Tagadás (befejezett)

9

A napok lassan hetekké olvadnak. Egyre többet dolgozom, jólesik belemerülni a számok és adótörvények világába. Josh már ritkán keres. Hetente egyszer eljárok egy terapeutához beszélgetni, és a szabadidőmet albérletkereséssel töltöm.

Egy délután Iris hisztérikusan hív fel.

– Ezt nem fogod elhinni, én sem hiszem el! Újra kell forgatnunk egy jelenetet! – süvölti magából kikelve. – Nem tetszik a vágás és az effektek után, baromira nem tetszik.

Aha, szóval magára van ennyire kiakadva. Hiszen neki nem tetszik a jelenet, mégis neki probléma, hogy újra kell forgatnunk.

– Jó – felelem lazán, pedig a torkom elszorul az izgatottságtól. – Melyik jelenet az?

Elég jó esély van rá, hogy Nicóval közös jelenetről van szó. Elvégre ez egy ízig-vérig romantikus, szenvedéllyel teli alkotás.

– Az ágyjelenet. A tiétek.

Na, erre azért nem számítottam. Majdnem kiesik a telefon a kezemből.

– És mi a baj vele?

– Technikailag semmi. Az összhatása nem tetszik, nem azt közvetíti, mint amit én akarok. Csak az a baj, basszus, hogy közeledik a beküldési határidő. Még meg kell csinálni a díszletet, azzal fog elmenni az esténk... Ráérsz holnap?

Gondolkodás nélkül rávágom:

– Természetesen.

– Köszi. Nem tudom, mikor érek haza, úgyhogy elküldöm üzenetben a címet. Ha addig nem, reggel kilenckor találkozunk.

– Jól van. Élvezd a munkát, és ne kapj agybajt! – kérem aggódva, mire Iris nevetve bontja a vonalat.

Ú, cseszd meg! Epilálnom kell!

Pár órát tudok aludni, bár tippem sincs, ennyi is hogy sikerül. Iris valamikor éjfél után jön haza, és már reggel hétkor elhúz itthonról: nem akarom zavarni, majd a forgatáson beszélünk. A forgatáson, aminek gondolatától szinte a lélegzetem is elakad.

Kilenc helyett nyolcra érek a megadott címre, ahol már ott próbál szinte az egész stáb. A forgatásra kibérelt hotelszoba kísértetiesen hasonlít a dominikaihoz: Irisék igazán sok melót feccöltek bele. Emlékek villannak a fejemben. Ölelések, csókok – egy sosem volt szerelem emléke.

Köntösbe bújok, és próbálom élvezni, hogy megcsinálják a hajam és a sminkem. Az elképesztően dögös fehérneműt a köntös alatt, amit a karakterem véletlenül épp azon a napon visel, amikor szeretkeznek. Be kell vallanom, hogy vonzónak érzem benne magam.

Kilenc után öt perccel megérkezik Nico. Éppen a hajamat borzolják, hogy „természetesen szexinek" tűnjön. Kalapáló szívem menten kiugrik a mellkasomból. Egymásra nézünk. Biccent. És már a többiek felé is fordul.

Nem tudom, mire számítottam. Csak azt tudom, hogy nem erre. Kollégák vagyunk, és úgy is kezel. Illetve talán még a többi kollégájánál is kevesebbet foglalkozik velem: velük legalább dumál, viccelődik. Azta, rohadtul fáj.

Ő is kap annyi sminket, hogy ne csillogjon a bőre. Beállítják a haját. Aztán nekiállunk a jelenetnek, bennem pedig felrobban a feszültségbomba. Lever a víz. Az alapszitu annyi, hogy a karakterek együtt töltötték az éjszakát, de nem történt köztük semmi, és reggel együtt ébrednek az ágyban, ahol már történni fog valami.

Ott ülünk a művészien megkomponált ágyneműben, és hallgatjuk Iris instrukcióit.

– A múltkor azt mondtam, hogy mindegy, mit csináltok, csak érezni akarom a perzselő vágyat. Most egy kicsit finomítsunk ezen: nem szeretném, hogy kapkodjatok, nem kell, hogy a vágy hevességben mutatkozzon meg. Adjuk meg a nézőnek, ami a nézőé. Olyan vágyat akarok látni, amitől összeszorul a mellkas és kimelegszik a tarkó. Meg tudjátok csinálni?

