Valótlan Valóság (BEFEJEZETT) 18+

Harmincegyedik fejezet

Már csak egy napnyi út állt előttük, mielőtt megérkeznek Gyárvárosba. Közös megegyezés alapján megálltak egy szellemvárosban. Egy látszólag biztonságos házban húzták meg magukat.

A napelemek még mindig tökéletesen működtek, így nem maradtak áram, fény és fűtés nélkül. Ugyanis a fűtés nagyon fontossá vált a számukra. A kocsiban két napja bedöglött a rendszer, és Lin barkácsolásának hála már csak hideg levegőt fújt a meleg helyett, de legalább működött.

- Szerinted mióta lehet ilyen kihalt ez a város? – Lin körbe járt az alig kétszobás lakásban, és mindent alaposan megnézett, kézbe vett.

- Tapasztalataim alapján utoljára a huszonegyedik században laktak itt életvitelszerűen.

- Ezt honnan tudod? A por vastagságából? – Nézett kétkedve a háta fölött a férfira, aki éppen ételt próbált készíteni a maradék készletükből.

- Abból is.

Kisfiús mosolya megmelegítette Lin szívét.

- És még miből? – Lin az ablak elé állt maga előtt összekulcsolt kézzel és a tomboló hóvihart nézte. Szerencséjük volt, hogy rátaláltak erre a kis házra a város szélén.

Alex a tűzhelyen hagyta az ételt, és kivett valamit az egyik konyhaszekrényből. A lány mellé lépett, és a kezébe adta porlepte csokit. A lejáratánál alig láthatóan egy évszám volt olvasható: 2091.

Lin durcásan a kacagó férfi mellkasához vágta a szelet csokit.

- Ez nem volt fer!

- Tudom. – Lehelt játékos csókot a nő homlokára Alex.

Lin lélegzete elakadt a hirtelen meghitt hangulattól, mely gyorsan tova is röppent, mikor a konyhai rendszer jelezte, hogy az étel elkészült.

Csöndesen megvacsoráztak miután kifogytak a semmitmondó témákból, mint például az időjárás.

- Tehát, ha nem csillapodik a hóvihar, akkor még egy napra itt ragadunk? – Lin a szempillái alól a férfira lesett, aki ugyanúgy piszkálta az íztelen ételt, mint ő.

- Aha.

- Merre járnak a gondolataid? – Tette fel végre azt a kérdést, ami egész vacsora során fúrta az oldalát. A férfi szokatlanul csöndes volt, és ez rettentően zavarta.

- Tudod, végül visszamentem a házadhoz. – Szavai hatására Lin kezében megállt a villa a levegőben. – De te már nem voltál ott és vér színezte vörösre a falakat. Nem hittem volna, hogy még élve megtalállak. – Nézett végre a nő szemébe elgyötört tekintettel.

Visszament! – Ujjongott fel magában Lin. – Visszament értem!

- Mi történt?

- A nyár elején hazajött a bátyám. Mint később kiderült, rengeteg adósságot halmozott fel. Sokaknak tartozott. Teljesen kiborult, hogy otthagytam a táncot. Rá akart venni, hogy folytassam a hivatásom. Hónapokig győzködött. Sokszor ellehetetlenítette a munkába járásomat, ezért folyton változtatnom kellett a munkahelyeimet.

- Azt hittem, hogy ő...

- Kedves és megértő? Én is. – Tehetetlenségében összekötötte a haját, majd kibontotta. Ezt a mozdulatot többször is megismételte, mire kellőképpen lenyugodott.

- Mikor jöttél rá, hogy bajban van? – A férfi tárgyilagosan higgadt hangja biztonságos közeget hozott létre a lány lelkében, hogy újra élje azokat a borzalmakkal teli órákat.