ᴄʏʙᴇʀ ꜱᴇx ✓

4. ꜰᴇᴊᴇᴢᴇᴛ

ᴊᴇᴏɴɢɢᴜᴋ

Annak ellenére, hogy Sunhee sok okot adott a folyamatos agyalásra, rég ébredtem ilyen kipihenten. Mivel előző este kimaradt a vacsora - mert kellően jól laktam a desszerttel -, rögtön a konyhába megyek. Készítek egy kávét, öt szelet pirítóst és leülök az asztalhoz. Úgy tömöm magamba az ételt, mintha napokig nem ettem volna.

- A kardió edzés utáni tápanyag pótlás fontos - Jin jön be a konyhába, arcán pimasz vigyorral. Hümmögök, de mivel tele a szám, nem mondok semmit a beszólására. - Mi volt ez tegnap este? - kérdezi kíváncsian, és egyben aggódva is. 

Mind a hatan szemtanúi lehettek, amikor a Sunhee-vel való szakítás a padlóra küldött. Magam alatt voltam, nem sikerült mindig erősnek mutatnom magam. Sokszor előfordult, hogy nem beszéltem velük, mert nem tudtam, mit is mondhatnék. Huszonegy évesen lettem először szerelmes, és huszonkét évesen törték össze a szívem. Az első alkalmak maradandóak. 

- Szeretné, ha újra megpróbálnánk - mondom két falat között. Jin leplezni sem tudja, mennyire meglepődik.

- De hisz van barátja.

- Már nincs. Szakított vele. Állítása szerint miattam, mert még mindig engem szeret. 

Nem kicsit vagyok tanácstalan. Felnőttként kellene gondolkodjak, józan döntéseket hozni csakis úgy lehet, ha elkövetkeztetünk néhány ténytől. A jó szex nem lehet befolyásoló, mert az lehet jó mással is. Ha az érzelmeimre hagyatkoznék csupán, már ma felhívnám Sunhee-t, hogy benne vagyok, legyünk ismét egy pár. De a bizonytalanság, a megcsalás utáni keserűség bennem van, és ezt nem hagyhatom figyelmen kívül. 

- Engedj meg egy indiszkrét kérdést. Miért dugtad meg? - Jin szóhasználata nem tetszik.

- Szeretkeztünk.

- Ó, igen? - szalad magasba a szemöldöke. Elnéz rólam, tölt magának egy bögre kávét és leül velem szembe. - Szóval te is szereted. 

- Mintha nem lenne baromi egyértelmű. Három hónap alatt nem lehet túllépni ilyenen. 

- Milyenen, Jungkook? Megcsalt, valószínű, hogy nem is egyszer. Ezek után képes vagy neki új esélyt adni? 

Lenyelem az utolsó falatot, belekortyolok a kávémba és komor tekintettel nézek Jin-re. Oké, félt, ezt megértem. Ha nem törődne velem, nem tenné. Viszont az, hogy kérdésekkel bombáz, nyomást helyez rám és ettől mindig ideges leszek. Nem akarok vele veszekedni, ezért csak vállat vonok.

- Azt mondtam neki, időre van szükségem. Van pár napom átgondolni ezt. Én tényleg úgy láttam rajta tegnap, hogy megbánta és nem hazudott. Ha belemegyek ebbe és megint az enyém lesz, sokkal óvatosabb leszek. 

Jin karba tett kézzel dől hátra, csalódott sóhajt enged ki. Látom rajta, hogy beletörődött, ez az én döntésem és ők maximum csak tanácsot adhatnak, amit vagy megfogadok, vagy nem. Viszont bármelyikőjüket kérdezném erről, ugyan azt mondanák, mert ismernek. Az ember hibázhat, nem? Ebből áll az életünk, hibák sorozatából, amikből tanulhatunk. Megégettem magam korábban, nem kizárt, hogy újból bekövetkezne. Ugyanakkor szeretném. Sunhee hozzám való, nem máshoz. 

- Ma szabadok vagyunk. Lehetőleg jól gondold át, mit akarsz cselekedni. Nincs kedvem újra összekaparni téged a földről- áll fel az asztaltól Jin és a mosogatóba teszi az üres bögréjét. - Jusson eszedbe az is, min mentél keresztül miatta. A szíved ide nem elég, ahogy a farkad sem - vet rám egy komor, jelentőség teljes pillantást, majd kimegy a konyhából, ott hagyva engem egyedül az asztalnál.