A szenvedő és a szemtanúk

14.A második kulcs

14. A második kulcs

 

Két napja nincs semmi hír a  lányokról. A kastély megfogyatkozott létszámú személyzete, azaz Dennis vezeti a keresést. Az earl nagyon sok falusit vont be a keresésbe. Muszáj neki. A kastélyban, a kasély körül, és a városban is keresik a két lányt. A városban a fantomképeikkel ellátott plakátokat ragasztottak a póznákra, a rajzok nagyon jól sikerültek, így ha valaki rájuk talál, biztos felismeri őket.

Viszont semmi nyom sincs. Mintha a föld nyelte volna el őket, és talán már meg is rágta őket, sőt már az emésztésen is túl van. Dennis megszállott szorgalommal járja a kertet és a kastélyt minden nap. Szerintem egy percet nem aludt, mióta a két lány eltűnt.

A szolgálók együtt aludtak a kastély nyugati szárnyában és nagyon jó viszonyt ápoltak egymással. Dennis kicsit a pótapja volt a két lánynak, Margery pedig a pótanyja. A szakácsnő sincs valami jó állapotban. Annyira rosszul főz, és összekeveri az alapanyagokat, mióta a „lányai” eltűntek, hogy ideiglenesen új szakácsot is vett fel az earl.

A második nap a rendőrség is beszállt a keresésbe, így megint teljes volt a káosz a kastélyban és körülötte. Az első napjukat teljesen a helyi keresésre áldozták, viszont eredmény híján, ma mindenki a városban és a közeli erdőben keresi őket. A nyomozó kutyák és a rendőrök már kora hajnalban várták Dennist a kapuban. A segédkező falusiak egy része szobát kapott a kastélyban, így ők is hajnalban csatlakoztak Dennisszel együtt a kereséshez.

Délre így csak Margery, aki labilis idegállapota miatt nem jött ki a szóbájából, az új szakács, Hope, Ian, Stone, Sir Ebenezer és én maradtunk a kastélyban.

Nem reggeliztem és nem is ebédeltem. Túl sok minden történt mostanság. A lányok eltűnése mögött is Hopeot sejtettem, de nem mertem ezt senkinek elmondani. Igazából nem is volt kinek, az egyetlen,  akiben bíztam,  távozott.

Délben lementem az udvarra, hogy behozzam a postát. Ez általában Dennis dolga volt, de ő most házon kívül volt.

Elég hosszú séta volt a főbejárat a kastélytól, főleg ilyen melegben. Nem irigylem az erdőben kutatókat. Ősz volt már, de a nap különösen erősen tűzött. Viszont tudtam már jól, hogy ez itt, Velszben mit jelent. Éjjel meg fogunk fagyni, olyan hideg lesz.

Alaposan átizzadt az ingem, mire elértem a postaládát. Ráadásul nem is érkezett semmi. Legalábbis azt hittem. Viszont a postaláda lábánál egy magazin hevert. A „Havi Sci-fi”. Belfegor kedvence.

Hónom alá fogtam és visszafele indultam. Stone a kutyák ketrecénél állt, és etette a kedvenc vadászkutyáit. Udvariasan biccentett.

Miután eléggé eltávolodtam tőle, elérzékenyülve nyitottam ki a magazint a tartalomjegyzéknél. Meg is találtam a cikket, amit kerestem, amíg visszafele baktattam a kastélyba, pedig végig is olvastam. Megjöttek az argentin koponya eredményei. Egy különösen mutálódott állati koponya volt. A fajt még nem azonosítottak teljesen, de a kutyafélék családjába tartozik. Nem földönkívüli. Szegény Belfegor, ha ezt megtudja...

A délután nagy részét a szobámban töltöttem. Túl sokat gondolkodom mostanság. Akkor is épp a kereszt alakú kulccsal játszottam. Már erős sejtésem volt, mit is fog nyitni. Mondhatni szinte biztos voltam. Visszatettem a helyére, és elindultam a könyvtárba. Társaságra vágytam.

Benyitottam a tekergő könyvraktárba, de minden asztal teljesen üres volt. A könyvtárban nem volt senki. Ez meglepő, hisz Ian csak enni és aludni jár innen ki.

Körbesétáltam egyszer a könyvhegyeket, nem vettem le semmit a polcokról, csak megérintettem a könyvek gerincét, magamba szívtam a dohos, poros illatukat. A régi, sokat megélt könyvek édes illatát. Nem siettem, körülbelül fél órába tellett, míg megkerültem a polcokat.