Wei Wuxian útja a szerelem felé (Befejezett)

11. fejezet

- Ennyire eltérítettelek a csodálatos jelenlétemmel, hogy elfelejtettél nekem ruhát hozni? - mondta fesztelenül Wei Wuxian, hanglejtésében játékosság csengett.

Immár felöltözve, a fákat szemlélő Hanguang-Jun mögé sétált, és megkopogtatta a vállát. Lan Zhan azonnal felé fordult. A szemei először Wei Ying arcára, azt követően pedig a ruházatára tévedtek.

- Mm - hümmögte Hanguang-Jun. Wei Ying hallotta, ahogy a szabályos lélegzése egy pillanatra megszakadt.

Meredten bámult Wei Wuxian alakjára.

- De nem panaszkodok, ne érts félre, egész jól érzem magam a ruháidban, Lan Zhan - kacsintott rá Wei Ying, aztán saját magára mutatott - Tetszem neked, Hanguang-Jun? Nem hittem, hogy egyszer a ti gyászruhátokban fogok lenni, pláne nem a tiédben.

Kicsit nagyok voltak rá, ám nem estek le róla. Majdnem ugyanúgy volt öltözve, mint Lan Zhan. Rajta mindössze egy réteggel kevesebb volt, mert a legfelső ruhadarabot nem vette fel, így kicsit alulöltözöttnek hatott Lan Zhanhoz képest.

- Mm, jól állnak - Lan Zhan közelebb lépett hozzá, Wei Wuxian pedig megfogta a kezeit, hogy azok egymáséban pihenhessenek.

- Tudod, milyen szín állna jól rajtunk? A vörös, az a szín, amit házasságkor vesznek fel - húzta Wei Ying széles mosolyra a száját, szürke szemei huncutsággal csillogtak. - Vörösben kéne lennem és neked is egy nap. Azt nem felejtenéd el a nagyszerű jelenlétem miatt sem, ugye, Lan Zhan?

Noha Wei Wuxian mindössze egyszer látta élőben, milyen vörösben pompázik egy házasulandó személy. Emlékezett rá, amikor Jiang Yanli megmutatta az esküvői ruháját. A nővére gyönyörű volt benne, nála szebb menyasszony sosem létezett, azt biztosra vette.

Wei Ying eljátszott a gondolattal, hogy ha egy napon, ő és Lan Zhan megesküdnének, hogyan mutatnának együtt egymással. Magabiztos volt abban, hogy Lan Zhan káprázatosan nézne ki.

Wei Wuxian sosem hallott róla, hogy két férfi összeházasodjon. Vajon olyankor valaki menyasszonyi ruhában volt? Vagy mindketten ugyanúgy néznének ki, ahogy a vőlegények szoktak?

Azonban ez a jövő volt még, és korai is jelenleg számukra. Wei Wuxian nem akarta túl sokat törni rajta a fejét, különben belefájdult volna.

- Az lehetetlenség lenne - jelentette ki határozottan Lan Zhan, kezeivel megszorította Wei Yingét.

Wei Wuxian nem tudva megállni, egyik kezével elengedte Lan Zhanét, és azzal végigsimított Hanguang-Jun arcán, épphogy csak hozzáérve. Ám a belőle áradó forróságot így is megérezte az érintésével.

- Hahaha, igaz, amúgy is rám jellemző a feledékenység, nem rád. Ennek ellenére attól még figyelnem kell rád még jobban a jövőben, Lan Zhan.

Lan Zhan megfogta az arcát simogató kezet, s az ajkaihoz emelve, puszit adott rá, közben megingathatatlan szemkontaktust tartva a szürke szempárral.

- Mm, figyelj rám, Wei Ying. Szeretem, amikor rajtam van a tekinteted - vallotta be Lan Zhan őszintén és az arcát cirógató kezet az arcához simította.

Mélyreható tekintetének látványára Wei Wuxian nagyot nyelt.

- Ah, Lan Zhan vörös marad az arcom, ha a továbbra is ilyeneket mondasz nekem. Aztán pedig megszólalni sem fogok tudni, és nem amiatt, hogy elnémítasz, hanem mert akkora hatást gyakorolsz rám - motyogta Wei Wuxian ajakbiggyesztve, el-elnézett Lan Zhantól, hogy aztán újra találkozzon a pillantása Lan Zhanéval, aki végig rajta tartotta a figyelmét.