𝐂𝐀𝐍𝐃𝐘 𝐏𝐀𝐈𝐍𝐓 | 𝘐𝘵𝘢𝘤𝘩𝘪

Negyedik

A nap hátralévő részét mindenki lázas pakolással töltötte. Már a fogkefémet és Itachi pólóját pakoltam be, amikor Tobi szó szerint beesett az ajtón a kutyussal, majd levágták magukat az ágyukra. Én ezt csak egy vállrándítással nyugtáztam, majd én is álomra hajtottam a fejemet. Reggel arra keltem, hogy az ébren levők szorgosan húzgálják végig bőröndjeiket a folyosón, és azután pedig zuhognak vele a lépcsőn lefelé menet. Miért nem emelik fel, és úgy viszik le azt az átkozott bőröndöt? Egyszerre léptünk ki Konannal a folyosóra, mindkettőnk arcán azzal a ,,ki a fasz csattog" tekintettel. Végül rászántam magamat, és felöltöztem. Egy egyszerű fekete pántost és egy farmershortot vettem fel. Ezek után bevonultam a fürdőbe, hogy felkenjek magamra egy kis vakolatot, mert én megtehetem. Ekkor kezdtek el dörömbölni az ajtómon.
Mivel éppen szempillaspiráloztam, nem tudtam ajtót nyitni, ezért csak kikiabáltam:
-Gyere!
-Hol vagy?-hallottam meg Itachi hangját. Francba.
-Fürdő!-raktam le a szempillaspirált, és rátértem a púderre, amit pár lépéssel előbb kellett volna használnom, de elfelejtettem...mily meglepő.
-Mit is csinálsz éppen?-támaszkodott meg az ajtófélfában
-Púderezek.-ütögettem oda a szivacsot az arcomhoz.
-Csak jöttem szólni, hogy indulunk.-csapta össze a tenyerét. Beledobtam a szükséges sminkcuccokat egy kisebb neszeszerbe, majd ezt is belevágtam a táskámba. Felkaptam a kulcsot az asztalról, és kiléptünk a szobából. Mielőtt bezártam volna az ajtót, villámként csapott le rám a gondolat, és visszasiettem a szobába, mire az Uchiha csak értelmetlenül nézett. Felvettem az asztalról az MP3 lejátszómat és a fülhallgatómat, és mostmár véglegesen bezártam az ajtót, és a kulcsot a táskám mélyére süllyesztettem.
-Segítsek vinni?-fogta meg a táskám egyik fülét a fiú, mire csak megráztam a fejemet, ezzel jelezve, hogy nem szükséges.
-De te lány vagy.-mondta.
-Milyen jó megállapítás.-szóltam ironikusan hozzá.

Odaértünk a többiekhez, és lassan elindultunk a buszmegálló felé. Odaérve mindenki helyet foglalt a keskeny padon, és csak vártuk, hogy megérkezzen a buszunk. Akinek nem jutott hely a padon az csak levágta magát a járdára. Nem kellet sokáig várakoznunk, mivel 5 perc múlva fel is tűnt a tömegközlekedési jármű. Nagyon furcsa volt sok ember között lenni, úgy, hogy nem félnek tőled. Mivel semmilyen Akatsuki-s cucc nem volt rajtunk, ezért nem tudtak minket felismerni. Helyet foglaltam Konan mellett egy kétüléses helyen, és elkezdtünk beszélgetni arról, hogy ki milyen ruhát hozott magával, és hogy milyen lesz ez az egy hét egy teljesen másik környezetben. Két óra múlva a buszunk megállt a szálláshelyünk utcájánál. Kiszálltunk, majd megindultunk megkeresni a hatalmas utcában a házunkat.
-Ez lesz az!-nézett fel Pain a kis papírkájából egy emeletes-kertes házra.
-Ilyen közel vagyunk a parthoz?-ugrándozott Konan. Valóban, csupán 300 méter innen a tengerpart. A levegőben érezni lehet a tenger sós illatát. Az égen sirályok hada körözött.
