)
Mivel elég sok időm van az írásra, ezért meg is hoztam nektek az újabb részt, remélem tetszett.;) Őszintén, nem tervezem annyira hosszúra a sztorit, inkább olyan 20-25 részesre ( de aztán ki tudja, mert nagyon a szívemhez nőtt a történet, szóval lehet meggondolom majd magam) úgyhogy hamarosan elérünk a végére :((
Deee addig is még sok-sok izgalom lesz benne, megígérem, úgyhogy ne csüggedjetek! ☺
És egy kérdés a végére: Hogyha ezt a könyvet befejezem, szeretnék egy újat, és mivel Pierre és Alex is nagyon a szívemhez nőtt mostanában, így biztos hogy közülük fogok választani főszereplőt, de még nem tudom melyikőjük legyen, úgyhogy írjátok meg kommentben hogy ti melyikőjükről olvasnátok szívesebben! 💕

Stay tuned xx 💕