⓵ | Nem az, akinek látszik ✓

[14. rész]

Reggel felébredtem, de Nick már nem volt ott. Csodálatos éjszakát tudhattam a hátam mögött és sajnáltam, hogy csak annyi ideig érezhettem, hogy Nő vagyok a szemében. Abban a pillanatban csak ő és én voltunk, másnap pedig már lehet csak egy strigula voltam számára. Az én szerelmes lelkemnek és szívemnek az egy éjszaka is ajándék volt és melegséggel töltött el, hogy egy napig vele lehettem. Tudtam, hatalmas csalódás és fájdalom lesz a másnap, de ennek ellenére úgy éreztem, hogy megérte.
A fürdőbe mentem, hogy letusoljak és fogat mossak, majd felvettem egy lenge ruhát. Hajamat felkötöttem lófarokba és miután befújtam magam egy kis dezodorral és parfümmel, elindultam a földszintre.
Lentről friss croissant illata érződött és egyből tudtam, hogy anya készíti őket. Nagy mosollyal az arcomon leszaladtam és magamhoz vettem egyet. Anyát köszöntöttem és már tömtem is magamba a finomságot. Mosolyogva nézett, majd a sütőhöz fordult, hogy kivegye az újabb adagot. A gyermekkoromat juttatta eszembe az illat és az ismerős íz. Akkor is gyakran várt ugyanígy reggel. Austin vidáman libbent be a konyhába, puszival köszöntött mindkettőnket és vigyorogva vette ő is tudomásul, hogy mi a reggeli.
- Nick a kertben van, ha keresnéd. - anya alig tudta visszafogni a mosolyát, miközben figyelt engem.
Összeráncolt szemöldökkel néztem rá, mert nem tudtam hova tenni előbbi mondatát.
- Oké. - feleltem, bár inkább kérdésnek hangzott hangsúlyom miatt.
Austin teliszájjal figyelt minket, szintén értetlenül.
- Miért érdekelné, hogy hol van? - szólalt meg. - Csak a főnöke. - pillantott rám, mintha megerősítést várna.
Válaszként csak bólintottam, mire anyánk felnevetett és legyintett egyet.
- Elmondta nekem, Sarah. - szemei szabályosan ragyogtak. - Én annyira örülök nektek. - majdnem ujjongani kezdett.
Úgy gondoltam, valószínűleg nagyon félreérthetett valamit, amit Nick mondott neki.
A szóban forgó férfi is betoppant a helyiségbe, akit anya szinte rajongással nézett. Nick láthatóan zavarban volt, mert mindenki őt figyelte.
- Jó reggelt, Édesem. - mosolygott rám.
Értetlenül pislogtam rá, ő pedig ezzel semmit sem törődve odajött hozzám és egy puszit nyomott a homlokomra.
Austin szája kissé tátva maradt a jelenet láttán, Nick pedig elvéve egy croissant-t és leült mellém.
- Ti együtt vagytok? - bátyám ide-oda jártatta köztünk tekintét.
Szólásra nyitottam számat, hogy ellenkezzek, de Nick megelőzött.
- Még az elején vagyunk. - megsimította derekamat és úgy nézte testvéremet.
TinTin hitetlenkedve nézett rám és megrázta a fejét.
- Mikor akartál szólni?
Kérdőre vonása nagyon rosszul esett, tekintve, hogy ő sem szólt egy szót sem arról, hogy van valakije, aki ráadásul már a menyasszonya.
- Nem is tudom. Talán az esküvőnk előtt. Ahogyan te is tetted.
Dühös lettem rá. Megérteném a számonkérést, ha nem ugyanezt csinálta volna ő is. Tényleg rosszul esett, hogy jó testvérek vagyunk, mégsem osztja meg velem az ilyen információkat. Ez hatalmas lépés, főleg az ő életében, aki sosem volt egy párkapcsolati ember. Felnőtt ember, tényleg nem kötelessége mindenről beszámolni, de akkor is fájó, hogy nem mesélt róla.
- Menjünk futni. - néztem a főnökömre, aki bólintott.
Miatta is fortyogtam magamban, egyszerűen nem értettem, hogy miért mondta azt, hogy együtt vagyunk.
Felmentem a szobámba és magamra kaptam pár ruhát, ami megfelelő volt futáshoz. Telefonomat kezembe vettem és válaszoltam pár üzenetre, majd kimentem a folyosóra, ahol már várt rám Nick.
Kisétáltunk a házból, majd egy kevésbé forgalmas hely felé elindultunk. Főnököm futni kezdett, így nekem is váltanom kellett, ha tartani akartam vele a lépést. Beszélni szerettem volna vele, de kicsit mintha most ignorálna. Az ismerős park felé vettük az irányt. Szinte minden fa egy emlékkel párosult és sok Nickhez köthető volt. Imádtam ennek a helynek minden részét.
- Lassítanál? - álltam meg, hogy kicsit kifújjam magam.
Ő is megállt és felém fordult.
- Megmagyarázhatnád a dolgot. - vontam fel egyik szemöldökömet.
Elvigyorodott. Legszívesebben felképeltem volna, hogy eltűnjön az arcáról az öntelt vigyor. Összeszűkítettem szemeimet és továbbra is őt figyeltem. Megvonta vállát és kicsit elnevette magát.
- Reggel anyukád meglátott, mikor kijöttem a szobádból. Nem jutott jobb az eszembe.
Arcomat a tenyereimbe temettem és felsóhajtottam.
- Tényleg csak ez jutott eszedbe? Lent hagytam tegnap a telefonom és azt hoztad fel? Az sem lett volna rossz indok... - fejemet rosszallóan megráztam.
Az jogos, hogy nem örültem volna, ha anya megtudja, hogy pont az ő házában vannak egyéjszakás kalandjaim, ráadásul a főnökömmel. Az én anyám nem az a laza felfogású anyuka ebből a szempontból.
- Hirtelen tényleg ez ugrott csak be. De aztán rájöttem, hogy nem olyan rossz ez a kis színjáték.
Kíváncsian és kételkedve néztem az előttem állóra.
- Nem rossz?
Megrázta a fejét megerősítve állítását.
- Eljátszhatnánk otthon is. - mosolygott rám szívdöglesztően.
Felnevettem és megráztam a fejemet.
- Mint azokban a béna filmekben?
Elkomolyodott és intett egy pad felé, hogy üljünk.
- Lenne egy ajánlatom. - kezdett bele.
- Ajánlatod?
Bólintott.
- Eljátszod és ennyi. Több pénz és egyéb dolgok.
Számat eltátva meredtem rá.
- Miből gondolod, hogy én ebbe belemegyek?
- Ismerlek. - vonta meg vállát ismét.
- Mennyi időről lenne szó?
- Amennyi szükséges.
- Miért lenne ez neked jó?
- Az legyen az én dolgom.
- Felejtsd el. - pattantam fel mellőle.
Szívesen lennék vele, ez egyértelmű. De úgy, hogy csak eljátszom?
- Akkor kirúglak. - szólt utánam.
Megfordultam és hitetlenkedve bámultam rá.
- Most fenyegetsz engem?
- Meglehet. - pimaszul mosolygott rám.
Dühösen meredtem rá, majd hátat fordítottam neki és faképnél hagytam.