-Ezek szerint.-vont vállat Pain, majd kizárta az ajtót. Az alsó szint egy hatalmas konyha, nappalival. A felső emeletre egy csigalépcső vezet. Itt találhatóak a szobák. Gyorsan bepakoltuk a cuccainkat egy szimpatikus szobába Konannal, majd kiráncigáltuk a fürdőruháinkat. Ameddig én a strandos törölközőmet keresgéltem, Konan bevonult a fürdőbe, és felvette a fürdőruháját. A lila egybe részes fürdőruha nagyon jól állt neki. Ezek után én foglaltam be a fürdőt, és én is "átvedlettem". Felkaptuk a törölközőinket, és elindultunk a fiúkkal az oldalunkon a strandra. Mivel délután 6 körül lehetett, a legtöbb ember már hazafelé igyekezett. Természetesen kaptunk is pár "kik ezek a retardáltak" pillantást. Ledobáltuk egyhelyre a cuccainkat, mint egy nagyon kultúrált társaság, és rögtön megrohamoztuk a tengert. Míg a fiúk próbálták belefojtani egymást a vízbe, mi lila hajú barátnőmmel a sekélyben beszélgettünk. Egyszer csak valaki meghúzta a lábamat, ezzel berántva engem a mélyebb vízbe, mire tisztára elmerültem, és egy kis vizet is benyeltem.
-Te állat!-ütöttem egy hatalmasat az illető fejére, és ennek hatására kénytelen volt feljönni a víz alól.
-Aú! Ez fájt Sachie-chan!-emelkedett ki a cápa a vízből.
-Megérdemelted te ponty!-csapkodtam rá a vizet, majd visszatértem a barátnőmhöz. Picsába! A rohadt hajfesték! Emelgettem meg kifakult tincseimet. És csalódottan sütöttem le a tekintetemet az aranyszínű homokra. Később egy parti büfébe telepedtönk le valami kaja reményében, utána pedig kifeküdtünk a partra, hogy megcsodáljuk a nap utolsó sugarait.
-Hé! Sachiko, ne legyél zabos, de...-mutatott Konan egy bár felé, ahol Itachi ült egy pink hajú lánnyal szemben.
Nagyon jól szórakoztak. Rettentően fájt látni a tegnapelőtti este után, hogy milyen őszintén tud nevetni egy idegen lánnyal. DE miért is? Hiszen elvileg engem nem érdekel. Seperc alatt összeszedtem a törölközőmet, és futva tettem meg a 300 métert a szállásunkig. Hirtelen nem tudtam, hogy mit miért tettem. Kivágtam az ajtót, mire az otthon maradt Pain és Kakuzu értelmetlenül néztek rám. Én csak legyintettem egyet, és felsiettem az ideiglenes szobámba. Levágtam a strandos dolgaimat a földre, és gombóccal a torkomban leültem az ajtónak háttal. Mélyeket lélegeztem. Miért kell már az első nyaralási napot elcseszni? Habár, ő is szórakozni jött, ahogyan mindenki más. Elvégre én vagyok a hülye, amiért ez nekem rosszul esett. Nem az ő hibája, hogy ez engem felidegesít. Akkora egy barom vagyok! Egy újabbat lélegeztem, majd végre beengedtem azt az emberkét, aki másodpercenként 26-ot kopogott.
-Jól vagy?-nézett rám sajnálkozóan lila hajú barátnőm.
-Asszem.-álltam félre az ajtóból, hogy bejöhessen, és hagytam, hogy szétpakolja a cuccait a szekrényébe. Én is így tettem, amikor ráakadtam Itachi pólójára. Magamhoz szorítottam, és beszívtam az illatát. Elhatároztam, hogy elmegyek, és visszaadom neki, és megpróbálok vele beszélni. Elindultam a hosszú folyosón, és megálltam Itachi szobája előtt. Vettem egy nagy levegőt. Nyugi. Megigazítottam hosszú vöröses-feketés hajamat, majd benyitottam.
És...ismét köszönhettem egyik legjobb barátomnak, a sírógörcs folytogató érzésének, amely mintha a semmiből csücsült volna a vállamra.
