Kong: Koponya-sziget // fanfiction

délutáni csevej

Amit soha nem gondoltam volna, az az hogy egy idegen pasi, hadarva kisétál, a tömeg mögül és megpróbál békét teremteni.
Pedig ez történt.
-Nanananna! Semmi vész! Tegyék le azokat csiga vér!- törte meg a csendet egy öreg férfi. Kiszökkent a törzsfőnök mögül és megállt előttünk. Nagyjából az ötvenes-hatvanas  éveiben járhat. Hosszú ősz szakálla, és katonai kabátja van. Rajta jelzésekkel. Hogy kerülhetett ide. -Őrizzük meg a nyugalmunkat, jó?
-Ez meg?-nézett rá a fiatal katona.
Mindegyikőnk arcára kiült az összezavarodás. 
-Nem hittem amikor mondták nekem!-tette csípőre a kezét.-Aludni sem tudtam! Csak az járt a fejemben, hogy mióta álmodtuk erről, és valóra vált. Huszonnyolc év tizenegy hónap, és nyolc sikertelen próbálkozás után, hogy kijussak, most már tényleg van remény?-mondta miközben összevissza mutogatott.-Hát nem mesés!-nevetett fel. Körbenézve megszólalt.-Ők sose nevetnek.- nézett a bennszülöttekre, majd ránk.
-Maga pilóta?-szólalt meg Weaver. A férfi meglepődött a kérdésre de szinte azonnal észbe kapott.
-Jaj! Ezer bocsánat!-kezét a homlokához emelte tisztelegve.-Marlow hadnagy a negyvenötösöktől.- mondta.-De magácskának csak Hank.-tette hozzá. Nagyokat pislogva néztem rá.
-Maguk most szebbek nekem, mint egy hot-dog  és egy sör a Wrigley Field baseball pályán.-amint kimondta ezt, szomorúság jelent meg az arcán. Kezeit amivel mutogatott pár másodpercig, majd feleszmélt és folytatta.-Már ha ez a valóság.-nézett ránk.-Az...?-nézett a szemembe. Gyorsan témát is váltott. Hátrafordulva nyugtatgatta a lándzsásokat.
-Mit mondtam? Vagy nem mondtam volna? De igen.  Nincs vész.- jelentette be, mire megszakították a támadó pózt.
Már azt hittem sose veszik el a fejemtől azt a fegyvert.
-Miféle hely ez öreg?- nézett rá Slivko.
-Hát nem a mennyország, úgyhogy jöjjenek utánunk.-bólogatott.-Éjszaka különösen nem vidám.-mosolygott, közben maga után intett.

Nagyjából egy húsz perces séta után, elértünk egy konkrét faluhoz.  Itt élnek ezek az emberek. Azta. Kisebb sátrak és vetőföldek.
A folyón keresztül egy hatalmas gát van. Az egészet fából építették. Zászlók lógnak rajta.

-Nyílván feltűnt már, hogy ez a sziget kicsit dilis.- vakargatta tarkóját, az itt ragadt hadnagy.
-Nem túlzott?-motyogtam az orrom alatt.
-De amíg köztünk vannak, biztos nem lesz baj.
-Az a fal.- mutatott Weaver, a hatalmas gátra. -Elég hogy távol tartsa azt az izét?-kérdezte.
-Hát..nem igazán őt kell távoltartanunk...-válaszolta tök nyugodtan Marvlow.
Fejemet ingatva követtem a csapatatot, közben feltérképezve a terepet.
-Az itteni népek még a fákon élnek, mi pedig lemásztunk, itt mintha megállt volna az idő. Nincs bűnözés, se magán tulajdon. Ők nem gyarlók.-célzott a körülöttünk lévő emberekre.

Velünk szembe jött egy csapat, megálltunk Marlowval az élen. Mintha szó nélkül beszéltek volna, lassan bólintottak egymásnak.
-Jó hírek.-fordult felénk az öreg.-Itt tölthetik az éjszakát.
-Azt hogy-lepődött meg James.-nem mondtak semmit.
-Ja a beszéd se az erősségük. De három évtized után érteni fogja őket. Majd meglátja.
-Egy pillanat, álljunk csak meg.-verekedte előre magát az egyik tudós, majd fellökve minket.-Mi nem maradhatunk itt. Vissza kell jutnunk innen, mert megvan a saját életünk otthon.-akadt ki.
-Kérem ne most akadékoskodjon.-nyugtatta James.
-Szerinted ő hova akar eljutni nagyokos.-forgattam meg a szemeim gúnyosan, mire mindenki rám nézett.-Mivan fáj, az igazság?-néztem rá.
Marlow szomorúan bólintott egyet mikor ránéztem, majd levegőt véve sóhajtott egyet.
-Erről a hajóról nem sok információm van.-mutatott egy nagy rozsdás roncsra, amin a Wanderer név állt.-Annyit tudok róla, hogy előttem olyan 10 évvel vetette partra a víz.
-Maga tényleg 44' óta itt van?
-Igen..Tényleg mi lett a háború vége?
-Melyiké?-kérdezett vissza Slivko.
-Ahh..így már értem..-morgott.

