Tagadás (befejezett)

4

Elmegy a kedvem a bulizástól, Beatét keresem a tömegben. Egy félreeső asztalnál nevet Francóval és Sammel, szólok neki, hogy lekoccanok. Vissza akarnak kísérni a hotelbe, de Nicóra hivatkozva lebeszélem őket a tervről. Kiverekszem magam a táncparkettről, aztán a kezembe gyűröm a ruhám alsó felét, hogy ne legyen kimoshatatlanul mocskos.

A szandálom tipegése visszhangzik az éjszakában. Az égbolt kristálytiszta, csillagos, a levegő selymes. Imádom a nyári éjjeleket, a bogarak neszezését, a puha hajnalhasadást.

Tudom, hogy ilyenkor nem lenne szabad használni a szálloda medencéjét, de szabályszegő kedvemben vagyok, és miután ledobáltam a ruháimat, megmártózom. A vízben jó, de miután kimászom, borzongás fut végig rajtam, és iparkodom a szobánk felé. Hogy ne fázzak annyira, a lépcsőn szaladok fel liftezés helyett. Rá sem fordulok a folyosóra, de a mérges hang máris megüti a fülem.

– Szarok a szabályokra! Ezerszer láttál minket együtt, tudod, hogy nem bűnöző vagyok! Nem, te figyelj rám! A barátnőm nem veszi fel a telefonját, és tudnom kell, hogy odabent van-e épségben.

Nico a szobánk előtt veszekedik a recepciós sráccal, a mi szobánk előtt, és valakit odabentről a barátnőjének hív. Észre sem veszem, mikor gyorsítom fel a lépteimet. Nico végre felém néz, és olyan megkönnyebbülés suhan át az arcán, hogy szinte térdre zuhanok.

– Mi a franc, Lily – sóhajtja. – Miért jöttél el egyedül?

Intek szegény recepciós srácnak, aki baromira örül, hogy megjelentem és nem kell szabályt szegnie, majd kinyitom az ajtót, és betessékelem Nicót.

– Nem tartozom elszámolással senkinek. Ha el akarok jönni egy buliból, eljövök.

– Ha azt hiszed, hogy bármelyik életben hidegen hagy, ha egyedül császkálsz éjszaka, gondold újra.

A fejemet ingatom. Józanul biztos látnék rációt a szavaiban, így viszont ne dirigáljon nekem.

– Ne fújd úgy fel, kábé ötszáz méterről van szó.

Nico közelebb lép, fölém tornyosul, pedig nem sokkal magasabb nálam, most mégis úgy érzem, apró vagyok hozzá képest, és gond nélkül elvesznék az ölelésében, ha széttárná a karját.

– Életem legrosszabb ötszáz métere.

Mosolygok az orrom alatt, hogy lehet valaki ennyire atyáskodó és édes egyszerre? Furcsa kombináció, tudom.

– Ne csináld ezt velem – motyogok, ahogy a minibárhoz lépek. Eddig egy pezsgő híján érintetlen volt a kis hűtő. Eddig. Nem szórakozom, nagy vadra lövök, és kiveszem belőle az üveg Absolut vodkát. – Kérsz?

– Ma nem iszom – feleli Nico határozottan. Hát legyen, annál jobban járok én. Lerúgom a cipőmet, és befészkelem magam az ablak előtt terebélyesedő fotelba. A függönyök elhúzva, remek kilátás nyílik a sötét tengerre.

– A tegnapi napot pihened, igaz? – Erről eszembe jut valami, és pofákat vágok, miközben belekortyolok a piába. – Milyen volt azzal a lánnyal? Szép emlék marad?

Nico levágja magát a másik fotelbe, és rám függeszti a pillantását. Ajaj. Kimelegszik a tarkóm ettől a nézéstől.

– Nem történt semmi olyan, amire emlékezni kéne.

Be vagyok csiccsentve, így duplán nem kéne Nicóval a szexuális kalandjairól beszélnem. Triplán, ha beleszámoljuk, hogy a napi tizenhat órás forgatások kezdete óta folyamatosan kívánom. Ez már csak ilyen, ha tizenhat órában el kell játszani, hogy odavagy érte.

