Lost in Chaos → The Witcher

| Nyolcadik fejezet |

Sziasztok!

Sajnálom hogy ennyire sokat kellett várnotok a következő részre, már hogyha vagytok még akik olvassák ezt a sztorit. Ha ezt olvasod, akkor köszönöm szépen neked amiért kitartottál a kis történetem mellett, iszonyat hálás vagyok neked! 

Ezt a részt félkész állapotban találtam meg a gépemen, tök véletlen, de gondoltam hogy ha már majdnem kész fejezet, fel is rakhatom nektek. Nem tudom valaha is be fogom-e fejezni a sztorit, de amint lesz ihletem és időm, fogok felrakni fejezeteket. 

Még egyszer köszönöm a türelmet!

--------------------------*----------------------

G E R A L T

Minden rendben lesz, Geralt.

Velem kell maradnod.

Tudom, hogy nem fogod feladni ilyen könnyen.

A végzeted még vár téged.

Geralt egyik lázálomból a másikba zuhant, a határok az álmok között teljesen elmosódtak. De az álmai középpontjában folyton ugyan azok a figurák álltak: azok az alakok, akiket eddig cserben hagyott. Valamint az a különös, ragyogó kék szemű nő, aki egy-egy éjszakánként mindig megjelenik előtte.

A legújabb álmának is ez a nő volt a főszereplője.

Újra azon a hideg éjszakán találta magát, mikor a saját makacssága miatt majdnem odalett az élete.

A halálos fáradtság még az álmában is magával ragadta egy pár röpke másodpercre, pontosan elraktározva, milyen érzés volt az élet és halál között lebegni órákig, napokig, hetekig, ki tudja mennyi ideig. Neki egyszerre tűnt egy örökkévalóságnak és pár percnek az egész. Az egyedüli pontos részlet, amit elraktározott az agya, az élénken égő kék szempár, amik egyenest az ő félig tudatánál lévő szemeibe bámultak. És a vörös csuklya. A vörös csuklya, ami alól világítottak a szemek, amik megmentették az életét.

Akárhányszor álmodott erről a titokzatos személyről, annyiszor látott különböző női arcokat a helyén. Már szinte abban sem volt biztos, hogy egy nő volt ott vele azon az estén.

De aztán mindig szellemként kísértette az a bizsergő, egyben égető érzés, amit a bőrén érzett, mikor hozzá ért a személy. Az érintés lágy volt, túl finom és óvatos ahhoz, hogy egy férfihoz tartozzon.

Halálra idegesítette, amiért nem tudta kideríteni, ki ez a személy. Évtizedeken keresztül kereste a vörös csuklyát, ám sehol sem találta. Akit talált, az is csak egy ráncos kezű banya volt, valamint egy selyemkereskedő, aki saját termékét hordva remélte, hogy piacot csinálhat. Egyikük sem illett abba karakterbe, aki az életéért küzdött akkor, amikor már mindenki más a sírját ásta.

Mint eddigi álmaiban oly sokszor, most is a kék íriszekkel rendelkező alak felé emelte a kezét, akinek csak az arca kicsi részét világította meg a távoli tábortűz pislákoló fénye. Ám ahogy eddig se, most se sikerült elérnie a csuklyát, hogy azt leemelve megnézze az illető arcát.

Ehelyett megnyílt alatta a föld, és mélyen zuhanni kezdett.

Zuhanni egy újabb, értelmetlen álomba.