Tagadás (befejezett)

8

A kettősség ugyanúgy tombol bennem, egyre kevésbé tudom leplezni. Nem alszom, nem eszem, senkivel sem beszélek, hiába hív a nővérem legalább tízszer. Csinálom a munkámat, dolgozom otthonról, ahogy eddig is, de valami nem jó; sehol és sehogy nem jó.

Amikor Josh megelégeli ezt az állapotot, bulizni megy a haverjaival, és tüntetőleg már délután lelép otthonról. Amúgy is alig szólunk egymáshoz, ettől a büntető csendtől viszont fáj a gyomrom.

Nézem a táblázatokat a gépemen, a rendbe rakandó könyvelések türelmesen várják a sorukat a képernyőn. Tíz perccel később ugyanúgy ülök, hiába sötétedett el a háttér is.

Aztán kopognak, és úgy vánszorgok oda, mint egy zombi. Iris áll az ajtóban, edzőcuccban, magasra kontyolt hajjal.

– Halló – szól vádlón. Jogosan, hiszen kábé azóta mellőzöm őt is, hogy visszajöttünk. – Veled meg mi van?

– Dolgozom – köszörülöm a torkomat.

A nővérem kikerül, betrappol a lakásba, és szétnéz.

– Fekete képernyővel? – dobja vissza a labdát.

– Épp ettem.

– Úgy nézel ki, mint aki egy hete nem eszik.

Nem bírok vele. Nincs is erőm a hadakozáshoz.

– Figyelj, ha lecseszni jöttél, akkor most nem jó az alkalom.

Iris tekintetében végtelen törődés, tucatnyi kérdés.

– Azért jöttem, mert aggódom érted.

– De jól vagyok! – vágom rá, és kibontok egy csokiszeletet, mert tényleg üres a gyomrom, de nincs affinitásom az evéshez.

Iris egy darabig hallgat, aztán bekapcsolja a Netflixet, még mindig hallgat, sorozatot keres, hallgat egy kicsit, és úgy nagyjából fél órányi keresgélés után dőlni kezd belőle a szó: nyilván akkor, amikor végre megállapodik egy sorozatnál. Mesél a hétköznapokról házasként, a rokonok és barátok esküvői visszacsatolásáról, a fotósról, aki már átküldött neki pár képet, és lényegében mindenről, ami eszébe jut. Örülök, hogy csacsog, és próbálja elterelni a figyelmem, mert odabent ő is érzi, hogy arra van szükségem.

Iris éppen akkor megy a fürdőbe, amikor Josh hazajön. Kinyitja az ajtót, és egyenesen rám mered. A szeme összeszűkül, a pillantásában vihar: érzem, hogy pusztítani készül. Megfeszül a hátam, belül egy hang azt rikoltja, hogy valami nagyon rossz fog történni.

– Meddig akarod még ezt csinálni velem? – kérdezi pengeéles hangon. Ivott, látom rajta. – Hazudsz és titkolózol, elutasítasz és hideg vagy. Mi a fasz történt Dominikán?

Halkan beszél. Még halkan beszél. Van esélyem, hogy mentsem a helyzetet, mielőtt a nővérem kijön a fürdőből. Valószínűleg nem hallott semmit. A szívem félrever, annyira félek, hogy remeg a kezem.

– Megcsaltál, igaz? – Josh hangja hátborzongató. – Méghozzá azzal a hosszú hajú köcsöggel. Tudom, Lily. Érzem.

– N-n-nem... Nem a-aaz történt, amir-re gond-dolsz.

– Akkor mi? – morogja, és egy pillanat alatt előttem áll a nappaliban, a dolgok olyan gyorsan történnek, hogy feleszmélni sem tudok. Josh megragadja a kezemet, és a gardrób ajtajának lök. Bennem akad a szusz. – Mit képzelsz magadról, hogy játszhatsz velem?!

– Hhhallgass-ss meg!

– Nem érdekel, amit mondani akarsz! – fröcsögi. – Már régen el kellett volna hagynom téged. De sajnáltalak... Azt hiszed, rajtam kívül kellenél másnak? Én vagyok az egyetlen, aki elvisel!

Ki akarom kaparni a szemét, hogy eltűnhessek innen, de szorít, lefogja a kezem, és ha még nagyobb balhét csapok, nem fog jót állni magáért.

