ᴄʏʙᴇʀ ꜱᴇx ✓

35. ꜰᴇᴊᴇᴢᴇᴛ

ᴊᴇᴏɴɢɢᴜᴋ

Mielőtt figyelmeztethetném magam az információk súlyára, ömleni kezdenek belőlem a szavak. Az érzelmeim viaskodnak bennem, miközben egyre több és több dolgot osztok meg Yoongi-val, a végére teljesen belevonva őt a személyes ügyembe, a fájdalmas valóságomba, ahonnan azt hittem kiszakadhatok, de ez nem történhet meg. Hiszen benne élek, bármennyire is szeretnék elmenekülni előle, hogy a lassú szenvedésem ne legyen olyan kibaszottul elviselhetetlen. 

Nem válogatok az információk közül, mindent elmondok neki, minden egyes apró részletet. Tényleg mindent. Erre egyáltalán nem számítottam. Mintha Yoongi megnyitott volna egy csapot a kérdésével, a csövek pedig eltörtek volna és árvíz keletkezne körülöttünk. Ha tehetném, belefulladnék. 

A beszédem végére a szám kiszárad és nem egyenletesen veszem a levegőt, kezdem azt hinni, talán még el is sírom magam, ha nem vigyázok. Yoongi arcán tisztán látszódik a döbbenet, úgy tűnik a kirohanásom igencsak meglepte. Hát, ezzel nincs egyedül. 

Lerogyok az ágyra mellé, arcomat a kezembe temetem és igyekszem vissza nyerni az önuralmam. Oké, kicsit átszakadt a gát, de...francokat, özönvíz van. Nem mond semmit. Miért nem mond semmit? 

- Szólalj már meg! Ennyi infó elég? - elég meggyötört hangom van, kis híján felnevetek kínomban.

- A díleremet Minho-nak hívják.

Na, ez a mondat elég sokáig lebeg közöttünk, egy pillanatra elfeledkezek a saját nyomoromról. Ugyan az a Minho lenne? Kapcsolat van közöttünk, csak nem tudtam róla idáig. Több oldalról is, nem Minsun az egyetlen. Ez még jobban felhúz, elveszi a maradék energiámat is, már ami azt illeti, hogy megtartsam a minimális higgadtságom. Oldalra nyúlok, kitépem Yoongi kezéből az anyagos zacskókat és a kukába hajítom őket. Be akarom verni Minho képét.

- Ha ki mered venni onnan, eltöröm a karod - fenyegetem meg, nem túlzottan érdekli. 

- Nem tudom tényleg ugyan arról a Minho-ról beszélünk-e, de az én Minho-m a legutóbbi alkalommal megmondta, hogy egyúttal az volt az utolsó is. 

- Mi? - hirtelen fázni kezdek, mintha jeges vízbe merülnék. A gyomorszájon rúgás enyhe kifejezés ahhoz képest, amit érzek. - Hogy érted ezt? Elmondta...?

- Nem mondott semmit, mivel halvány közöm sincs hozzá. Ezt és a bennem, a bandában kialakuló bomlást jelnek vettem. Most épp tudok tisztán gondolkodni, de nem jósolok magamnak pár óránál többet és jön az első elvonási tünetem. 

Ismeri már ezt, biztosan átesett rajta párszor. Átfogja magát két karjával, amiket jobban megnézve látom, tényleg rengeteget fogyott. Yoongi sosem volt nagy darab, de most szinte eltűnik a ruhái alatt. Azok lógnak rajta, kiálló kulcscsontja elkeserítő látvány. 

- A terápia sokat segíthet - mondom, közben fejben máshol járok és kicsit bűntudatot érzek, amiért Yoongi végre megnyílik a félelmeit illetően, én pedig nem figyelek rá. - Sejin azt mondta, a nő, akit beszervezett, érti a dolgát. 

- Ch - elfintorodik, fáradtan előre dől és a térdeire támaszkodik. - Az a nő még nem tudja, mire vállalkozott. 

- Remélem ezzel nem azt akarod mondani, hogy nem fogsz együtt működni. Az előbb arról beszéltél, megváltozott a felfogásod. Ez már egy jó jel.

- Együtt működök majd, amennyire a büszkeségem engedni fogja. Tudod mennyire nem vagyok egyszerű eset és a drogmegvonás csak nehezítő körülmény lesz. Nem fog simán menni - persze, tudom. Furcsa is lenne, ha nálunk bármi simán menne. - Menj!