Tagadás (befejezett)

10

Minden porcikám érzi a változást. Mindenki érzi, aki a szobában van. Felvesszük a testhelyzetet, ahogy Dominikán ébredtünk egy ágyban: keresztbe fekszünk, a feje a combomon, és azzal ébreszt, hogy csókokat lehel rá. Remegek, mint a puding, pedig Nico még el sem ért a hasamig... Illetve most már de. Egyre feljebb és feljebb jön, a mellemet különösen elhalmozza, én meg élesen szívom be a levegőt. A nyakamat kényezteti, a fülemet harapdálja, miközben a hátam mögé csúsztatja a kezét, hogy kioldja a csipkemelltartón a csomót.

A kamera oldalról vesz minket, Nico a fülembe suttog. A szájáról nem lehet leolvasni a szavakat, mivel a hajam takarja, így csak sejtelmesség ébred a nézőben. Csakhogy Nico annyira halk, hogy a többiek sem érthetik, mit mormol; egyedül én.

– Ne törj össze még egyszer, Liliom.

A tincsei... puhák. A borostája borzongatóan karcos. Az illata... megőrjít. A bőrének illata, a nyakánál. A kulcscsontjánál. A forró, napbarnított bőre, és a szemének kékje – mindez olyan hatással van rám, hogy meg tudnék őrülni egy csókjáért. Elfog ugyanaz a delíriumos kábulat, mint amikor a nyakába ugrottam, és hagyom, hogy a karakter meg a köztünk pattogó vágy átvegyék fölöttem az uralmat, és követem a testem rezdüléseit, Nico rezdüléseit, aki ekkor a derekára húzza a vékony lepedőt, és befekszik a combjaim közé. A sóhajom és a remegésem valódi, ahogy az ő vágya is nagyon valódi, mialatt lassan mozogni kezd, és hozzám nyomja magát, míg a mellemet simogatja.

– Várj – zihálom, és eltartom magamtól Nicót, az így felszabadult térben pedig a hasamra fordulok, és a kelleténél erősebben tolom felé a fenekem. Kihasználom, hogy a takaró miatt senki sem láthatja, mennyire vagyok benne ebben a mozdulatban.

Ujjai a hajamba markolnak, és finoman hátrahúzza a fejem, hogy megcsókolhasson. Akkor pedig robbanok. Nyöszörgök, mintha valóban bennem lenne, és eggyé olvadnánk, mert mélyen magamban én már tudom, hogy nagyon is az övé vagyok, és előbb törném össze magamat, mint még egyszer az ő szívét. Ezt mind belerakom a csókba, mire Nico a jelenet végén a hátamra hanyatlik.

Ugyanúgy nekem feszül, mint eddig, de mindannyian jobban járunk, ha most abbahagyjuk egymás húzását.

– Nos, ebben volt kakaó – mondja Iris elismeréssel a hangjában. – Szerintem megvagyunk.

Leejtem a fejem a párnára. Az ágyban tervezek maradni egy darabig, mert olyan nedves vagyok, hogy mindenki meglátná rajtam. Épp elég, hogy Nico tudja ezt, és még mindig a lábam között fekszik, nekem nyomva magát.

– Nem gördülnél le rólam? – érdeklődöm.

– Még várok egy kicsit – kontrázik pimaszul, és valószínűleg mindenki érti, hogy miről beszél, mert röhögnek. A párnába nyomom a fejem, és elkínzott sóhajt hallatok.

– Összeszedjük a cuccainkat, és itt sem vagyunk – szórakozik rajtunk Sam.

– Igazából este jövünk díszletet bontani, de most rohannunk kell a vágószobába. Minden perc számít!

Döbbenetes, ahogy perceken belül összekapkodják a cuccokat.

– Valaki ideadná a köntösömet? – Azért teszek egy próbát, hátha.

– Nem mész el innen – duruzsolja Nico a tarkómnál. – Nem, amíg meg nem beszéltük a dolgainkat.

Ha még öt percig így maradunk, nem beszélgetni fogunk, és ezt mindketten tudjuk.

– De pisilnem kell.

Felnevet, és azzal fel is emelkedik, hogy kibújhassak alóla. Megvan a köntösöm is, valaki az ágyra dobta. Amilyen gyorsan lehet, belebújok – Nicón kívül senkit nem érdekel a mozdulat. Ő azonban memorizálja minden egyes vonalamat.