Azt mondja, soha senki másnak nem leszek elég jó rajta kívül, de ebben a pillanatban rádöbbenek valamire. Magamnak kell jónak lennem. Magamnak mindig is jó voltam. Ha Josh ezt nem látja, semmi keresnivalónk egymás mellett többé.

Elrántom a kezemet a szorításából, fogalmam sincs, honnan veszem a bátorságot és az erőt.

– Ha nem engedsz szóhoz jutni, választ sem fogsz kapni!

– Nem érdekel, amit mondani tudsz! – kiabálja Josh, teljesen elveszítve a kontrollt. Ekkor jelenik meg Iris, a dühtől hófehér az arca. Halkan szól, de kőkeményen, már a hangsúlya is fenyegetés.

– Ha nem engeded el most azonnal, hívom a rendőröket.

Josh hátrál, mintha hirtelen ébredne.

– Iris... – motyogja. – Nem tudom, hogy te is... Basszus, ez nem az, aminek tűnik.

A nővérem kecses állán megrándul egy izom.

– Ez pontosan az.

A szemét le nem veszi Joshról, a szavai viszont már hozzám szólnak.

– Szedj össze pár cuccot. Elmegyünk.

Nem tudok szólni. A parkettára szegezem a pillantásom, és olyan gyorsan hajigálom be a gurulós bőröndbe a cuccokat, hogy nem is fogom fel, mik azok. A laptopomat még tutira bevágom a dolgok közé, nehogy itt maradjon Joshnak. A többivel nem bírok foglalkozni.

Iris kezében már ott a telefon. Tartása merev, ugyanakkor védelmező. Nem nézek hátra. Az ajtó nyitva marad utánunk.

Még ki sem érünk a lépcsőházból, Iris már hív egy taxit. Összekapaszkodva állunk a járdán, amíg a kocsi megjön.

Megérkezünk hozzájuk. Iris kikapja a csomagomat, nem várja meg, míg a sofőr elér odáig. Kártyával fizet, és karon ragad, úgy húz befelé.

– Lily – mondja, miután beérünk az előszobájukba, és elered a könnye.

Nem sírok. Nem is érzek semmit az ürességen kívül. Cass dübörgő léptekkel jön le az emeletről.

– Üdv itthon, kis fele... – Megdöbben az elé táruló látványon. – Mi a pokol?

Iris sír, én meg úgy festek, mint egy más a Trónok harcából. El tudom képzelni, mit gondolhat Cass magában.

– Iris jól van – mondom neki, mielőtt kirobbanna az ajtón ellenségeket keresni.

– Nem vagyok! – sipítja a nővérem. Cass majd' szívbajt kap. – Illetve amúgy jól vagyok, de mégsem!

Mindketten tőlem várják a választ. Micsoda pech!

– Nincsen semmi baj. – Merthogy ennyire telik tőlem.

Cass és Iris összenéznek. Működik a szavak nélküli kommunikáció, mert nagyon megbeszélnek valamit, hogy aztán egyszerre közrefogjanak, és egy hatalmas ölelésbe zárjanak. Nem engednek el. Azt hiszem, már én is sírok.

Szemernyi kétségem sincs afelől, hogy Iris elmeséli Cassnek, mi történt. Nem is kérném tőle, hogy tagadja le. Legalább köztük ne legyen ilyen szarság. Ettől függetlenül Cass nem kezel máshogy, mint eddig. Nem kell szégyent éreznem, amikor egymásba botlunk, vagy bátorítóan átöleli a vállam. Ugyanolyan közvetlen, szeretetteljes velem, mint eddig, csak éppen tudja, hogy most sokkal nagyobb szükségem van rá.

A környezetváltozás jót tett, legalább újra tudok dolgozni. Josh folyamatosan próbál elérni, egyszer még a ház előtt is megjelent, Cass küldte el. Nem tudom, mit mondott neki, de Josh visszavett a tempóból. Most már nem hívogat óránként ötször.

Amikor tudom, hogy a munkahelyén van, hárman elmegyünk, és elhozzuk a maradék cuccaimat. A kedvenc takarómat, ruhákat, személyes tárgyakat. Mindent, ami nélkül tudok tovább élni, otthagyom a lakásban a régi életemmel együtt. Rohadt nagy szívás lesz újra berendezni egy otthont, viszont százszor is, ezerszer is inkább ezt az utat választom.

Irisszal nem igazán beszélünk a történtekről. Sok kérdése lenne, de nem fogja rajtam követelni őket. A csendje, a támogatása gyógyít.