𝐇𝐎𝐍𝐄𝐘 𝐀𝐍𝐃 𝐆𝐋𝐀𝐒𝐒 | 𝘒𝘰𝘯𝘰𝘩𝘢

▦2

Author's note: Ebbe a részbe drága nem_vagyok_alacsony ötleteit beleadtam. Mert ugye akik nem alacsonyak azok tartsanak össze xd Köszönök mindent drága <33

        *+:｡.｡Playlist｡.｡:+*
Hold On [Chord Overstreet]
One More Drink [GJan]
Weak When Ur Around [Blackbear]
           *+:｡.｡★｡.｡:+*

Lassan nyitottam ki a szemeimet, majd ugyan ezzel a lendülettel le is hunytam őket. Pislogtam párat miközben próbáltam magamhoz térni. Egy gyors mozdulattal az asztalon heverő telefonomért nyúltam. Persze nem is én lettem volna ha nem ütöm be a kezemet az asztal sarkába. Őszintén nem tudom melyikünknek fájt jobban. Ahogy felvillant a képernyő homályos tekintettel az órára néztem.

Megkönnyebbülve dőltem hátra, és nyugtáztam hogy csak egy órát aludtam. Miközben feltúrtam magamat az ezeréves kanapéról és a konyhapulthoz sétáltam elgondolkodtam. Azt álmodtam, hogy a fejembe zuhan egy karnis. Darabokra törik ez a nap, euro csavarokra és hexagon fejekre. Közben számoltam, hogy hány cseresznyefalevelet gyilkolt meg az ősz. Hirtelen azon kaptam magam a szekrény előtt álldogálva, hogy meleg van, mégis fázom. Elkapott az a bizonyára mindannyiunk számára ismerős érzés hogy valami nem jó. Hogy valami hiányzik. Idegesen az órára kaptam a tekintetem, mintha teljesen kiesett volna az, hogy alig öt perce néztem meg a telefonom kijelzőjén. Van még egy órám mielőtt ideér a fiú. Tehetetlenek éreztem magam. Mit kéne tennem? Csináljak valami ennivalót? Öltözzek át? Az összes ötletet elvetve egyetlen dolgot mondtam csak magamnak "Csak nyugodtan, úgyis rosszul fogsz dönteni". Végül csak az átöltözés mellett döntöttem. Viszont mikor ezzel végeztem ismét az az érzés kerített hatalmába hogy valami nincs rendben. Kopogás... Semmit nem akarok kapni, tényleg semmit, csak levegőt. Ess rám, fújj el, havazz be csak találjunk közös nevezőt, bár megrészegítenél. S végre érezném hogy még élek, ma is a viharban fogok ébredni. A villámok az ágyig érnek de te ott, te vagy a kedvenc démonom, vajas kenyeremen a méz. Előbb a szívembe törsz. s azután az agyamra mész.

-[T/N]-chaan!-kiáltotta el magát abban a pillanatban amikor kinyitottam előtte az ajtót.
-Bokuto-san, hello.-mosolyodtam el, majd becsuktam utána a bejárati ajtót, kizárva a hideget és azzal együtt a kétes gondolataimat is. Beszéljek vele? Önfeledtségemben kopogok végig a tudatlan pulton lévő poharakon. Most mégis úgy érzem, rajtam nevetnek ők is.
-És milyen volt a...találkozó?-kérdeztem fejemet enyhén oldalra billentve. Hajam a vállamra omolva bomlott szét az enyhe fogásból. De hát ez mindig így van. Felfogod a hajad, és áttűzöd a kontyod, nem akarod, hogy kiszabaduljanak a titkaid. 

-Nagyon jó volt, egy csomót nevettünk és szórakoztunk.-mesélte teljes beleéléssel, és szinte repült a boldogságtól.
-De hallod-e [T/N] neked is van valaki aki esélyes, nem?-vonta fel a szemöldökeit, és a kérdésével az én mondandómba vágott. Egyszerre fogtuk meg azt a bizonyos "ajtókilincset", de viszont egyikőnk sem gyakorolt rá nyomást, nehogy egymás gondolataira nyissunk. Mint egy falat száraz kifli, karcoltad végig belülről a mellkasom. Csak kérlek ma ne nyiss rám. 

-De van.-vontam vállat, és közömbös tekintetemet az ablakra vezettem. Biztosan az az átkozott tavalyi nyár a hibás. Ahol selyempillangók között fátyolfellegek árnyékában csipkézted ki szívemet harmattal. Egy kéretlen szó érkezik a számig, és kivont karmaival a torkomba mar. Lelkem mennydörgős viharrá változik, és megszédül velem a világ.
-Ki az? Megütöm...-nevetett fel. Csak mosolyogva megráztam a fejemet, üzenve neki, hogy nem vagyok hajlandó tovább folytatni ezt a beszélgetést, és a kérdését pedig megválaszolatlanul hagynám. Visszafordultam a konyhapult felé és az egyik szekrényben kezdtem el pakolászni hogy elérjem a sós rágcsákat.
-Már hogyan üthetnéd meg magadat?-sütöttem le szemeimet immáron a kezemben a zacskó chipssel.

-És amúgy tudod...
-Igen igen tudom. Igen, maradhatsz.-vágtam bele most én az ő mondandójába, egyenlítve az előbbi incidenst. 
-Honnan tudtad, hogy ezt akarom kérdezni?
-Bokuto, három éve ugyan ezt csinálod. És mindig úgy kezded hogy "És amúgy tudod..." vagy esetleg "[T/N] saan". Ismerlek már.-milyen érdekes...ismerlek. Ismerlek már, mióta tavaly a farmerembe olvadt az a karamellás cukorka. Azóta sem változtál semmit, ugyanúgy meg akarod magyarázni, hogy neked van igazad. Honnan tudod hogy tényleg ismersz-e valakit? Az igazi énjét mutatja-e neked vagy az is csak egy tökéletesre csiszolt álarc az összes többi közül amit nap mint nap felvesz? A redőnyön a fák árnyéka lebeg, és én pedig el vagyok veszve.

A film után, (aminek bevallom) még a címe sem maradt meg némán leragasztottam pár darab sebtapasszal azokat a furcsa formájú sebeket az ujjaimon. Mintha egy hajszálvékony repedés formájú seb cikázott volna végig a bőrömön, hidegen. Milyen ironikus...néha talán még a saját képzeletünk is játszadozik velünk. Azt hiszed hidegebb vagy mint én?

Lámpaoltás volt a szívedben. Nélkülem mentél el aludni, és rám hagytad, hogy vegyem le a fűtést, zárjam kettőre az ajtót, és melegedjek fel utoljára. Hideg van melletted, és nem merek hozzád érni. Félek hogy azonnal megfagynék én is.