Just The Way You Are - George Russell ✅

Seventeen

- Elena gyere már, mindjárt kezdődik a szabadedzés - hallottam meg apukám hangját reggel, mire nyöszörögve fordultam a másik oldalamra, sírástól puffant szemeimet pedig mégjobban összeszorítottam. - siess, nem érek rá egész nap.
- Menj csak, majd megyek utánad egy kicsit később - szólaltam meg végre, apa pedig tudva hogy nem fog tudni hamar kivarázsolni az ágyból, egy intés kiséretében kilépett az ajtón.
Lassan feltápászkodtam, majd ijedten néztem a tükörbe, és megállapítottam hogy az átsírt éjszaka talán nem a legjobb beauty tipp. Még jó, hogy kéznél volt a korrektorom, mert különben nem is tudom hogyan hagytam volna a hotelt, de most a kisebb gondom is nagyobb volt ennél, visszagondolva a tegnapi napra.

- Mi történik? - kapkodtam a fejem a két monitor között, amikor megláttam a piros zászló jelzést az időmérő első szakaszában, de egyik kamera sem mutatta, hogy ez miért volt szükséges.
- Nem tudom, valószínűleg mindjárt látni fogjuk - válaszolt apa, én pedig türelmetlenül bólintottam egyet - nézd - mutatott a a képernyőre, ahol hirtelen megláttunk egy szinte teljesen törött, szétzúzott fehér autót a falban, és a hátsó szárnyon húzódó Williams Racing feliratot észrevéve a pulzusom az egekbe szökött.
- Mondd hogy nem George az - suttogtam, hangom pedig tele volt félelemmel.
- De ő az - fordította felém a fejét, nyugtatásképpen pedig átkarolt - nyugodj meg, mindjárt ki fog szállni.
- De eddig miért nem szállt ki? - pánikoltam, le sem véve a szemem a törött autóról.
- Leállít mindent az autóban. Hidd el, nincs semmi baj - kissé úgy éreztem, hogy apa magát is nyugtatja a saját szavaival, ez pedig mégnagyobb félelmet keltett bennem.
- Te jó ég - sóhajtottam egy nagyot hirtelen amikor megláttam hogy a fiú először kinyújtja kezeit, majd kitolva magát az autóból a saját lábára áll. - annyira megijedtem hogy valami baja lehet.
- Most visszahozzák a garázsokhoz, nem keresed meg? - pillantott felém apa gyorsan.
- Nem akarom zavarni - ráztam a fejem, kissé hazudva apának. Igazából féltem attól, hogy a tegnapi vitánk után George hogyan viszonulna hozzám, biztos voltam benne hogy látni sem akar.
- Elena ne szórakozz - forgatta meg szemeit drága apukám - szerintem most pont rád van szüksége.
- Apa - kezdtem volna bele egy újabb kifogásba, de tekintetét meglátva végül csak sóhajtottam egyet - rendben.

Felpattanva a székről a kételyeimmel együtt indultam el a bizonyos garázs felé, görcsölő gyomromnak pedig nem tudtam megálljt parancsolni.
- Elena, szia - hallottam meg egy kedves női hangot a Williams istálló előtt, majd odafordítva a fejem megláttam a hang gazdáját is.
- Szia Claire, bemehetnék Georgehoz? - mutattam a vékony folyosó felé, amely pont velem szemben volt.
- Persze menj csak, biztos örülni fog neked - bólintott mosolyogva, én pedig kedvességét megköszönve remegő végtagokkal léptem be a helyiségbe, majd végigfuttatva tekintetem a szerelők tömegén, megláttam a fiú magas testét, épp háttal állva nekem.
- George - suttogtam, mikor mögé értem, mire ő szinte azonnal megfordult - jól vagy?
- Semmi bajom - nézett mélyen a szemeimbe, végigmutatva magán.
- Úgy megijedtem - csordult végig egy könnycsepp az arcomon, a fiú pedig ezt látva nemes egyszerűséggel magához húzva megölelt, nem foglalkozva a tegnap történtekkel.
- Itt vagyok, mostmár semmi baj nincs - simogatta a hátam, én pedig mégjobban hozzábújtam.
- Úgy sajnálom.
- Nem kell, ez csak az időmérő volt és holnap még ugyanúgy tudok versenyezni - tolt el magától.
- Nem arra értettem - ráztam meg a fejem- hanem a tegnapira. Nem akartam annyira kiakadni.
- Nem haragszom El - nyúlt az állam alá gyengéden - akkor sem haragudtam, inkább féltékeny voltam - nevette el magát.
- Pierre-re? - a szituáció már engem is mosolygásra késztetett, édes volt a fiú féltékenyen.
- Meglehet - húzta el a száját - de az én hibám, hogy nem foglaltalak le hamarabb.
- Igazán? - húztam fel a szemöldököm játszva a szerepjátékot, de belül majd' kicsattantam az örömtől.
- Tudom hogy ezt nem itt kéne - nézett gyorsan körbe a nyüzsgő garázsban - de nem akarok tovább várni, úgyhogy mondd hogy leszel a barátnőm.
- Nem - ráztam meg a fejem, majd a fiú fájdalmas arcát látva nevetve folytattam - persze hogy leszek, te hülye.
- Ez gonosz volt - rántott magához a derekamnál fogva, és végre hosszú idő után újra megérezhettem édes, puha ajkait egy lassú csók keretében.

