Chaos

1.

A mai nap is hasonlóan nyugodtan kezdődött, mint az összes többi. Egészen addig, amíg fel nem hívott a nővérem azzal, hogy hamarosan megházasodik. Na innentől kezdve a napom kevésbé volt már nyugodt.

Munkából haza fele kaptam egy másik telefon hívást, a szüleimtől. Elmondták, hogy mennyire örülnek, hogy hosszú idő után újra láthatnak, majd és utána kanyarodott a téma, amire a számat már elhúztam:

- De remélem nem felejtetted el, hogy valakivel érkezned kell? Remélem már megállapodtál és megismerhetjük a szerencsést. - hallatszódott anya hangján, hogy hihetetlenül izgatott volt az egész dolog miatt.

- Szívem, ne támadd le ennyire. - hallottam meg apa hangját a vonal másik végén, aki próbálta anyát nyugtatni nehezen.

- Muszáj vinnem valakit? Nem elég, ha egy magam megjelenek és...

- Nem! - szakított félbe édesanyám éles hangja. - Tudod, hogy ez nálunk családi hagyomány.

- Nem, az a családi hagyomány, hogy minden rokon ott van az esküvőn. Nem pedig, hogy idegenek is eljönnek, csak azért, hogy még többen legyünk. - sóhajtottam egy nagyot. Közben pirosra váltott a lámpa, így megálltam a zebránál.

- Samira! - hallottam meg anya hangszínét, melyet akkor használ, ha halál komolyan gondolja a dolgokat. - Ez a nővéred esküvője, egyszer lesz ilyen, neked pedig kísérő kell. Ezt így illik csinálni egy Jensennek. Meg amúgy is mit fognak gondolni a nagyszüleid, ha egyedül jössz tudod milyen maradiak. Kérlek ne nehe... - mondta volna még a magáét anya, de én elértem a türelmem határát és kinyomtam a telefont. Sóhajtottam egy nagyot, majd zöldre váltott a lámpa és megindultam.

Nem szeretem, ha folyamatosan azzal jött a család, hogy "25 évesen miért nincs még barátod?" vagy "Ennyi idősen nem kéne már megállapodnod? Na és a gyerekek? Öreg leszel anyának, ha később szülsz.". Falra tudnék mászni az ilyenektől. Csak azért, mert az ő idejükbe, már 18 évesen házasok voltak és 20 évesen már két gyerekes háztartást vezettek. Nekem viszont nem ez az elsődleges célom. Még most szerettem volna a munkámra, karrieremre koncentrálni és később is ráérek szülni, úgy gondolom, hogy egy harminc-egynéhány éves anyuka még nem öreg. Persze már meg sem próbálom értetni a családommal, hisz úgysem sikerülne meggyőznöm őket, helyette hallgatom minden nagyobb családi összejövetelkor az előbb említett néhány megjegyzést és még pár barátját. Ha viszont nem szükséges akkor nem hallgatom, ezért is nyomtam ki a szüleim.

Kinyitottam a lakásom ajtaját, majd bentebb léptem, a kulcsot a helyére dobtam, míg a a táskámat a fogasra akasztottam. Nyár vége volt már, de még meleg idők jártak, így nem kellettek a melegebb cuccok. Telefonommal a kezemben sétáltam a fürdőbe, majd míg kezet mostam és lemostam a sminkem, leraktam a kezemből. Utána felvettem és beléptem a Facebookra. Végig görgettem a kezdőoldalt egészen addig, amíg át nem értem a szobámba. Ott kiléptem belőle és rácsatlakoztattam a hangszóróra, majd zenét kapcsoltam. A szekrényemhez léptem és el kezdtem levenni a munka ruhám, ami egy blúzból és egy ceruza szoknyából állt. Edzéshez öltöztem át, így egy sportnadrágot, sportmelltartót és egy atlétát vettem fel. Ezek után megkerestem a fülesem és összeszedtem a telefonom, majd futni mentem.

~~~

Már kezdett lenyugodni a nap, mikor visszaértem a lakásomba. Egy jó futás mindig feldob, főleg olyankor kizárhatom a külvilágot. Becsuktam magam mögött az ajtót, majd a konyhai pulthoz mentem,-ahol a telefon is volt-benyomtam rajta a gombot, ugyanis villogott, hogy hangüzenetem érkezett. Közben megengedtem a poharamat vízzel és inni kezdtem.

"Szia Kincsem! Mivel délután rám vágtad a telefont, így nem tudtuk folytatni a beszélgetésünket..."

Hallottam meg édesanyám hangját, miközben megforgattam a szemem és egy újabbat kortyoltam a vízből.