𝐂𝐀𝐍𝐃𝐘 𝐏𝐀𝐈𝐍𝐓 | 𝘐𝘵𝘢𝘤𝘩𝘪

Második

Megindultam tovább, amikor hirtelen elém tárult a földi mennyország, azaz a konyha. Kinyitottam a hűtő ajtaját, majd összedobtam magamnak egy szendvicset. Ezek után úgy döntöttem, hogy felmegyek a szobámba és kipihenem a mai nap fáradalmait. Arra ébredtem, hogy hamarosan nyílik az ajtóm, és belép rajta Tobi és az a szőke lány....vagy fiú? Álmosan kaptam feléjük a fejemet.
-Deidara vagyok!-nyújtotta a kezét. Ezek szerint fiú. Felültem az agyon, kezet fogtam vele, és bemutatkoztam.
-Sachiko vagyok!-feleltem neki már nagyon unva ezt a bemutatkozgatós játékot. Nos, az ő társaságukban töltöttem el az első 2 órát. Míg Deidara gyurmázott, vagy mittomén mit csinált, én Tobival beszélgettem...már amennyire lehet vele beszélgetni, mivel eléggé gyerekes válaszokat adott, valamint rendszeresen kitért a témák elől. Egy idő utan rájöttem, hogy át tud magán engedni tárgyakat. Így az utolsó fel órában Tobin szaladgáltam át, amit a szőkeség csak szórakozottan nézett. Ekkor érkezett meg a második váltás. És akkor láttam meg őt....Kisame mellett...azt a fiút, akiről már annyi legendát hallottam a faluban. Viszont akármennyire is volt érdekes jelenség a titokzatos Uchiha Itachi, nem ő fogta meg a figyelmemet.

Írói szemszög:

Sachiko már 1 hónapja az Akatsuki tagja. Megismerkedett az összes taggal, akik már is nagyon megszerették, ahhoz képest hogy amikor idetoloncolták milyen ellenségesek voltak vele. A fiúk úgy tekintenek Sachiko-ra, mintha a húguk lenne, így legtöbbjük Sachi vagy Sachie-channak nevezte. A Senju lány különleges barátságot ápol Uchiha Itachival, amit legjobb barátnőjével, Konannal rendszeresen átbeszélnek. Míg a lila hajú lány ezt szerelemnek nyilvánítja, Sachiko csak kötődésnek hívja, és legbelül tudja, hogy origamis barátnőjének nem fog bejönni az a jóslata, hogy összejöjjön a SachIta pár. Elsőként Tobival barátkozott össze, ezáltal egy szobába is rakták őket, Pain szavaival élve: ,,Éppen ugyan olyan értelmi szinten vannak". A lány sokkal felszabadultabbá vált a jó társaság hatására, sőt, mindenkinek adott beceneveket, ezzel néhány embert az őrületbe kergetve. Összegezve: Egy zeneimádó, lobbanékony lány, egy ,,kis" flegmasággal fűszerezve, és az Akatsuki tagja. Kell ennél több?

Sachiko szemszöge:

