ÁL(OM)PÁR

XXII. Beszélnünk kéne

Hát ez a nap is elérkezett, bármennyire is reménykedtem az ellenkezőjében. Hiába fohászkodtam, hogy történjen valami, ami miatt itthon tudnánk maradni mindannyian - bár nekem elég lenne annyi is, ha egyedül csak én -, csupán anyám sürgető szavait kaptam cserébe, hogy kezdjem már el végre pakolni a bőröndömet és ne hagyjak mindent az utolsó pillanatra.

Félreértés ne essék, más körülmények között valószínűleg én lennék most a legizgatottabb ember a világon az elkövetkezendő egy hét miatt, de jelen pillanat egyáltalán nem vagyok az. Mert bármennyire is jó dolog alapvetően egy családi kiruccanás, az már elég nagy szívás, ha azt azzal a személlyel kell töltened, akivel tudod jól, hogy a mostani állás szerint a lehető legkínosabban éreznéd magad az elmúlt időszak tettei, illetve a kimondott- és a kimondatlan szavai miatt.

Viszont bármennyire is nem örülök ennek az egésznek - ja, fogalmazzunk így -, tényleg eljött. A nap, amit általában minden évben alig várok, de idén egyszerűen csak túl akarok rajta esni mindenféle dráma nélkül. Ez pedig a nyaralás napja..

Patrick Miller tényleg elérte mindössze egyetlen csókjával, hogy napok óta kényelmetlenül érezzem magam már csak attól is, ha eszembe jut. De ami a legbosszantóbb az egészben, hogy elképzelésem sincsen, hogyan viszonyulhatnék hozzá. Tegyek úgy, mintha semmi sem történt volna és folytassam vele ezt a kamu kapcsolatot a haverjai előtt? Legyünk újra álbarát és barátnő? Egyáltalán tényleg szakítottunk? Vajon annak minősült az, amikor elmenekültem előle egy másik államba?

Ráadásul azt sem tudom, ő hogyan vélekedik erről az egészről. Valljuk be, ha van egy kis esze, akkor nem firtatja majd a nyaralás alatt a dolgot, hisz szerintem a tetteim éppen elég beszédesek voltak számára azután az éjszaka után. Nem említve azt, hogyha esetleg elkezdene nyaggatni a szokásos hülyeségeivel újra, az Joeynak tutira feltűnne tekintve, hogy van egy sanda gyanúm, miszerint a bátyám állandóan a nyakunkban fog lihegni és minket figyelni, mert meg akarja tudni végre, hogy mi folyik köztünk. És ha Joey észreveszi, hogy megint nem stimmel velünk valami, Patrick újra elvszíti majd egy kis időre a legjobb barátját, ezt pedig nyilván nem akarja senki sem.

De persze az is lehet, hogy alapból nem is érdekli sem ez az egész történet, sem pedig én, és csak szimplán elkönyvelte magában már napokkal ezelőtt egy rossz döntésnek, aminek az volt az ára, hogy a haverja offolta őt egy kis ideig, ezáltal alapból nem fog róla beszélni. Vagy ha mégis, kizárólag azért, hogy én megbocsátsak neki és újra beadjam a derekamat, majd elmenjek vele és a baráti társaságával valahova, ezzel szokásosan kisegítve őt.

Elvégre maximum csak ennyire kellhetek neki.

Mindenesetre az biztos, hogy hála neki, egyáltalán nem várom az elkövetkezendő egy hetet, hiába egy közép-amerikai nyaralásról van szó egy gyönyörű kis városban. Kösz, Patrick Miller, ezt is sikerült elintézned nekem!

Mivel otthonról csekkolunk be, nagy örömünkre spórolunk magunknak egy kis plusz időt, de a reggel nyolc órási indulás a Los Angeles-i reptérre ennek ellenére is rendesen megvisel minket.

Legszívesebben amint beülök hátra, egyből elaludnék az autóban, hiszen rám férne még egy kis extra pihenés, de hasamban lévő napok óta gyötrő gyomorgörcs miatt képtelen vagyok nem ébren maradni. Elvégre alig húsz perc múlva azzal a személlyel fogok találkozni, akit közel egy hete nem láttam, illetve az utolsó néhány perc, amit együtt töltöttünk elég váratlanul alakult számomra. Mindkettőnk számára.

A legrosszabb pedig az, hogy nem kerülhetem el őt csak úgy, de még csak el sem küldhetem egy melegebb éghajlatra, mert nem leszünk egyedül. Végig ott lesznek a családjaink, akik előtt muszáj lesz majd színlelnem, hogy minden a lehető legnagyobb rendben van. Főként a szüleim miatt, akiknek valamilyen rejtélyes okból kifolyólag még mindig nem vagyok a szívük csücske azok után, hogy elszöktem Arizonából és több órán keresztül nem adtam semmi életjelet magamról, majd aztán hirtelen megjelentem az otthonunk előtt egy lila monoklival az orromon és annak a környékén, amit bár Patrick miatt szereztem egy szerencsétlen véletlennek köszönhetően, elsőre az ember simán félreértheti a dolgot.