Kong: Koponya-sziget // fanfiction

kirándulás

Körülöttünk robbanások, ordítások hangzottak. Mindenem fájni kezdett. Lassan kinyitottam a szemem, a műszerfal sípoló hangjára, mintha az lenne az egyetlen dolog ami van. Az az idegesítő sípolás. Kicsit megrázva a fejem próbáltam magamhoz térni.  Fejjel lefelé lógtam az ülésen ülve, csak az öv tartott nehogy leessek. Mellettem se Weaver se James nem volt a helyén. A pilótánk életét vesztve borult a kormányra. 
Hirtelen kikapcsolódott az övem, majd puffantam egyet a földön. Egy erős kéz megragadott és kirántott a romok alól. Feltápászkodva szembe találtam magam egy kék szempárral.
-Jól vagy?-nézett a szemembe.
-I-Igen persze.-mondtam halkan.
Nem csak mi ketten voltunk ott, a tudós csapat, Weaver és egy szinte még gyerek katona.

Kissé sokkos állapotban arrébb sétáltam. Végig simítottam a hajamon, közben kifújtam egy nagy levegőt.
-Istenem.-sóhajtottam. Zsebemhez nyúltam, hogy kivegyem az iránytűmet de az nem volt ott.
A helikopter roncshoz siettem hátha megtalálom. Megnéztem táskámba de ott se volt.
-Ezt keresed?-kérdezte James megállva előttem. A kezében ott lógott az iránytű.
Felcsillant a szemem és mosolyogva oda kaptam.
-Köszönöm!-néztem rá.-Honnan..?
-Miután lezuhantunk és kimásztam, megláttam a földön.-mondta, miközben levette a dzsekiét. Elképzelhető, hogy szám kissé tátva maradt miközben néztem.
Távolról több hatalmas robbanás jött, kisétáltunk oda ahonnan látjuk mi történik.
Csak romokat és egy hatalmas távolodó alakot láttam. Az óriás majmot.

-Hallotok vagytok még a levegőben? Ismétlem vagytok még odafent?-sétált el előttem egy fiatal katona, a rádióval próbálkozva.
-Lezuhantak, minden gép. A sziget déli részén vagyunk, pár mérföldre arra van a folyó.- mutatott jobbra James.-Követjük és elvileg eljutunk az északi oldalra.
-És ott mi lesz? Mert nincs helikopter.- mondta az egyik tudós.
-Valahogy jelzünk a hajónak. Bevárjuk a mentést, ők elvisznek a kivonási ponthoz.-fordult a pasi felé.
-Ahj miért nem maradtam a seggemen.-morgolódott.
-Ácsi! Nem kell ezt megdumálni?-mondta a fiatal katona.
-Szerintem ha északnak megyünk pár kilóméteren belül találni fogunk valakit aki lezuhant.-próbálta nyugtatni a fiút, miközben lassan felénk sétált-Jól vannak?- nézett rám és Weaverre.
-Nem tudom erre mi a helyes válasz.-mondta a fotós.
-Én meg azt, hogy mi ez a szörnyeteg.
-Ugye ezért jó sokat kaptak? Remélem megérte.-mondta és otthagyott minket.
Ezt is megbeszéltük.

-Figyeljetek már tényleg beszéljük meg, mert ezt nem normális, igaz? Egy olyan izé nem születik csak úgy.-kiabálta a katona, egy telefonnal hadonászva.
-Tudnom kell mi van Packarddal. Kell valami...amivel elérhetjük.-mentem oda hozzá, ott hagyva Jamest.
-Nem működik ez a szar!-csapott rá.
-Basszus...-motyogtam.
-Miért olyan fontos magának, az a hazug ember?-kérdezték a hátam mögül. Kissé összerándult a gyomrom.
-Hazug?-fordultam meg.-Miért is?-húztam fel a szemöldököm.
-Tudta, hogy ez lesz.-mondta az egyik tudós.-Direkt hozott ide!
- Miért tette volna?-kérdeztem ingatva a fejem.- Ha tudja mi van itt, nem vállalja el. Én ismerem.-mondtam elbizonytalanodva.-Csak egy valaki tudhatta és az nem ő.- mosolyodtam el.
-Hanem?
-Ki akarta, hogy ide gyere? Huh? Bill Randa. Ki más.- forgattam a szemem felkapva a táskám és elindultam.

