Just The Way You Are - George Russell ✅

Three

Vasárnap, a szezon első futama.
Kissé izgatott voltam emiatt, szorítottam Landonak, Carlosnak, és persze titkon Georgenak is, annak ellenére hogy nem ismerem annyira. Bevallom, este eltöltöttem egy jó fél órát azzal, hogy végigpörgessem képeit, utánanézzek kicsit. Megállapítottam, hogy Landoval, és egy másik pilótával, akit nem ismerek, nagyon jó barátok, sokszor szivatják egymást posztjaik alatt és több közös képükre is rábukkantam. Tény, hogy George előszeretettel mutogatja felsőtestét a közösségi médiában, de őszintén, nem bántam, bár a kép, ami teljesen megfogott, csak is arcát mutatta, hosszú szempilláit, gyönyörű szemeit, vastag szemöldökét. Tipikusan az a fiú, aki bármelyik lányt az ujjai köré tudna csavarni pár másodperc alatt, s ezért bár semmi nyomot nem találtam rá, de biztos voltam benne hogy van barátnője, így erőt vettem magamon, és gondolataimból kizárva őt csak is a mai napra koncentráltam. Miután lecsekkoltam az időjárást telefonomon, felkaptam egy fekete, ujjatlan nyári ruhát és egy sima sportcipőt, majd VIP belépőmet, napszemüvegemet és kulcsomat magamhoz véve elindultam a pálya felé.

- Te jó ég - fürkésztem kikerekedett szemekkel a monitort, ahol a  narancssárga autó teljesen összetörve állt a falban, majd ijedten apa felé fordultam - jól van?
- Igen - bólintott mindent tudóan apa, akinek velem ellentétben fülein egy fejhallgató volt elhelyezve, s ezzel lehetősége volt követni a pilóta és a mérnökök közötti kommunikációt. - szerencsére semmi baja sincs, csak csalódott.
- Szegény - hajtottam le fejem, belegondolva abba, hogy Lando milyen szomorú és dühös lehet most, hisz élete első Forma 1 futamát a falban végezte, nem kis károsodásokkal az autón. Nem az ő hibája volt, az egyik féktárcsa hibásodott meg, ennek következtében pedig elvesztette irányítását a jármű felett. Igaz, hogy szinte pár napja ismertem még csak, de láttam rajta, azon a csütörtöki vacsorán, hogy mennyire odavan ezért a sportért, szemei felcsillannak, amikor szóba jön, s szívét lelkét odaadva küzd minél jobb és jobb lenni. Bár ezt nem tudhattam biztosra, de úgy éreztem, hatalmas önkritikája van, ritkán elégszik meg a teljesítményével és a kudarcokat nehezen fogadja.
Talán főleg ezért is határoztam el magamban, hogy amint tudom, felkeresem, és biztató barátként ott leszek neki, még akkor is, ha ismerettségünk nem annyira régi. A barátok mindig jól jönnek, nem igaz?

- Lando - lépkedtem oda a fejét lógató fiúhoz, mikor megláttam göndör fürtjeit a garázsban. Szó nélkül ölelésembe vontam, mire ő homlokát hátamnak döntötte. - te mindent megtettél. - suttogtam óvatosan, félve, hogy nem fogja hagyni magát.
- Lehettem volna jobb is, az első kanyart sokkal szűkebben vettem mint kellett volna, valószínű hogy ott szállt el a fék - felelte, miután eltoltam magamtól.
- Ne hibáztasd magad - ráztam meg gyorsan a fejem - megtörtént, késő bánkódni rajta, mindenki hibázik.
- Köszönöm - mosolyodott el halványan, melyet én azonnal viszonoztam, öröm töltött el belülről amiért sikerült kissé megvígasztalnom a fiút. - és tudom, hogy már ez is sok volt, de kérhetnék tőled egy szívességet? - pillantott rám kissé félénk tekintettel, mire bólintottam egyet.
- Persze, mondd csak!
- Ma este megbeszéltünk egy városnézést a két pilóta barátommal, Georgeal és Alexxal, nem tudom hogy ismered e őket - hagyott egy kis szünetet, gondolom a reakciómat várta, de mivel nem szólaltam meg, folytatta - és mindketten valószínűleg hozzák a barátnőiket is, és őszintén, nem szeretnék gyertyatartó lenni. Ha van kedved, akkor eljönnél? - kissé lesokkolódtam, egyrészt, hogy ilyen hamar meghívott baráti körébe, másrészt pedig, hogy Georgenak barátnője van. Jézusom, még is mit vártam, hogy nincs kapcsolata? Persze valamilyen szinten éreztem, de akkor is reménykedtem az ellenkezőjében, bár sajnos nem így volt. Helyes, sikeres, irtó jól néz ki, és személyisége is csábító, már amennyire én megismertem, szóval egyértelmű hogy van barátnője.
- Miért is ne - válaszoltam végül, megrántva vállaim - úgy sem volt programom.
- Nagyon köszönöm, ezzel megmentesz - hálálkodott a fiú, mire én csak legyintettem, s miután ismertette a részleteket a programmal kapcsolatban, elbúcsúztunk egymástól.

