Kong: Koponya-sziget // fanfiction

államtitkok után

Thaiföld soha nem volt a szívem csücske. Ezután se lesz.
Motorommal begurultam a megbeszélt kikötőbe. Leparkoltam egy kicsit messzebb lévő raktár helyiségbe. Csendesen lekapcsoltam a fényszórókat, a kormány végig simítva kihúztam belőle a kulcsot és zsebre vágtam.
Kirángattam táskámat a csomag hordozóból, és
a kétkerekűre bámultam.
-Ha bajod lesz mindegyiket megölöm.-húztam végig a kezem az ülésen.-Egytől egyig.

Erősen lecsaptam a motoromat rejtő vasajtót, lelakatoltam, majd megkerestem a 14-es mólót. Egy hatalmas hajó állt ott, oldalára az Athena név volt felfestve.
Ez lesz az.
Oda sétáltam egy csapathoz akik épp pakolásztak. Az egyikük kezében egy notesz volt. Gondolom ő tartja számon az embereket.
-Neela Addinson-néztem rá. Végig futotta a papírjait majd felnézett belőlük.
-Még egy nő? Hát ez haláli.-mondta vigyorogva. Miután nem mosolyogtam vissza felfogta, hogy nem érdekelnek a poénjai.-Arra menj.-mutatott egy feljáró felé.

A feljárónál egy fekete bőrű katona állt.
Kivettem a zsebemből a papírom, majd a kezébe nyomtam. Átnézte az irataim majd megszólalt.
-Addison, érdekes név.- hangja ismerősen csengett.
-Levenné a sapkát?-méregettem.
-Tulajdonképpen miért is?- nézett rám.
-Hogy jobban lássam az arcát.- feleltem. Levette a katonai sapkát, és belenézett a szemembe.
- Packard?- lepődtem meg.
-Személyesen. -bólintott majd vissza vette a fejfedőt.- Megnőttél. Mikor utoljára láttalak még a derekamig értél.
-Megöregedtél.-forgattam a szemem.-Jó látni.-mosolyogtam rá.
-Téged is gyerek.-nézett rám.-Te, hogy-hogy itt vagy?
-Felkértek, és fizetnek.-húztam meg a vállam. Te tudsz valamit? Erről az egészről.
-Csak annyit amennyit mondtak. Hogy van egy sziget pár műhold...igazából ijesztő ez a dolog. Olyanra készülünk amiről alig tudunk valamit.
-Szerintem is.-húztam el a szám.-Örülök,hogy itt vagy. -indultam el a hajóra.
-Vigyázz magadra!-kiabált utánam.

Ledobtam a táskám az egyik kabinba. Késemet pedig bele csúsztattam a zsebembe.
Mindenki összegyűlt a megbeszéléshez. Az egyik sarokból figyeltem a történéseket. Vannak itt katonák és tudósok. Nagyon sokszínű társaság.
-Üdvözlöm önöket. Viktor Nieves vagyok a Landsat kutató csoport vezetője.- mutatkozott be egy negyvenes férfi aki ránézésre teljesen kocka.- Helyettesem az analitikusunk Steve.- mutatott felé. Ő mondta a poénokat. A vetítő bekapcsolt és a táblán megjelent egy műhold kép.- Ez pedig a célállomásunk. Egy olyan különleges hely, ahol tudomásom szerint előttünk még nem járt ember.-nézett végig a termen.- Ahogy a képeken is látható, egy állandó vihar rendszer övezi. Alig ha nem ennek köszönhetően, tudott ilyen sokáig elbújni a világ elől.- a képen lévő sziget egy koponyára hasonlított. Kísérteties a hasonlóság.- Packard ezredes támogatásával, mi lehetünk az elsők akik erre az ismeretlen földre lépünk. Külön tisztelettel köszöntöm a sziget mondhatni, felfedezőit. Név szerint: Mr.Randallt, mellette a biológusát San kisasszonyt és a geológusát Mr.Brooks-ot.
Míg mi a felszínre koncentrálunk, ők arra ami alatta rejlik.- az utóbbi, a szemüveges srác. Oda sétált a táblához és mutogatni kezdett.

-Egész röviden.-kezdett bele.-Robbanó szerekkel mesterséges rengéseket idézünk elő, hogy feltérképezzük a sziget belsejét. A déli part menetén szeizmikus tölteteket dobunk le, hogy következtethessünk a talaj összetételére.- a képen már egy töltet volt látható.
-Szét bombázzák.- szólalt meg valaki, brit akcentussal. Hangja selymes volt, és kellemes.
-Hmm szigorúan tudományosan.- vonta meg a vállát.
-Halljátok fiúk! Tudósok lettünk!-szólalt meg az egyik katona, amin a többiek jót derültek.
-Utána lent felépítjük a tábor helyünket, és indul a túránk Mr.Conrad, és Addinson százados vezetésével. Chapman őrnagy, folyassa kérem.

Százados? Most tényleg ezt mondta? Már leszereltem.

-Nos urak. A viharok miatt a szigeten, várhatólag megszűnik a kommunikáció a hajóval, tehát magunk leszünk. Három nap múlva, az anyahajó itt vár minket az északi csücsöknél. Ha arról lemaradunk ki tudja meddig ott ragadunk. Ezért kérjük mindenkitől, hogy érjen oda.- a katonák mondtak egy halk rendbent.

Én csak megforgattam a szemem és kimentem a fedélzetre. Már rég besötétedett. Itt az ideje kideríteni a titkaikat. Megkerestem a hajó legalsó raktárját. Halkan belöktem az ajtót. Mindenhol dobozok vannak, tele fegyverekkel. Beljebb sétáltam és megbizonyosodtam róla, hogy nem vagyok egyedül.

