Hoseok érezte, hogy egyre közelebb és közelebb ér az álomvilághoz. A fáradtság ránehezedett a szemhéjaira és lassan húzta le őket a gravitáció. Ami persze teljesen érthető volt hajnali kettő órakor.
Az idősebb ugyan abban a pózban feküdt, ahogyan korábban elhelyezkedtek. Hoseok háta a kanapé támlájának volt nyomva, Yoongi teste pedig a fiú lábai között feküdt, a fejét a vörös hajú nyakába fúrta. Ez a pozíció segített lenyugtatni Hoseokot a tomboló vihar ideje alatt, ami mostanra enyhe esővé csendesült.
Érezte, ahogy Yoongi megmozdul rajta és mintha már nem nehezedett volna rá teljes súlyával. Hoseok túl fáradt volt. Alig bírta kinyitni a szemeit, és amikor sikerült, ködösen látott, de valahogy mégis felfogta, hogy mi történik.
Yoongi fölé magasodott.
A szőke nem gondolkozott. Nem, egyáltalán nem. Nem tudta visszafogni magát, ki kellett szabadítania az érzelmeit, amiket az alatta fekvő iránt érzett.
Hoseok össze volt zavarodva. Az agyát ellepte a fáradtság köde, de a gyomrában pillangókat érzett, mégis tudta hogy Yoongi mire készül.
A látása hirtelen kiélesedett és az agya is kitisztult. Yoongi fölötte nehezen lélegzett, meleg lehellete Hoseok ajkait súrolta.
Az idősebb tekintetéből Hoseok még soha nem látott érzelmeket vett ki. Idegesség, félelem, zavar és még valami, ami nem volt egyértelmű. De Hoseok tudta, hogy mit lát.
Vágy volt, vagy valami ahhoz hasonló, mert ő maga is érezte.
Yoongi tekintete a fiú szemei és ajkai között kezdett váltakozni.
Hoseok nem gondolkozott. Nem is érdekelte. Nagyon akarta. Szüksége volt rá. A saját ígéretét szegi meg vele, de nem érdekelte.
Előre hajolt, de Yoongi visszanyomta és felült. Hoseok annyira el volt bűvölve, hogy észre sem vette, tudat alatt követte az idősebbet, és így most ismét szembe kerültek egymással.
- Hoseok- suttogta Yoongi alig hallhatóan.
Úgy zihált, mintha most futotta volna le a maratont, és Hoseok hirtelen elszégyellte magát. Persze, össze volt zavarodva. Tudta, hogy az idősebb mindig is heteronak gondolta magát. És most mindent meg kell kérdőjeleznie.
- Meg fogok próbálni valamit...
Yoongi hirtelen cselekedete teljesen ledermesztette Hoseokot. A szőke közelebb húzódott, a tekintetét továbbra is a fiatalabb szemeibe fúrta. Lassan és óvatosan egyik kezét Hoseok arcára simította, másikat pedig a fiú hajába túrta.
Aztán hirtelen megtörtént.
Yoongi ajkai az övén voltak. A testeiket hirtelen elöntötte a melegség, csapdába ejtve őket. A puha, enyhén száraz ajkai gyengédek voltak Hoseok ajkain. Kíváncsiak. És Hoseok nem tudta megállni, hogy ne viszonozza a csókot.
De amint az idősebb dereka köré fonta a karjait, az elhúzódott. A hő, ami egy pillanattal ezelőtt még magába zárta Hoseokot, most hirtelen megszűnt. Már csak a fiú rajta ülő teste tartotta melegen.
- Kérlek. Ne csókolj vissza.
És Hoseok újra összezavarodott, viszont hamar rájött. Yoongi most kísérletezik.
A fiú ajkai hamarosan újra megtalálták a helyüket, de Hoseok ez alkalommal nem mozdult. Furcsa volt mozdulatlannak lenni miközben Yoongi ajkai úgy mozogtak a sajátján, ami teljesen őrületbe kergette. De visszafogta magát és csak annyit csinált, hogy hüvelykujjával megnyugtató köröket rajzolt a fiú fekete pólóval fedett bőrére.
