The unknown

1💚

Én mint kis falusi gyerek Pesten?? Egyáltalán nem tudtam elképzelni magam a fővárosban de a jövőm érdekében hozzá kellet szoknom a helyzethez - vetettem magamban össze a terveimet viszont közben kételkedtem  magamban és megfogalmazódott bennem a nagy kérdés " Biztos ezt akarom ?" Minden esetre összepakoltam még vettetem egy pillantást arra a szobára ahol felnőttem,kimentem majd némi elérzékenyülés közepette ott hagytam az otthonom egy időre és az autónkkal Pest felé vettük az irányt.
-Dóri, hogy vagy ? -kérdezett meg édesanyám aki egész úton a lelki állapotom miatt aggódott. 

-Jól vagyok!- feleltem halkan majd belemerültem a lejátszási listám tartalmába

{•••}
1 óra múlva megérkeztünk egy panel lakás elé.
-Dóri megfognád ezt a táskát és felvinnéd a lakáshoz - kérdezte anyu majd nyújtotta felém a táskát amivel teljesen tele lett a kezem. 

-Sziasztok!- Szólt egy ismeretlen hang. Megfordultam de az elém táruló személy képe sem mondott nekem semmit.  

-Titeket is látni erre?  

-Hát még téged drága barátom.- Hangzott el a mondat apám szájából ezek után nevetve ölelte meg a férfit. Én csak intettem egyet majd elindultam az emelet felé.Felértem a 4.re viszont a kulcs a zsebemben volt a táskák miatt pedig  nem tudtam kivenni de azért biztos ami biztos alapon, megpróbáltam. Nem meglepő módon nem jártam túl sok sikerrel és ennek következtében ki esett egy táska a kezemből ami hatalmas ricsajt csapott az emeleten. Már tudtam biztosra, hogy valamelyik újdonsült szomszédom ki fog jönni. Így is lett... kinyílott a tőlem Jobbra lévő szoba ajtaja és egy magas barna hajú, barna szemű fiatal fiú lép ki rajta. Én gyorsan oda kaptam a fejemet köszöntem majd szabadkozni kezdtem.

-Szia! Megtudhatnám hogy te ki vagy ?

-Szia! Ne haragudj de teljesen tele volt a kezem és nem tudtam semmit tenni. Sajnálom, hogyha megzavartalak valamiben. - Láttam az arcán hogy félre értette amit mondtam és nevetni kezdett. 

-Jaj nem úgy, istenem ez a nap egyre rosszabb.

-Semmi baj nem zavartál meg semmiben sőt mi több feldobtad a napomat ,jót nevettem.- Sétált oda hozzám és mosolyogva kivette a táskát a kezemből ami megakadályozott abban, hogy kinyissam azt a helyet ahol a hátralevő napjaimat élni fogom. Beléptünk majd megkérdezte, hogy hova rakja a táskát amit a kezében tartott.

-Egyébként... Megtudhatnám a neved? 

-Dóri vagyok! de akkor a tiédet is szeretném tudni- fülig érő mégis visszafogott mosollyal kérdeztem amit fogalmam sincs hogy csináltam. 

-Attila.

-Örülök hogy nem egy morcos vénember lett a szomszédom.-Egymásra mosolyogtunk majd a kínosnál is kínosabb csend uralkodott el köztünk. Eközben az én fejemben az járt, hogy mennyire aranyos és helyes ez a gyerek itt előttem. Azt,hogy ő min gondolkozott nem tudhattam. de egyszer csak a semmiből megtörte a csendet és érdeklődve kérdezte: 

-Te sírtál?- ahogy ezt megkérdezte a szemem alatt végig simította a kezét, feje pedig a bal oldalra döntötte végig nézett az arcomon és várta a válaszomat. 

-Hát... igen...

-Miért? Mi a baj ?

- Tudod otthon hagytam a barátaimat és mindent amim eddig volt. Itt kezdhetek elölről mindent. - Sajnálkozóan mosolygott majd váratlanul magához húzott és megölelt.

-Ha baj van nyugodtan írj rám.. tudom hogy alig ismersz de én is hasonlóan voltam.- Mondta majd elengedett és a szemebe nézett.

-Rendben... Köszönöm. 

-Viszont nekem most mennem kell ne haragudj. 

-Ugyan semmi baj én is arra megyek, a szüleim még lent vannak és van pár táska amit még fel kell hozni. 

A lakása ajtajában búcsúra került a sor.

-Örültem Dóri! Egy valamit tegyél meg nekem.

-Mi lenne az ? 

-Ne vállald megint túl magad.-Nevetett fel.

-Nem fogom. 

Elköszöntünk, ő becsukta az ajtót én pedig lesétáltam a szüleimhez   

-Hát itt vagy Dóri !Merre jártál? -Szólalt meg apu.

-Oh csak találkoztam az új szomszéddal és egy kicsit beszélgettem vele.....