Egy harmincas férfi kémlelte a dobozokat. Fekete pulcsi volt rajta, haja pedig szőkés barnás színű. Megálltam vele szembe szembe. Szinte azonnal abba hagyta a nézelődést.
-Mi dolga idelent?-nézett rám. Ez a hang...őt kerestem.
-Államtitkokat keresek, de én is kérdezhetném magától.-szememet forgatva elindultam felé- Vajon mióta kellenek egy földtani kutatáshoz bombák..
-Nem figyelt az órán?-tette zsebre a kezét. Elindultunk a dobozok között.-Szeizmikus töltetek, az okosok szerint.
-És maga be is veszi?-ingattam a fejem.
-Azt nem mondtam.-nézett rám. Megálltunk egymással szembe.
Legalább egy fejjel alacsonyabb vagyok mint ő.
-Minek ennyi fegyver? Egy lakatlan szigetre..-néztem végig a sok fa ládán.
-Talán arra, ho...-kezdett bele de félbe szakították.
-Találkoztak már Packard ezredessel?-szólt közbe egy női hang. Kezében egy kamerát fogdosott, mintha az élete is abba lenne.
-Igen.- felelte Conrad helyettem is.
- Eléggé belé szorult a zabszem.-sétált felénk.
- Mégis csak háborús hős, ennyit elnézhetünk neki.- nézett a szemembe, pedig nem is én kérdeztem.- És maga?- fordult a fotós felé.-Ez a kis kirándulás, nem visszalépés egy hadi tudósítónak?
-Egy jó kép csatákat dönthet el.
-Pulitzert érhet.-bólogatott.
-Jól van, Conrad százados. Most maga jön, hogy keveredett ebbe bele a brit hadsereg?
-Csak Conrad. Már leszereltem.- a fotós hümmögött egyet.- Fizetnek érte.-vonta meg a vállát.
-Nem gondolnám légiósnak.
-Én sem magát háborús fotósnak.
-Háború ellenes fotós.
Nem volt kedvem tovább hallgatni a veszekedésüket. Zsebre dugtam a kezem és megfordultam. Azzal a lendülettel megragadták a kezem és visszahúztak. Hirtelen elő rántottam a késem és a fotós torkához szorítottam.
Mind ketten nagyokat pislogva meredtek rám.
-Bocs..megszokás.- tettem zsebre a késem.
-Meg is ölhettél volna!- akadt ki teljesen.
-Nem akartalak megölni. Ha akartam volna nem állok meg a torkodnál.- húztam fel a szemöldököm.
-És maga mit keres itt? Ön az egyetlen akiről nem tudni semmit. Csak annyit, hogy Addison százados. Maga tényleg bérgyilkos?-kérdezte a férfi.
-Mégis honnan szedte ezt?-akadtam ki.
-Igaz?-szólt közbe Weaver.
-Nem.-mondtam mérgesen.
Igazából, nem tudom mi a helyes megnevezése a munkámnak.
- És mi a teljes neve?
-Elolvasták a papírjaim, nem?-mondtam gúnyosan.
-Ami azt illeti, csak olvastuk volna, mivel nem volt rajta sok minden.
-Egy gyűrött papír fecni, annyival rajta, hogy ,,N. Addinson, amerikai, született: ezerkilencszáz..."-idézte fel azt a két sort.
-Csak ennyi? Ezek nem képesek összeírni semmit rólam?-hüledeztem.
-Szóval tényleg egy sorozat gyilkost hoztak ide.-vetette oda a fotós.-Egy veszélyes ember.
-Neela -fújtattam.-Neela Addinson.
-Nem haltál bele.- vonta meg a vállát.

Elmosolyodtam és megráztam a fejem.
Nem bízik bennem, de még mennyire nem.

-Minek köszönhetjük, hogy velünk van?-kérdezte Conrad, miközben ismét elindultunk.
-Nincs veszteni valóm.-mondtam egyszerűen.-És fizetnek.
-Magának is? Remélem jól lehúzta őket.
-Mit gondol? Azt hogy nem? Kértem tőlük ajándékot is.- nevettem halkan el magam. Conrad egy halvány mosollyal díjazott.
Weaver levált tőlünk, így ketten maradtunk.

Felmentünk a hajó tetejére és leültünk a földre. A korláton át dugtam a lábam és úgy bámultam a semmibe.
-Ha szabad megkérdeznem...-kezdett bele.
-Igen?-néztem rá.
-Igaz a bérgyilkos dolog?
Sóhajtottam egyet és megráztam a fejem.
-Miért olyan fontos az?Veszélyes vagyok nem?- szavaim a nagy csöndben hangosnak tűntek.- Én inkább kémet mondanék.-húztam meg a vállam.-És nem. Nem tudom miért nincs semmi információ azon a papíron.
-Értem.-bólintott. A hideg levegő egyre melegebbnek érződött. Conrad megsimította a vállam. Szemöldököm felhúzva néztem rá.
-Ó sajnálom nem akartam...-magyarázkodott. Olyan zavarba jöttem, hogy nem tudtam mit mondjak vagy csináljak.
-Hívhatom Jamesnek?-mondtam ki az első gondolatom. Kínomba tenyerembe temettem az arcom.-Vagyis izé..már mind egy úgyis hallotta.- legyintettem.
-Csak ha tegeződünk.-nyújtotta a kezét.-összehúzott szemöldökkel néztem rá.
-Áll az alku.-fogadtam el a kezét.
-De nem mindig foglak így hívni.
-Én sem mindig. De majd keresek neked valami becenevet. Hogy ne csak ilyen komoly neved legyen.-mondtam miközben felálltam.
-Komoly?-kérdezte. Belenézve a szemébe meghúztam a vállam.
-Jó éjt James.- mondtam, majd elindultam lefeküdni.