𝐇𝐎𝐍𝐄𝐘 𝐀𝐍𝐃 𝐆𝐋𝐀𝐒𝐒 | 𝘒𝘰𝘯𝘰𝘩𝘢

▦4

Lassan már inkább a könyv leírásába fogom említeni a nevedet nem_vagyok_alacsony
köszönöm szépen hogy átolvastad és kijavítottad a hibákat :3

*+:｡.｡Playlist｡.｡:+*
I'm So Tired [Lauv]
I like Me better [Lauv]
Let Me Down Slowly [Alec Benjamin]
*+:｡.｡★｡.｡:+*

-Konoha mit csináljak?-kérdeztem halkan.
-Ki az?-kérdezett vissza. Hát így működik ez mostanság. Kérdésre kérdéssel felelünk. Azután pedig mi sem tudjuk a választ...semmire.
-Bokuto.-válaszoltam, és elvetettem a saját kérdésemet. Ő a falamon lógó csillagkép, az ablakon túli vihar, a fény, az igazán széparcú lidérc és a fagy, el se hinnéd, hogy mennyi minden vagy valaki számára.
-Sajnálom.-suttogta, majd széttárta a karjait. Szó nélkül, zokogva bújtam bele az ölelésbe.

Kezdett sötétedni, a fenyők egyre szürkébbé változtak, ahogy egyre inkább esteledett. A nap lemenő sugarai még egyszer okker sárgával átsatírozták a táj egyes részeit, mint egy gomba kalapját, vagy néhány barnás, érdes fatörzset, a tűleveleket is megszínezte még itt-ott néhány huncut napsugár, majd végleg lebukott a távoli kékes hegyek mögött, narancsra festve az égboltot. Ez mind múlékony. Legalább hasonlít rám. Az eső ismét szakadni kezdett odakinn. Én a tornateremben álltam Yukie és Kaori társaságában. Mindent elmondtam nekik, amivel sikeresen sokkoltam a két lányt, a sírást nehezen visszatartva ölelgettek meg. Tanácsuk szerint az edzés végéig maradtam, csak azért, hogy Bokutoval mehessek haza. Nem akartam. Tényleg nem. Haza akartam menni, mielőtt az eső még jobban elkezd szakadni...vagy lehet hogy következőleg nem csak az eső, hanem maga az ég szakad rám. Így hát vártam.

Mivel Akaashi -aki eddig a haza út alatt tartotta bennem a lelket a különböző érdekes történeteivel, amelyeket a kérésemre kezdett mesélni- előbb lefordult, ezért a kapitánnyal folytattam az utamat haza. Reménykedtem hogy a lányok és a fiú akivel együtt tudtam meg a hírt nem mondott neki semmit.
-Minden rendben? Hallottam hogy voltatok orvosiban.
-Mhm, minden rendben van.-bólintottam egy kisebbet. A hullámok takarnak be éjszakánként amikor táncolni kezd az égbolt Keresem a büszke ráncokat a holdon az esőben, miközben nyugatra sodor az ár, és lassan megtalálom a szemeidben a világítótornyot. Felébred a szél is, megmozgatja a partot, leszidja a ködöt, hogy ne fázzanak a hegyek. Apró kagylók beszélgetnek a tenger mélyén, arra vágynak, hogy csillagokká váljanak. Bokuto hirtelen felindulásból, gyerekes mosollyal egy pocsolyába ugrott. Amikor egy pocsolyába ugrasz, nem gondolod, hogy az eső lelkébe gázolsz? Mostmár nagy eséllyel másként fogsz nézni a pocsolyákra.
-Látom hogy valami nincsen rendben.
-De, minden rendben van!-szóltam vissza kicsit ingerültebben.