𝐇𝐎𝐍𝐄𝐘 𝐀𝐍𝐃 𝐆𝐋𝐀𝐒𝐒 | 𝘒𝘰𝘯𝘰𝘩𝘢

▦9

Hirtelen szakadt ránk az ég. A vihar elöljárójaként már hallottuk az egyre közelgő mennydörgés hangját. Végül egy haloványan látható villám szegte át a viharfelhőktől sötét eget.
Konoha utánam esett be az előszobába csurom vizesen.
-Kibaszott eső!-morgolódott, miközben levette a cipőjét, majd azzal a lendülettel a csempész vágta. Volt egy olyan érzésem, hogy nem az átázott cipő volt az oka annak, hogy ennyire ideges.
-Nyugalom, minden a legnagyobb rendben!-szóltam.
-Nem, kurvára nincs semmi sem rendben egy jó ideje!
Az Istenért is, nem azért fulladsz vízbe mert beleesel, hanem azért mert nem is próbálsz kimászni. Ideje felkaparnod magad a földről, és emlékezned arra, hogy ki is vagy valójában. Nehogy már egy hülye fiú tegyen tönkre! Kelj fel, sminkeld ki magad, öltözz fel úgy, ahogy neked tetszik, hívd fel a barátaidat és menjetek el bulizni. Kövess el hibákat, csókolj meg valakit, még akkor is ha nem tudod, hogy viszonozza-e az érzéseidet. Tökmindegy, csak érezd, hogy élsz. Mit mesélsz majd szívesebben a gyerekeidnek? Hogy egy lelki roncs voltál éveken keresztül, vagy azt, hogy a fiatalságod minden percét kiélvezted?-hadarta szemrehányóan. Hirtelen vegyült bennem a düh, a szomorúság és a szeretet hálával keverve. Már lendítettem a kezemet, hogy az előbbi szavainak a súlyát éreztessem vele, de...nem. Csak egy kisebbet csattant a kezem az arcán, fájdalommal sem járt. Végigsimítottam az arcélén.
-Szó nélkül mondd el, mész-e vagy maradsz. Szó nélkül.

Ahogyan telt az idő az eső annál jobban, szüntelenül esett.
-Felhívod a szüleidet?-nyújtottam át a kanapén heverésző fiúnak a mobilját.
-Biztosan maradhatok?-vette át tőlem és tárcsázni kezdte a számot.
-Persze.-válaszoltam halkan, és beslisszoltam a fürdőszobába ameddig telefonált. Már reflexszerűen elfordítottam az arcomat a tükör felől. Mindig is utáltam a tükröt. Vagyis nem is a tükröt, habár...azt is. Inkább azt amit láttam benne. Miért kell visszatükröznöd engem? Miért? Egyentalán mi értelme van a tükröknek? Átkozott üveg...üveg.
-[T/N], gyere ide kérlek!-kiabált át a fiú másik szobából. Meglepődtem, hogy ilyen hamar végzett a telefonálással, és még volt ideje a szobámba is besunnyogni. Beletúrtam a hajamba már inkább megszokásból, és ignorálva a fájdalmat a tagjaimban átsétáltam a szobámba.
-Ez üveg...-forgatta meg a szilánkokat a kezében.
-Azokat rakd vissza!-nyúltam a darabokért. Tudod...ha velemi eltörik és a darabjai elég nagyok meg tudod javítani. Sajnos néha a dolgok nem eltörnek, hanem összetörnek.
-Hé, hé, nyugi. Csak megpróbálok valamit.-emelte meg kissé a hangját, majd tenyerét a szilánkkal együtt a vállamhoz nyomta. Egy kisebb szisszenéssel nyugtáztam az amúgy sokkal jobban érződő fájdalmat.
-Te...most?
-Összeraklak.-húzta félmosolyra ajkait, miközben én majd ott ájultam el, így meg mellett fognom a fiú vállát hogy ne essek hanyatt. Nem az állt a papíron hogy csak az igaz szeretet szolgálhat gyógyírként? Vagy rosszul emlékeznék? Végül is már ezen sem lennék meglepődve ha kihagyna a memóriám.
-Leülhetnénk?-kérdeztem halkan, mert már tényleg úgy éreztem, hogy forogni kezdett velem a szoba.

-Fázol?-pakolta le a kezében tartott bögrét.
-Csak egy kicsit.-gubóztam be még jobban a takarómba. Szinte azonnal még jobban bebugyolált, mire akaratlanul felnevettem.
-Azt hiszem, minden csalódás megérte, mert a végén találkoztam veled.
-Hé figyelj, ha már nyakig vagy a szarban. Tudod mit?
-Hm?
-Adj hálát az Istennek, hogy nem hullámzik.-mondta. Kellett egy kis idő, hogy ez az egész eljusson az agyamig, de amint leesett, nevetésben törtem ki.
-Köszönöm.-mondtam hirtelen, én sem tudom megokolni hogy miért.
-Mit?
-Mindent. Azt, hogy itt vagy.
-Néha nem csak attól kell megvédeni valakit, amitől fél, hanem attól is, amire vágyik.
-Megfoghatom a kezed?
-Persze.-válaszolta pár másodpercnyi szünet után.
-Hozzád bújhatok?-kérdezte halkan.
-Persze!-tártam szét a karjaimat felé.
-Biztos nem baj?
-Miért lenne baj?-kérdeztem vissza, ami mostanság rossz szokásommá vált.
-Nem tudom...-ölelt át óvatosan, majd egyre erősebben.
-Ez így nagyon kényelmes meg minden, de megfulladok.-morogta, de még erősebben ölelt magához.
-Akkor talán ne ölelj ilyen szorosan.
-Fogd be!-vágott vissza.
-Ez az én szövegem.-mondtam sértődötten, amelyet persze csak megjátszottam.
-Csinálj valamit, piszkáld a hajam vagy mittudomén' amit a lányok imádnak ilyenkor.-pakolta egyik kezemet a fejére.
-És...ha véletlenül úgy éreznéd, hogy szeretsz, mondd el! Mert lehet, hogy véletlenül én is szeretlek téged.-mormogta. Erre már nem szóltam semmit...nem is akartam. Pedig lehet, hogy kellett volna, sőt tudtam is volna mit.
Aranyosan szuszogott mellettem, így megállapítottam, hogy több mint valószínűleg alszik. Ezt kihasználva közelebb bújtam hozzá, és egy puszit nyomtam a szája sarkába mielőtt én is lehunytam a szemeimet. A megállapításom hamis volt, mivel a következő pillanatban elmosolyodott és még közelebb húzott magához.

Az égbolton ma akciósak a csillagok. Pár sóhajért kacagnak és a kezedbe hullanak.