Ott ült....ott ült az ágyon az a rózsaszín hajú lány. Azzal a tipikus ,,hozzám képest semmi vagy" tekintettel nézett rám. Tényleg egy semmi vagyok hozzá képest. Gyönyörű, vasalt rózsaszín haja a vállára omlott, ellenben az én töredezett kifakult fürtjeimmel. Elszámoltam magamban 3-ig, de ìgy sem sikerült lecsillapodnom.
-Én...bo...bocsánat!-vegyült bennem a fájdalom, és a düh.
Hozzávágtam az Uchihához a pólóját, majd becsaptam magam mögött az ajtót. Úrrá lett rajtam a féltékenység. Futás közben előráncibáltam farmersortom zsebéből a zenelejátszómat, és a fülhallgatómat. Még arra sem álltam meg, amikor hallottam, hogy valaki utánam kiáltja a nevemet. Homályosan láttam a szememben gyülemlő könnyektől, aminek még mindig, még mindig nem tudtam az okát. Felkaptam a papucsomat az előszobából, és kiviharzottam a bejárati ajtón. Ledobtam magam elé a lábbelimet, és belecsúsztattam a lábamat. Ezek után meg sem álltam a tengerpartig. Reméltem hogy nem erről fog szólni ez az egy hetem hogy vagy a tengerpartra vagy a tengerpartól szaladok a másik pontba. Édesapja azt is csak remélni tudtam, hogy senki sem követ. Leültem a homokba, és a fülembe dugtam a fülhallgatómat, és elindítottam az egyik kedvencemnek mondható zenét. Lassan csordult le az első szempillafestékemtől fekete könnycsepp az arcomról. Egy gyors mozdulattal töröltem meg az arcomat, majd komor tekintettel meredtem az egyik tengerparti kőre. Már jó ideje ülhettem ott, mivel a nap is lement, és a levegő kezdett lehűlni. A tenger hullámai lecsitultak. Ekkor egy kezet éreztem a vállamon, és csak imádkozni tudtam, hogy ne Itachi legyen. Legnagyobb szerencsémre Kisame telepedett le mellém.
-Jól vagy?
-Ez hülye kérdés. Azt sem tudom, hogy mitől vagyok rosszul.-nevettem fel keserűen, és nekidőltem a vállának.
-Nyugi!
-Tudsz még pár ilyet bazdmeg? Ez a legidegesítőbb mondat, amit egy idegesnek mondhatsz, hogy nyugodjon le!-kezdtem el ordítani, de hamar rájöttem, hogy egy kicsit vissza kéne vennem.
-Bocsi, nem akartaaam...-sírtam el magamat véglegesen, és megöleltem. Annyira szar ember vagyok. Szegény idejött, hogy segítsen, én pedig leüvöltöm a fejét. Rögtön viszonozta az ölelést. Így ültünk pár percig, aztán levettem a fejemet a cápa válláról.
-Mit szerettél volna?-törölgettem meg a szemeimet, aminek hatására csak még jobban szétkentem a szempillaspirálomat az arcomon. Ekkor nyújtott át egy sminklemosós vattát, amire teljesen elképedtem.
-Konan adta. Azt mondta, hogy szükséged lesz rá.-vettem el tőle.
-Köszönöm!-töröltem le a fekete festéket az arcomról.
-Egyébként...sajnálom, ami a hajaddal történt. Ezért...-csörgetett meg egy dobozt a háta mögött, ami egyből felkeltette az érdeklődésem.
-Kisame, mi van a dobozban?-engedtem el egy halvány mosolyt. Egyből sikerült jobb kedvre derítenie.
-HAJFESTÉÉÉK!-nyomta a képembe a kék dobozt.
-De...Kisame! Az én hajam vörös. Ez kék! -nevettem el magamat, mire a cápa teljes értetlenséggel nézett rám, majd újból szemlélni kezdte a csomagolást.
-Csak a csomagolása kék, nem?-kezdte el kibontani a dobozt, ami abból állt hogy egy egyszerű mozdulattal széttépte a kartont.
-Neeehehem.-röhögtem még mindig a strand finom szemcsés homokjában hemperegve.
-Baszki. Rohadt gyógyszertáros!-szidta az eladót.