******

Már negyed órája sétálunk az erdőben. Mindenki akinek kellett kapott egy fegyvert. Közben pedig próbálunk rájönni a részletekre.
-....Ez az üreges föld elmélete. Randa azért kért fel mert ez a szakterületem. Persze sokak szerint teljesen fölöslegesen kutatom. Tény viszont, hogy hatalmas üregek terülnek el, a világunk alatt. -fejezte be a mondani valóját Brooks.
-Átjárókkal.- mondta San.-És Randa úgy gondolja, hogy ez a sziget is az.
-Egy lejárat valahová a mélybe, ahol olyan ősi teremtmények élnek, amit láttunk.
-Vagyis csak saját maga érdekelte.-forgattam meg a késem a kezembe, mire a tudósok száját egy-egy sóhaj hagyta el.

Legalább két méter magas fűben sétáltunk át. Semennyire nem látszódok ki belőle.
Hátra pillantottam, hogy mindenki meg van e. Szerencsére nem hagytunk el senkit.
A sunyásból kiérve egy tóhoz értünk, ha nem ilyen helyzetben lennénk azt mondanám, hogy nagyon szép hely. A vízben egy nagyobb kő tömb szerűség árválkodott körülötte néhány, kiálló fatörzsel. Madarak repültek el felettünk, hangjuk betöltötte a csendet, amit aztán a katona fiú is megtört.

-Itt Slivko vétel hall valaki engem?-szólt bele az adó vevőbe vagy századjára. Szóval ez a neve.- észak felé haladunk a találka helyre, és ijesztően nagy a nyugalom ezen a szakaszon, hallotok? Akárki?-próbálkozott.
-Vételen kívül vagyunk, ha közelebb leszünk akkor próbálja.-tanácsolta James.
-A fran...- motyogta a fiú, de hirtelen elakadt a szava. A víz felől mozgolódás hangja jött.  Amire azt hittem, hogy egy kőtömb távolról sem volt az.
Egyre jobban emelkedett ki a vízből, és látszódott , hogy ez egy élőlény. Mint egy bak..csak sokkal de  sokkal nagyobba.
A katona ijedve azonnal rá szegezte fegyverét az állatra. Ami fújtatott és hangosan bőgött.
-Ne mozduljanak.- mondta James halál nyugodtan. -Nyugi.
Engem nem megijesztett inkább csodálkoztam. Hatalmas, és hátborzongató, emellett elgondolkodtató is.
-Slivko-szóltam oda a fiúnak.
-Mivan?!
-Eressze le.-nyúltam lassan a fegyver cső felé.
Rá raktam a kezem a csőre és azt Slivko lassan le engedte. Az állat pislogott még ránk egy párat majd megfordult és komótosan elsétált.
Mi pedig szó nélkül tovább indultunk.
A nap sugarai, foltokban sütöttek át az erdő fáinak lombjain. További negyed óra gyaloglás után olyan helyre értünk ahol, egy furcsa befejezetlen kő kapuk álltak. Nagy része már leomlott, de a többi mohásodva állt.
-Maradjanak a nyomomban.-tolt James maga mögé.
-Ez meg mi a franc?- kérdezte Slivko pánikolva, de választ nem kapva.

Lassan megindultunk. James előrébb ment mögötte Slivko és én. Késemmel a kezemben követtem őket. A kapu másik oldalán nem volt semmi. Körbe van véve ugyanolyan kő fallal. Téglák eldobálva, növények, meg néhány magányos fa.
Egymásnak háttal álltunk meg egy kört alkotva, hogy ha jönne valami. Csend telepedett ránk. Majd a semmiből Weaver felkiáltott. Hirtelen oda kaptam fejem. Sötét bőrű, festett arcú emberek jöttek ki a romok mögül. Mindegyik lándzsával a kezében közeledett felénk.
-Mik ezek?-kérdezte az egyik tudós.-Ott is vannak!
-Bennszülöttek nagy okos!-forgattam meg a szemem, magam elé rakva a késem.
-Ne csináljanak semmit! Ne lőjenek!-mondta James. Egyre jobban közeledtünk egymáshoz. Hátunk már szinte összeért a többiekkel.
-Jó jó nyugi! Nem lőjön senki!-mondtam körbenézve.

A szembe kapun besétált egy csapat, arcuk nekik is festve volt. Közöttük lehet a törzsfőnök. Öltözékük pedig mint a régi filmekben, pár elnyűtt lebeny. Mind két kezembe fogtam egy kést és harcra készen álltam meg.