Gépiesen bólintok.

Szexjelenetet nehéz felvenni, általában nem is adnak hozzá plasztikus utalásokat. Aztán ott van az is, hogy nagyon intim dolgot kell művelni egy csomó ember előtt.

Szóval akkor kezdjük az ébredéssel. Az ágy két végében fekszünk. Még mindig nem szóltunk egymáshoz. A kamera forog, mi meg a szemünket nyitogatjuk, de ahogy egymásra nézünk, megfagy a levegő. Hú, basszus.

– Elölről – hallom a nővérem hangját. – És ne innen induljatok, hisz az egész éjszakát összebújva töltöttétek!

Oldalra fordulok. Nico meztelen mellkasával a hátamhoz simul. Libabőrös vagyok. Az arca félig a hajamban, tenyere a csípőmön, mégis távol van tőlem, érzem. Újraindul a felvétel, Nico ujjai a combomon és a derekamon táncolnak.

Fészkelődöm, hogy jobban odabújhassak hozzá. Fenekem az ágyékának ütközik, amitől Nico szó szerint megugrik.

Úristen.

– Úristen – mondja a nővérem. – Úgy csinálsz, mintha valami szűz fiú lennél a papneveldéből!

Nico az orra alatt morog. Új pózt próbálunk, ezúttal az oldalra nyújtott karján fekszem, felé fordulva. Mire „felébredek", Nico már néz. Nem mosolygunk, egymást nézzük tele kétséggel, kérdéssel, tapogatózással. Ez nem egy forró, vágytól ködös pillantás, ez itt most tele van bizonytalansággal, esendőséggel.

– Ez így nem jó – szól közbe Iris. – Menjünk, igyunk egy kávét – kéri a többieket, aztán szúrósan ránk pirít. – Ti meg hangolódjatok egymásra, az isten szerelmére!

Nagy sóhajtások és hallgatások közben az egész stáb kimegy a szobából. Nem tudom, mi fog történni. Csak remélni merem, hogy megtörik a jég.

– Szerinted hogy hangolódjunk egymásra? – kérdezem. Hiába. Makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy nem szól hozzám. Percekig. Kicsit felhúzza az agyam. – Ha ez ennyire kellemetlen neked, szólok Irisnek, hogy érje be a korábbi felvételekkel.

– Ha ez annyira kellemetlen lenne, el sem jöttem volna.

A hangja! Végiggyöngyözik rajtam, felmelegít, életre csalogat.

– Elhúzódtál, amikor hozzád értem.

– Amikor a farkamhoz értél – korrigál. – Bocs, de elég váratlanul jött.

– Váratlanul? – nevetek fel. – Ágyjelenetet forgatunk! Mi más kellene hozzá, mint a farkad?

– Sokat akarsz még róla beszélni?

– Nem tudom, beszéljek? – harapok az ajkamra.

Nico tekintete évődőbe vált. Felébresztettem a kíváncsiságát.

– Ha azt akarod, hogy nagyon felhangolódjak...

– Ugyan már, műveltünk a dumálásnál durvább dolgokat is a kisfilm miatt, és egyszer sem hangolódtál rám.

Nico hátradől, a hajába túr. Szeretném én is azt tenni.

– Talán azért, mert nem tehettem.

A plafont bámulja, a szavaiból kiveszik a játékosság.

– Kurvára tud fájni, amikor úgy akarsz valamit, hogy az nem lehet a tied.

Jobb is, hogy nem engem néz. Összeomlanék. Összeszedem minden bátorságomat, amikor előállok a farbával.

– Beszélhetünk a forgatás után? Szeretnék valamit elmondani.

– Mit, Lily? Hogy mikor mész hozzá ahhoz a seggfejhez?

Elkerekedik a szemem.

– Cass nem szólt neked?

Nico megérzi a változást a hangulatomban, és kapna is az alkalmon, de ezt a beszélgetést nem itt akarom megejteni, másrészt meg nyílik az ajtó, és csípőre tett kézzel megjelenik a nővérem. Egy hosszú pillanatig csak felmér minket, a kémiát, a hangolódást, aztán elegendőnek ítéli, és bevezényeli a stábot.