Yoongi most már készen állt. Elhúzódott, és Hoseok ajkaira motyogott.
- Csókolj vissza.
Nem ellenkezett.
A lendület visszatért, amikor Hoseok végre viszonozta a csókot. Végre megtette azt, amit már olyan régóta szeretett volna.
Egy érzelmi kavalkád volt, szenvedély, vágy és vágyódás és csak csókolták egymást, hogy kielégítsék ezeket az érzelmeket.
Yoongi felmorrant, mikor a fiatalabb erősebben megszívta az alsó ajkát és átcsúsztatta a nyelvét a szájába, ezzel átvéve az irányítást.
Hoseok kezei megtalálták Yoongi combjait, amiket megmarkolt, majd az ölébe emelte az idősebbet, aki összekulcsola a lábait a fiú háta mögött. Minden olyan gyorsan történt.
Yoongi egyre inkább nekidőlt Hoseoknak, ahogy belemerült a csókba, mire végül sikerült lenyomnia a fiút oda, ahol alapvetőleg feküdtek, megmutatkozott a saját dominanciája.
Hoseok nem tudta, hogy a tv búgása volt -e, de úgy érzete, mintha minden részecskéje vibrálna. Elevenebb volt, mint valaha.
Ösztönből cselekedett, mikor a kezei becsúsztak Yoongi lenge pólója alá, és a fiú oldalára helyezte őket. Az idősebb azonban megijedt és elhúzódott.
Yoongi szemei teljesen ki voltak tágulva. Be volt feszülve, és hirtelen az összes esemény, ami ebben a pár percben történt eljutott a tudatáig. Mi a francot csinált?
Hoseok még mindig a hátán feküdt, Yoongi pedig az ölében ült. A vörös hajú aggódni kezdett a másik viselkedésének hirtelen változása miatt. A hangulat azonnal elromlott.
Hoseok szíve sebesen zakatolt a mellkasában, attól tartott, hogy valamit rosszul csinált. Yoongi combjaira tette a kezeit és nyugtatóan simogatni kezdte hüvelykujjaival a fedetlen bőrt.
- Kedvesem, jól vagy?
Hoseok szóhasználata mélyen fúródott Yoongi szívébe, az arcát elöntötte a halvány rózsaszín pír, amit Hoseok annyira szeretett. Ha Yoongi őszinte akart lenni magával, egyáltalán nem volt benne biztos, hogy jól van. Mit tettem? Mi bajom van nekem?
- Nem...- suttogta, mire Hoseok arcáról eltűntek az érzelmek.- Nem, nem vagyok jól. Bocsánat, most el kell mennem.
És elment. Olyan gyorsan szállt le Hoseokról, ahogy csak tudott és csak annyi időre állt meg, amíg kinyitotta meg becsapta maga után az ajtót, kiszaladva a hideg esőbe, ami továbbra is szakadt az égből. Hoseok érezte az ajtó csapódásának dübbenését az egész testében.
Mi a fasz történt?
-
-
-az egyik kedvenc részem. annyira aranyos:((
remélem Yoonie most jó sokat pihen és nem aggódik amiért nem tud részt venni a BE promotálásán a műtéte miatt:( remélem fájdalommentesen és boldogan tölti majd a napjait <3
#getwellsoonyoongi
201107
++ leváltották Trumpot végre ahaha rohadttul itt volt az ideje. rohadt rasszista faszfej
![](https://img.wattpad.com/cover/234107712-288-k57807.jpg)
ESTÁS LEYENDO
soap | sope // FORDÍTÁS ⚣
Fanfic"Többé már nem félek tőle." Egy történet, amelyben Hoseok zuhanya elromlik, így a szomszédja, Min Yoongi segítségére kényszerül. eredeti történet: @blurryseok | 2018 készült: 2020. 07. 23- 2020. 12. 31.