A szobámba visszaérve gyorsan felhívtam anyát, miközben készülődtem, s beszámoltam neki a futamról. Igaz, hogy még csak pár napja jöttem el otthonról, de már most nagyon hiányzik, köszönhetően nagyon jó kapcsolatunknak, talán mondhatom azt, hogy az olasz vér összeköt minket.
Körülbelül fél óra telefonálás után késznek nyilvánítottam magam, s miután felkaptam táskám, kulcsom és telefonom, utoljára végigpillantottam magamon a kis előszoba egész alakos tükrében. Nem vittem túlzásba, egy fehér csipkés topot vettem fel, mellé egy sima fekete nadrágot, és a kedvenc sportcipőmet, dús hajam pedig két fonatban omlott vállaimra, míg pár rövidebb tincs kissé piroskás arcomat keretezte. Izgultam, kíváncsi voltam Alexre, Georgera, és persze barátnőikre is, hisz eddig nem nagyon találkoztam még lányokkal ittlétem során, csak pár Mclaren dolgozóval, de ők inkább csak a "főnök lánya" - ként telintettek rám, mint hogy barátként. Egy utolsót sóhajtva kiléptem az ajtón, és magam után bezárva azt elindultam a fehér falú, kissé absztrakt festékekkel ellátott folyosón, az aula felé.

- Sziasztok - értem oda mosolyogva Landohoz, egy másik, nála jóval magasabb fiúhoz (gondolom ő lehetett Alex) és az őt körülölelő gyönyörű ázsiai lányhoz.
- Szia - viszonozta mosolyomat Lando, majd a másik két barátjához fordulva újra megszólalt - Lily, Alex, ő itt Elena, - itt tartott egy kis szünetet, majd felém pillantott - Elena, ők itt Lily és Alex.
- Lando, nem tudom hogy észre vetted e, de mi is tudunk beszélni, és be tudtunk volna mutatkozni magunktól is - forgatta meg szemeit Alex, majd kedvesen felém fordult - de ettől függetlenül, örülök a találkozásnak, Lando már mesélt rólad.
- Úgyszintén - feleltem, majd Lilyvel is pár szót váltottam, aki már első benyomásra is nagyon szimpatikus volt, és mint kiderült, ő is sikeres sportoló, csak úgy mint barátja.
-George azt írta hogy nem jön - húzta el száját Lando, miközben az üzenetre meredt - nincs jól.
- Sarah? - kapta fel fejét Alex, kérdő pillantást vetve Lando felé, aki szó nélkül bólintott egyet, én pedig értetlenül kapkodtam fejem kettejük között, ki az a Sarah, és mi baja a fiúnak?
- Mármint fizikailag nincs jól? - húztam össze szemöldököm.
- Inkább lelkileg - válaszolt Alex mindenttudóan, s közben magához ölelte barátnőjét.
- De akkor miért hagyjuk egyedül itt? Nem kéne inkább elterelni a figyelmét és felvidítani? - jött elő a bátor énem, magam sem értem, hogy honnan, de mire befejeztem a mondatom, három meglepődött szempárral találtam szembe magam.
- Te ismered őt? - kérdezte a brit fiú, szinte teljesen összezavarodva.
- Már volt szerencsém vele találkozni, de nem ismerem annyira - vontam meg vállaim, ki tudja hányasszorra a mai nap folyamán.
- Szerintem igazad van - lépett mellém Lily, majd a két fiúra vezette tekintetét - menjünk fel hozzá, szüksége van most ránk.
Mikor végül mindannyian egyetértettünk abban, hogy Georgeot megpróbáljuk felvidítani, közösen indultunk el az épület legfelső emeletére, a fiú szobájába.

Heyy:)
Meg is hoztam az új részt, remélem hogy tetszett, és ne felejtsétek, a kommenteiteket mindíg szívesen várom ☺️
Legyen szép napotok:)