-KISAME! ZETSU! HIDAN! HOZZÁTOK VISSZA A KÖPENYEMET, VAGY MEGFEJELTETEM VELETEK PADLÓT!-rohantam a fiúk után egy sima fekete nadrágban, és egy ,,no" feliratos pólóban.
-Mit csináltak már megint?-kapta el a kezemet a falnak támaszkodva az Uchiha fiú.
-Aaaajj! Itachi! Elvették a köpenyemet! Pain meg fog ölni, ha nem kapom vissza ép állapotban.-álltam meg egy pillanatra, majd ezeket elhadarva kitéptem a kezemet a szorításból, és újból futásnak eredtem.
-Nem haragszom rátok! Csak adjátok vissza! -álltam meg kifulladva, mire előbukkant a három bűnös.
-Most megvagytok!-vigyorogtam, mint egy pszihopata, majd rájuk ugrottam, és azt ütöttem, amelyiket értem. Végül mindhárom felpattant, és sarokba szorítottam őket.
-Kegyelmezz!-emelte maga elé kezeit Hidan.
-Hadd gondoljam végig....NEM!-kezdtem el kezembe koncentrálni a chakrát. Ütésre készen álltam előttük, majd amikor már lendítettem a kezemet, valaki megragadta.
-Elég volt! Szerintem így is eléggé beszartak.-fogta meg a csuklómat Itachi.
-Jól van...most az egyszer elengedem őket.-hangsúlyoztam ki az egyszer szót, mire a három bűnös vihogva elszaladt, köpenyemet a földön hagyva, én pedig kivontam kezemből a chakrát.
-Jól vagy?
-Én? Persze...jól vagyok.-vontam meg a vállam egy kissé zavarban a sharinganos kérdésére. Felvettem a köpenyemet, majd elmentem a Tobival közös szobánkba, Itachi pedig feltételezhetően a Kisaméval közös szobájuk felé vette az irányt. Úgy hallottam, hogy küldetésre megy holnap. 
Benyitottam a szobába, viszont nem találtam odabent senkit. Ezért ledobtam az ágyamra a köpenyemet, majd kimentem a folyosóra, és Itachi után indultam a szobájába, mivel éppen érdekelt, hogy milyen küldetése lesz holnap. Utána arra is gondoltam, hogy megkérdezem tőle, hogy van-e kedve segíteni összedobni valami ebédet. Hirtelen nagyon furcsa érzésem támadt. És...érzek egy másik chakrát is. Hátranéztem, viszont nem láttam senkit. Visszafordultam, és pillanatok alatt befogta a számat egy kéz,majd szembe fordított magával. Egy szürke hajú, szemüveges fickó. Anbus. Kabuto! Ismertem fel az árulót. Már hányszor láttam, ahogy Kakashi-sensei azzal a gyilkos tekintetével nézett rá. Ez a fiú egy igazi kígyó, nem is csoda, hiszen a mesterétől tanulta. Már formáltam volna a kézjelet...
-Ha szeretnéd megtartani a rongyos életedet, akkor fogd be a szád te kis cafka!-kötötte be a számat valami ezer éves ronggyal, és lökött be a szobám ajtaján. Hogyan jutott be a bázisra? Egyentalán hogyan talált el idáig? Hiszen a bázis nagyon erősen elrejtett területen fekszik. Ezernyi kérdés kavargott a fejemben. Egy kézzel lökött le az ágyra, és ott is tartott.
-Ne ficánkolj már!-hívott elő egy kígyót, aki lefogott, ő pedig egy kunait szorított a nyakamhoz.
-Óóó...tán nem csak ez az a híres nyaklánc amit Tsu...
-NE VEDD A SZÁDRA A NEVÉT!-próbáltam ordítani, de ez a rongy miatt több mint valószínüleg csak zagyvaságnak hallatszott.
-Most pedig mesélsz nekem az Akatsuki terveiről!-szorította erősebben a fegyvert a nyakamhoz, ameddig ki nem serkent a vérem. Ütni nem birtam, a kunai tartómat pedig nem érhettem el. Hirtelen egyet gondolva hármat belerugtam a falba, mivel Itachi és Kisame szobája az enyém mellett volt, így reménykedtem, hogy meghallja valamelyik,és átjön a zajra, de ehhez nem sok reményt fűztem.
-Úgyse hallja senki!-vigyorgott undorítóan, majd elkezdett ismét arra kényszeríteni, hogy mondjam el az Akatsuki terveit. Milyen terveit? Nincsenek TERVEINK! 
-ENGEDD EL TE NYOMORULT FASZ!-ütötte le rólam az egyik megmentőm, akinek a kilétét még nem fedezhettem fel. Ezek szerint meghallotta. Kirántottam kezeimet a kígyó szorításából, majd a falhoz dobtam az undorító állatot, ami aztán élettelenül hullott le a padlóra, úgyanúgy, mint Kabuto.
-Jól vagy? -jött oda hozzám az Uchiha. 
-Köszönöm!-ugrottam oda hozzá,majd szorosan megöleltem. Bizonytalanul, de viszonozta. Ekkor jöttek be a többiek.
-Itt meg mi a fasz történt? -lépett oda Kisame a holttesthez, majd lábával arrébb billentette a fejét, hogy látható legyen az arca.
-Kabuto! Annak az átkozott kígyónak a kémje!-lépett oda Pain Kisame mellé
-Kém?-kérdeztem értetlen fejjel, még mindig sokk hatása alatt.
-Igen...Orochimaru. Régen ő is Akatsukis volt. Mostanra egy hataloméhes rohadékká vált. -húzta ki Sasori az élettelen testet, majd a szobából kiérve elkezdett vitatkozni Hidannal, aki fel akarja áldozni a hullát.
-Akkora egy észlény ez a csávó baszod. A bázisán kikérdezni valakit. Ennél jobban még Tobi is megcsinálta volna.-röhögött Kisame.
-Jól vagy Sachie drágám? Mit akart tőled ez a dög?-lépett oda hozzám Konan, majd átölelt.
-Annyira...undorító volt! De, jól vagyok, Itachinak köszönhetően.-mosolyogtam fel a fiúra, aki félrebillentette a fejét, és bólintott egyet. 
-Akkor...én most magatokra hagylak egy kicsit titeket...beszélgetni!-indult meg az ajtó felé barátnőm, majd kitessékelte a többieket. Idióta...
-Köszönöm, köszönöm, köszönöööm!-ugrottam rá a fiúra, aki egy pillanatra elvesztette az egyensúlyát, de vegül sikerült megtartania.
-Ugyan,semmiség! De azért leraklak...-engedett le a földre. 
-Kérek egy kötést Konantól.-emlékeztem a friss sebemre. Megindultam az ajtó felé Itachival a nyomomban.
-Én pedig megyek, és megnézem, hogy Hidan hozott-e narancslevet.-szorította ajkait egy vonallá, hogy nehogy kitörjön belőle a nevetés, mire én csak szempilláimat rebegtetve néztem rá. Már-már annyira tartotta vissza a nevetését, hogy meg kellett támaszkodnia a falban. Végül vihogva, de megindult lefelé a lépcsőn. Én pedig Konan és Pain szobája felé vettem az irányt. Út közben szorosan a markomba zártam a nyakamban függő kék kristályt.
-Ó anya...miért hagytál itt?-suttogtam magam elé.