Valótlan Valóság (BEFEJEZETT) 18+

Huszonharmadik fejezet

2359. augusztus

Alice kinyitotta a szoba ajtaját. Észlelte, hogy az egyik lámpa idegesítően pislákol.

Ez volt az első munkanapja. Telve tettvággyal lépett be az első, számára kijelölt Virtuális Szobába, melyben terápiás tevékenység folyt.

Az ő feladata volt, hogy nyomon kövesse a páciensek életjeleit, és ha változás áll be, a kellő irányba változtassa meg a kezelést.

Ő még csak amolyan rezidens féle volt itt. Egy nagyhírű orvos kezei alá kellett dolgoznia. Nagy koponya volt a férfi, és nem utolsó sorban nagyon megnyerő és jóképű. Gyakran flörtölgetett a női alkalmazottakkal. Alice azonban cseppet sem csípte. Volt valami rossz a rezgéseibe, amit nem tudott kellően megfogalmazni még saját maga számára sem.

A dokit munka ügyben elszólították, így Alice önhatalmúan úgy döntött, hogy folytatja a vizitelést. Elég bátor húzásnak számított ez, de a lány már nem bírta kivárni, hogy belépjen ebbe a szobába.

Közelebb lépett a monitorokhoz.

Feljegyezte az életjeleket.

Az egyik gép szokatlan aktivitást jelzett.

Jobban megfigyelte. A kiugró érték alig fél órája történt. Ekkor még ott volt a férfi, így ő kezelte a helyzetet.

Alice azonban nem értette, hogy a páciens kórlapján miért más gyógyszer adatai vannak rögzítve. Betéve tudta a létesítményben használatos gyógyszerek listáját, azok testre gyakorolt hatását. Valami itt nem volt rendben.

Közelebb ment az adott pácienshez.

Megdöbbenve vette észre, hogy a kapszula üvege belülről véres. Elővette a telefonját, és képet készített a jelenségről. Gyorsan kinyitotta a tetejét, majd még nagyobb meglepetés fogadta.

A páciens le volt kötözve.

Nem ez volt a bevett módszer. A Virtuális Terápiás Szobákban ugyanis olyan betegeket kezeltek, akik folytonos kapcsolatot igényeltek a Virtuális Térrel. Így amolyan mesterséges kómába kényszerítették a testet, mely azt jelentette, hogy szükségtelen volt a lekötözés, mivel esélytelen volt a spontán felébredés.

Készített pár fényképet a lányról mindenféle irányból.

A kezeit lekötöző egyik madzag elszakadt, de előtte véresre sebezte a lány csuklóját. Fájdalmas és embertelen volt az egész jelenet.

Nem értette, hogy a doktor úr miért nem vette még észre a lány szenvedését.

Aztán hirtelen megvilágosodott.

A doki pontosan tudta, hogy mi történik a pácienssel.

Mérhetetlen düh és undor fogta el.

Bármennyire is viszolygott az ellen, hogy mindenféle segítség nélkül visszazárja a lányt a kapszulába, tudta, hogy meg kell tennie. Engedély nélkül volt itt. Ha ez kiderülne, a doki tönkre tenné szakmailag, és nem dolgozhatna itt többé.

Miután mindent eredeti állapotába visszaállított, elhagyta a szobát.

Miután a lakókörletébe ért, hosszasan vívódott magában, hogy mi is legyen a következő lépése.

Új volt még a létesítményben, és senkit sem ismert igazán. Senkiben sem bízott meg. Nem tudta, hogy kihez fordulhatna. Nem tudta, hogy csak a doki partizánakciózik, vagy a felsőbb körökben is érintett-e valaki.

Végül az egyetlen egy emberrel vette fel a kapcsolatot, akiben igazán megbízott. Kérdéseket tett fel, melyek külső szemlélőként egészen ártalmatlanoknak is tűnhettek volna, azonban tudta jól, hogy volt tanára, s mentora teljes mértékig megérti a gondolkozásmódját, és érteni fogja a le nem írt üzenetet. Olvasni fog a sorok között.