Tagadás (befejezett)

2

Nem nézek hátra, ahogy a szálloda felé igyekszem. Már az arcom belső felét harapdálom, mint kiskorunkban, ha rossz fát tettem a tűzre. A zsigereimben érzem, hogy Iris mérges rám. Nem hagyta volna csak ott úgy a filmet, ha nem lenne totál pipa.

Felliftezem a hatodikra, ahol a szobáink vannak, és egyenesen a nővéreméhez megyek. Kopogok az ajtón, többször is, mire szipogós hangon kiszól:

– Mi az?

Ajaj, sír?! Basszus, akkor nagyon ki van borulva.

– Engedj be, Iris! Nem akartalak megbántani az impróval, ne haragudj!

Iris kinyitja az ajtót, sminkje az ajkáig lefolyt. Egy gombóccá gyűrt papírzsepit nyomkod az arcához, és csak potyognak a könnyei.

– Jézusom, mi a baj? – Azonnal a legrosszabbra számítok. Mert azt nem hiszem, hogy a nagyjelenet miatt bukott ki ennyire.

– Az esküvő! – zihálja. – A tökéletes esküvőnek lőttek!

Bennem akad a szó. Azért jöttünk Dominikára, mert kicsi korunk óta ez volt Iris álomhelyszíne az esküvőjéhez. A kisfilmet csak extraként forgattuk itt, amolyan ha már úgyis itt vagyunk alapon, ráadásul az összes stábtag hivatalos az esküvőre is.

Ekkor jut eszembe, hogy egész nap nem láttam Casst, a vőlegényt.

– Hol van Cass? – kérdezem rémülten. – Ugye, nem lépett le a lagzi előtt?

Iris hisztérikusan zokogva rázza a fejét.

– Cass túrázni ment. Nem vele van a baj. – Iris mély, nagyon mély lélegzetet vesz. – Hanem veled.

És a könnyei csak tovább patakzanak. Értem én, hogy sok a stressz, másfél éve erre az esküvőre készülünk, fontos neki a streamszolgáltató pályázatára készülő kisfilm is, de ez azért túlzás. Mégis hogyan és miért rontanám el pont én az esküvőjét?

Legyintek.

– Miattam egyáltalán ne aggódj, és pláne ne bömbölj. Nagyon is jól megvagyok, köszönöm, és az összes feladatot hibátlanul fogom teljesíteni, amit rám bíztál. Vagy a film miatt vagy ideges? Azért már bocsánatot kértem. Tudom, hogy egy jó barátod írta a forgatókönyvet, és tök jó is, de úgy éreztem, hogy a karakterem és Nico karakterének párosa nem kapott megfelelő lezárást... Annyira tud irritálni, amikor valami befejezetlen marad. Színtiszta kicseszés a nézővel szemben, én meg katarzist akartam adni nekik. Kiteljesedést a karaktereknek.

Csacsogok, hátha elakad a könnyvízesés, és csillapíthatom a nővérem szomorúságát. Élete legfontosabb eseménye előtt áll. Nehogy már elrontsam neki!

– Nem vagy boldog. Az álomesküvőmön, ahol mindenkinek boldognak kéne lennie, az életem egyik legfontosabb személye nem az. És még csak el sem ismered! Annyira tagadsz mindent, ami változást hozhat, hogy már észre sem veszed magadon.

Ez nem igaz, gondolom, de nem mondom ki. Ehelyett azt válaszolom:

– De örülök nektek, és boldoggá tesz a te boldogságod.

– Hát ez az – néz rám olyan könnyes szemmel, amibe beleremeg a szívem is –, az én boldogságom. Hol van a tiéd?

– Teljesen jól vagyok. Miért aggódsz ennyire értem? – nyúlok a keze után, hogy támogatást nyújtsak neki. Vagy magamnak.

– Ha annyira jól vagy, miért jöttél az esküvőre egyedül, Lily? Hiszen vőlegényed van, de otthon hagytad! Miért?

Összeszorítom a számat. Nem vallhatom be Irisnak, hogy Josh azért nem jött velem, mert szerepet vállaltam a kisfilmjében. Josh választás elé állított – ha belemegyek, hogy eljátsszam a romantikus főhősnőt, nem jön velem.