– Pedig megesküdnék rá, hogy szoknyapecér vagy, aki él az adódó lehetőségekkel.

Mintha Nico nevetne, nem tudom, mert nem nézek rá, isten őrizz, hogy úgy tegyek, miközben a szexről beszélünk. A vodkásüveg hűvös, a tartalma elmossa a kétségeket, a tagadást, a határokat. Általában nem iszom, ezért kevés itallal is nagy másnaposságot tudok előidézni. Már érzem is, hogy lesben áll, támadásra készen.

– Akkor nem vagyok szoknyapecér, amikor a megfelelőre várok.

– Hú – bólogatok átszellemülten. – Ez aztán mély. Biztos akad valahol egy csinos, formás, de azért vékony lány, aki megtestesíti mindazt, amire vágysz.

A szemem sarkából látom, hogy felém fordul, majd hátradől, így aztán végképp nem nézhet máshova, csak rám.

– Mi ez a baromság nálad a „vékony lányokkal"?

– Semmi, semmi – mondom, mintha tényleg semmiség lenne. De a francokat az.

– Most komolyan. – Nico nem tágít. Jól van akkor. A vodkától bátor vagyok.

– A világ a vékony lányoké. A férfiak megvesznek értük, még akkor is, ha tagadják. Bizony, mert amit amúgy nem hangoztatnak, hogy idővel majd hasonlítgatni kezdenek: „te miért nem vagy ilyen", meg „pár kiló mínusszal bomba csaj lehetnél", érted, lehetnél, mert így – mutatok végig magamon –, így aztán nem vagy az. Te, meg hülye idióta, elhiszed, hogyha megváltozol, akkor majd szeretni fog, kívánni fog, és addig csinálod ezt, amíg rá sem ismersz önmagadra többé. Szóval nekem nincsen semmi bajom a vékony lányokkal. Abszolút semmi. Az a probléma, hogy nem tudok olyan lenni, mint ők. Egyszerűen nem megy, hiába próbáltam már mindent a műtéten kívül, de kés alá nem fekszem még egyszer, szó sem lehet róla.

Percek telnek el a kirohanásom után. Nem tudom, hány, de soknak tűnik.

– Mi az, hogy még egyszer? – firtatja Nico, és a hangszíne olyan... Nem tudom, fura.

– Ha te azt tudnád! – nevetek. – Bár talán tudod is. Amikor azt a sejtelmes ágyjelenetet forgattuk, láthattad a saját szemeddel.

Ja, az ágyjelenet. Most tutira nem fogom visszapörgetni magamban, mint az elmúlt öt napban annyiszor.

– Nyilvánvalóan fogalmad sincs, mitől vesznek meg a férfiak – morogja Nico, olyan forró a hangja, hogy ez igazából morgás, viszont nem tudom, kit akarna letámadni, mert csak ketten vagyunk itt. Meg természetesen az Absolut, aminek meg is érkezik a hatása, és már vibrálnak a képek a szemem előtt, be kell hunynom, ha nem akarok hányni. Behunyom, és aztán nem bírom kinyitni.

Talán soha életemben nem aludtam még ilyen jól. Van, ami melegít, de nem a takaró az, és jó illat van, természetes, tiszta haj és még valami keveréke... Nem akarok feltápászkodni, hogy körülnézzek, mert akkor jönni fog a fejfájás is – a vodkára még emlékszem a tegnap éjszakából. És Nicóra is. Megmerevedik a hátam, teszek a rám leselkedő fejfájásra, és felmérem, hol is vagyunk.

Az ágyamban. Félmeztelenül. Nico fejével a combomon. Iris esküvőjének reggelén! Úristen, menten megáll a szívem.

A másik ágyon Beate már ébren van, egyenesen rám mered. A tekintete kíváncsi, izgatott, meglepett.

– Nem történt semmi – vágom rá azonnal. – Úristen, hány óra van?!

– Nyolc. – Beate alig bírja visszanyelni a nevetését. Nico is felébred, a szemét dörzsöli, még mindig a combomon pihen, és teljesen frászt kapok, amikor elfordítja a fejét, hogy belecsókolhasson a bőrömbe.