- Lando - ugrottam a fiú nyakába, amikor kinyitottam a hotelszobám ajtaját előtte - olyan rég láttalak.
- Képzelem mennyire rossz lehetett - ölelt vissza nevetve, szokásos egóját pedig most is ugyanúgy hozta magával. - na engedj be, beszélni valónk van.
- Miről is? - léptem el az útjából, és hagytam, hogy nemes egyszerűséggel ledőljön az ágyra.
- Mondjuk arról, hogy én csak vasárnap este tudom meg hogy tegnap összejöttél Georgie porgieval, és ezt sem tőled. Hát hogy megy ez? - nézett rám olyan durcás arccal, melyet talán egy ovis is megirigyelne.
- Néha nem értem hogy miért a lányokra mondják azt hogy pletykásak - utaltam a göndör hajú brit barátom kíváncsiságára, magamban viszont jót derültem azon a beceneven, ahogy Lando hívta barátját - Amúgy meg nem akartam szétkürtölni ilyen gyorsan az egész dolgot - rántottam meg vállaimat.
- Akkor talán nem a Williams garázs kellős közepén kellett volna egymásnak esni, ahová a kamerák is belátnak - tárta szét a kezeit.
- Erre akkor nem gondoltunk - húztam el a számat - de mostmár mindegy, a lényeg hogy összejöttünk nem?
- Látom neked tetszik a dolog - mutatott a megállás nélkül mosolygós arcomra - egyébként örülök nektek, bár már rég ideje lett volna ennek.

- Norris, mit keresel a csajom ágyán? - hallottuk meg mindketten George vidám hangját, én pedig morcosan néztem rá a "csajom" kifejezés miatt.
- Bocsi, már itt sem vagyok, nem akarom zavarni a közösüléseteket - pattant fel az ágyról, szavainak köszönhetően pedig kikerekedtek szemeim.
- Te idióta - vágtam hozzá egy párnát, ő pedig nevetve visszadobta, majd egyszerűen kisétált a szobából - ez megőrült.
- Ilyennek szeretjük - rántotta meg vállait a fiú, majd gyengéden átkarolt - jöttem amint tudtam, de sok volt az interjú.
- A lényeg hogy már itt vagy - mosolyodtam el felnézve rá, majd duzzadt ajkaira nyomtam egy puszit.
- Mit csináljunk? - kérdezte felém fordulva, miközben a karomat simogatta. Eddig nem is tapasztaltam meg, hogy már egy apró érintés mekkora jelentőséggel bír, milyen jó érzéssel tölt el, de Georgenak hála már ezt is átélhettem.
- Nincs kedvem sehova menni, nézzünk filmet - ráztam a fejem, ugyanis az egész napos paddock járásban már eléggé elfáradtam.
- A kis lusta - csikizte meg a hasam a fiú, mire én nevetve húztam magamhoz egy újabb csókra, majd csókokra - ebből így nem lesz filmnézés - szakadt el tőlem egy pillanatra, kapkodva a levegőt.
- Nemtudom te hogy vagy vele, de én elvagyok filmnézés nélkül is - suttogtam, a fiú pedig egy széles mosollyal újra megcsókolt, immár sokkal hevesebben.

Sziasztook:)
Hát igen, végre egymásra találtak 😍
Nem vagyok biztos benne, hogy a jövő héten (legalábbis hétköznap) tudok nektek részt hozni, ugyanis a tanárok belelendültek itt az őszi szünet előtti dogairatásba ( 8 tz 🙈) , de ígérem, a szünetben hozni fogom a részeket ide, illetve lassan az új könyvem prológusa is publikálásra kerül, annyira kíváncsi vagyok, hogy mit fogtok hozzá szólni🥺
A véleményeiteket pedig örömmel várom kommentben:)

Vigyázzatok magatokra ❤