-Semmi baj. Úgy gondolom, ideje változtatnom!-szorítottam ökölbe a kezemet, és kirántottam a fülemből a fülhallgatót.
-Akkor gyere!-kapott fel a hátára, és elindultunk a házunk felé, ami kisebb meglepetésként ért. Az úton végig beszélgettünk, néha a tengerről, néha pedig ismét cifrán szidta a gyógyszertárost. Már láttam a szálláshelyünket. Jashinom, kérlek ne legyen ott az a cafka! Esküszöm, hogy megtépem! Kisame kinyitotta a bejárati ajtót, és beléptünk a kis konyhába, ahol a készülő palacsinta illata terjengett. Hmm...Deidara megint valami új receptet próbál ki? Viszont nem álltunk meg a konyhánál, hanem felkullogott velem a szobámba. Tudta hogyha elengedne a konyhánál abból semmi jó nem sülne ki. Lerakott az ajtóm előtt.

-Köszi, hogy felhoztál!-tártam szét a karjaimat.
-Szívesen!-állt előttem zavarozottan a cápa. Miután még mindig csak állt ott, ezért megforgattam a szememet, és megöleltem, amit bizonytalanul, de viszonzott, és készült otthagyni kezemben a kék hajfestékes dobozzal.
-Nem segítesz?-néztem tettetett szomorúsággal utána.
-Miben?-nézett vissza.
-Hát ebben!-ráztam meg a dobozt.
-Légysziii!-léptem oda elé, és elkezdtem a szobám felé húzni, ahol az ágyon ülő Konan aggodalmaskodóan nézett ránk. Behúztam Kisamét a fürdőbe, és magunkra zártam az ajtót. Kuncogtam egyet, amint elkézpeltem Konan értetlen arcát. Kibontottam a hajfestéket, és bekevertem, majd a cápa kezébe nyomtam, aki csak fejét ide-oda billegtetve nézte a masszát, és elfintorodott a festék erős szagára. Végül elvettem tőle, és leraktam a polcra. Elővettem a neszeszeremből egy ollót. Végre megoldom a letöredezett hajvégek problémáját.
-Sachiko...biztos, hogy ez jó ötlet?-fogta meg a csuklómat, mire csak bólintottam egyet. Mély levegőt vettem, és a tükör elé állva szétnyitottam az ollót, közé illesztettem tincseimet, majd levágtam. Vöröses-fekete tincseim lehullottak a padlóra. Nem kellett hozzá 10 perc, mire a derékig érő hosszú loboncomból egy vállig érőt kreáltam. A cápa csak kikerekedett szemekkel nézte végig az egészet. Amikor végeztem, szembe fordultam vele.
-Naaa?
-Hát...szokatlan.-emelgette meg azokat a vörös tincseimet, amik nem fakultak ki, mivel nem értek bele a vízbe.
-Na akkor most jön a buli!-emeltem magasba a kezeimet, és leemeltem a kék hajfestéket a polcról, és a kezébe nyomtam.
-Biztos hogy ezt akarod?-forgatta meg a hajfestő-ecsetet a kezében.
-Igenn!
-Hát jó!-vett fel festéket az ecsetre, majd a hajamra kente. Fél doboz a festékből a vállamat terítette be, mivel annyira nevettünk, hogy néha néha kiesett a cápa kezéből az ecset. Betekertem egy törölközőbe a hajamat, hogy ne fogjak össze semmit az a 45 perc várakozási idő alatt. Miközben vártuk, hogy a hajfaesték befogja a hajamat, jelentéktelen hülyeségekről beszéltünk, és végighallgattam, ahogy Kisame ismételten cifrán szidja a gyógyszertárost, aki átverte a hajfesték színével kapcsolatban.
Amikor letelt a 45 perc, a mosdókagyló fölé hajolva kimostam a hajamból a hajfestéket. Egy kissé erősebb lett a színe, mint amire számítottam. Megragadtam a hajszárítót, de egy kezet éreztem meg az enyémen.
-Hadd segítsek!-vigyorgott rám a halacska...a halacska gondolatra akaratlanul is elnevettem magam.
-Nehogy a végén még felcsapj fodrásznak.-húztam ki a kezemet az övé alól.