Bementünk a hajó roncs belsejébe, a falakon fákják lógnak, a nap itt már kevésbé süt be, a sarkokban pedig, őrt álló ládzsások várakoznak.
-Ez egy megszentelt rész, úgyhogy ha lehet, ne nyúljanak semmihez.-figyelmeztetett.
Libasorba haladtunk, a levegő is hűvösebb lett, ahogy elértünk a nagy térbe, Marlow hadnagy levette a sapkáját, és csak úgy haladt tovább.
Ahogy megláttak minket az ott élők, mindnyájan felálltak.

Azt hittem ennél furcsább már nem lehet, de tévedtem. Mindenféle, magasabb és alacsonyabb kőoszlopok álldogáltak, kisebb csoportokban. Rajtunk felfestett mintákkal. Ha megfelelő szögből nézed, egy teljes képet kapsz.
Összehúzott szemöldökkel nézelődtem.
-A monda szerint a sziget lakói, év tizedeken át félelemben éltek itt. Ami pokoli hosszú idő.-kezdett bele. Egyre érdekesebb és érdekesebb szimbólumok következtek.-Aztán egy napon különleges dolog történt, néhány teremtény amelyektől eddig féltek, elkezdte védeni őket valamitől, ami náluk is gonoszabb.

Középen egy, a többin nagyobb festmény volt, ami a hatalmas majmot ábrázolta.
Eltorzult arccal bámultam, James mellém lépett, összenéztünk majd ismét az oszlopokra.
-Így tisztelegnek, a megmentői előtt.-mondta Marlow.-Igen..ő Kong.-ért mellénk.-Ő a király errefelé, de nekik inkább az istenük. Egész jó király egyébként. Amíg be nem durvul.-bökte meg James bicepszét, aki furcsállva kapta oda a fejét.-A sziget az ő otthona, mindenki más csak vendég. Szerintem maguk se tűrnék szótlanul, ha elkezdenék bombázni az otthonuk.-fordult felénk komolyan.
Mondanám, hogy nem örülnék, de nincs otthonom. Talán egyszer volt, de azóta csak sodródok az árral. Na igen.
-Akkor nem is Kong végzett a barátjával?
-Nem.-ingatta a fejét.-Az egyik olyan.-mutatott az oszlopokra.
Egy érdekes lény volt rá felfestve, kevésbé az aranyos fajtából. Hegyes fogak, hátborzongató tekintet.
-Ahogy Kong idefent isten, így odalent ők a gonoszak.
-És nekik mi a nevük?-kérdezte James.
-Nem mondhatják ki a nevét.-suttogta.-De én koponya rágóknak hívom őket.
-Miért?
-Azért mert találó.-válaszolta mintha egyértelmű lenne, mire James bólogatni kezdett, és ránk nézett.
-Áhh..-kezdtük el Weaverrel szinte egyszerre.
-Értem..
-Áh csak most találtam ki.-közölte.-Hogy megrémüljenek.
-Felőlem hívhatjuk így, egész jó név.-magyarázott a fotós.
-Abszolút, nagyon jó.
-Kifejezetten tetszik.-bólogattam.
-Ennél jobb nem is kell.-nézett James.
-Már bánom, hogy kimondtam, így már idétlenül hangzik, szóval hívják, ahogy akarják.
Ilyen nagy gyík félék, rusnyák.-grimaszolt.
-Nem egy szépség királynők.-húztam el a szám.
-A résekből másznak elő, egész mélyről. Kong azért is lett ideges, a maguk bombáik felébresztették őket. Neki köszönhetik, hogy idáig eljutottak, mert ezek igazi ragadozók.
-Csak, hogy leszögezzük.-tettem fel az ujjam.-Azok, nem a mi bombáink.-mutattam hármunkra. Jamesre, Weaverre és magamra.-Azok a csodálatos tudósaink csodálatos atom tölteteik , amiről nekünk fogalmunk se volt, hogy erre akarják használni.-mondtam undokul.
-Hé!-szólt közbe Brooks, mire egy lenéző arcot kapott csak tőlem, ezért csöndbe is maradt.
-Igen ez igaz.-jött közelebb James.
-Értem..a lényeg, a kisebbekkel még elbír, a fejletlenebbekkel. De a nagyot ne akarják felébreszteni.-mondta komolyan.
-Az mekkora?-kérdezte San.
-Hatalmas. Kong családját is az írtotta ki.
Ő az utolsó a fajtájából, de még fitatal, ami jó. Mert a mítosz szerint, ha Kong meghal a nagy gyík előmászik, és akkor kampec, mindenkinek.-morogta.

James végignézett a bennszülötteken, majd Marlow felé fordult.
-Hallgasson ide, három nap múlva az északi partoknál fog várni minket.
-Jöjjön velünk.-szóltam közbe.
-A sziget északi feléhez? -mondta hüledezve.
-Elvisszük innen.-nevetett.
-Három nap?
-Igen.-mondta James mosolyogva, mire a hadnagy elkezdte nevetve paskolgatni az arcát, és eltűnt a mosolya.
-Oda nem jutnak el három nap alatt.-fejezte be ő is.-Kizárt dolog. Ennyi volt, kész.-mondta szomorúan.-Legalábbis...gyalog nem.-csillant fel a szeme.