Feladtam egy levelet- Leander Kills | novella | (Befejezett)

2.

Emlékszem minden napra, mikor még a szerelmünk nem lépett vak vágányra.
Emlékszem az első csókra, az első randevúra, az első vacsorára... Mindenre.
Emlékszem minden második csókra, a második randevúra, a második vagyorára...
Mindenre.
Végül... Emlékszem az utolsó csókra, az utolsó randevúra, az utolsó vacsorára....
Mindenre....

Mit mondhatnék neki?

Nem akarom.... Nem akarom hogy szenvedjen, hogy miattam szenvedjen.

Milyen érzést váltana ki belőle?

Felőlem gondolhat rólam bármit, de ha már nem szeret... Akkor miért kellenének neki az én emlékeim? Miért ejtene magán újabb sebet? Miért tépné fel a régieket?
És miért csinálná ugyanezt velem?

Jó, vigye az összes emlékem el! Mit bánom én, ha ő rászorul, akkor csak tessék! De aztán ha visszaadja, ne legyen hiányos egy része sem! Hiányozna minden elvesztett perc. Minden elvesztett másodperc. Minden elvesztett ezredmásodperc.

Nem akarom elfelejteni... Nem akarom hogy elfelejtsen. Inkább neki adom minden együtt töltött másodpercünket, csak ne vesszen ködbe. Nála van a legjobb helyen, és a legnagyobb biztonságban.
Én nem védhetem meg a múltunkat a jövőtől, csak ő.
Ezért írom ezt a naplót gondolatban, itt a padon ülve, fázósan, dermedt szívvel.

<•>

Este volt már mire otthonomba értem. A csillagok táncot jártak az égen, a Hold tündökölve ragyogott a égi színpad közepén, én pedig könny től csillogó szemekkel figyeltem az éjjel színeit.

Egy hirtelen mozdulattal felpattantam a helyemről. Az íróasztalom körül kezdtem buzgón kutatni egy lap, és egy toll után.
Mellett kincseimmel, gyorsan vissza ültem az ablak elé, és a párkányon, a színjáték fényében írni kezdtem, a kissé már elsárgult papírra.

Kezem remegett, mint a nyárfa levél, és a szívem heves dobogásától a lélegzetemet sem hallottam. Minden megszünt körülöttem, és csak én meg a lap maradtunk.
Kezemben a ceruza hevesen forgott, csak úgy áradt a sok gondolat a papír felszínére.
Az indulatok olyan hevesen cikáztak a fejemben, hogy azt leírni alig bírtam. Egyszerre voltam szomorú és dühös. Egyszerre voltam nyugodt és izgatott.
Egyszerre voltam szerelmes és magányos.

A lap egyszercsak megtelt, s már csak a nevem, s a dátum fért rá.
Félbe hajtottam óvatosan, majd egy gondosan lezárt borítékba rejtettem. Ráragasztottam egy órát ábrázoló bélyeget, és ráírtam kinek megy, hova, és mikorra.
A hely a jelenlegi házam.
A személy én magam.
A kor... Két évvel ezelőtt.

Viaszból készítettem rá a zárt, és gyorsan a táskámba tettem.
Utam a postára vezetett, és a lehető leghamarabb feladtam a levelet.

Levelet a múltba, magamnak.